VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Anyáknapja
Anyáknapja
Nézem a virágokat a boltban, anyu melyiknek örülne vajon. Mindig azt mondta, szeretetből öli meg a virágokat. Túlöntözés. Túlmetszés. Mindig túl, de így szeretett mindent, életet, bátyámat, engem, a munkáját, a világot, utazni benne, mikor már lehetett, de kevés volt az idő. Hamar ment túl. Fukszia, írja a tábla. Rémesen keveset tudok a növényekről. A színe tetszik. Ez az erős, szemembe robbanó rózsaszín. Persze lelegelné a macska. Talán majd egyszer értem a növényeket is, a mértékletességet, ahogyan anya is megtanulta. Virágzott a keszthelyi lakásban a muskátli. Vastag, erős új hajtásokkal turbékolt az élet a virágládákban és büszkén fénylett anyu szeme mikor mutatta a bimbókat, pont, mint a májusi ég kékje, úgy ragyogott. 4745 napja vagyok anya. Hajnalban számoltam ki, mikor a legkisebb rémálma miatt megébredtem. Simogattam a tenyerét, néztem ahogyan visszamerül az álomba, betakartam a derekát. Ezt is hoztam magammal valahonnan. A derekad mindig legyen betakarva Edina. Nem anyu mondta, ő sosem szólt ilyenért. Mosolyogva nézte a hipós farmerhez felvett haspólót, csak tetkód ne legyen még, nem szeretem. A Mami mondta, az ady nagyapám felesége. Ő is anya volt, így szeretett. Hordj sapkát, mert kihullik öregségre a hajad. Csak ide, a karod mögé teszem az esernyőt, húzd ki magad. Ne mormogj. Artikulálj. Folyamatosan vegzált valamiért. Jó-jó, megcsinálom, aztán maradt a tartásom, még mindig mormogok olykor és utálom a sapkát, de emlékszem a fahéjas sütőtökre, amit felszelt nekem, a reggeli pirítósra és hogy a fehér haja a tavaszi szélben bóbitaként szállt. Apám édesanyjának, a farkas nagymamámnak arca akvarell. Elfolynak az emlékben a vonásai, csak a szeme barna és eleven, mint a kakaó, amivel mindig várt, a keze a fejemen, ahogyan megsimogat. Edinkám, megint nőttél, megnöveszthetnéd a hajad, úgy nézel ki, mint egy fiú. Anyák vagyunk mindannyian. Férfiak és nők, egyaránt. Szeretünk és szeretnek minket. Valakit tartunk a tenyerünkben. Óvjuk, vigyázzuk. Emlékszünk anyákra, apákra, nagymamákra, dédikre, emberekre. Visszük őket magunkkal, mozdulataik, gesztusaik visszaköszönnek egy véletlenül felismert pillanatban. Bennünk él az ünnep, mert bennünk élnek ők, minden nap. Köszönlek nekik titeket. Ma is.
(Kép: ajándékom a nagylánytól)
Megjelent: 2023-05-14 06:00:00
|
