Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: R.I.P. kabai lóránt

 

 

 

 

R.I.P. kabai lóránt

 

Nem emlékszem, pontosan mikor ismertem meg. Egyszer csak része volt az egészemnek. Úgy is, hogy iszonyú ritkán találkoztunk személyesen. Ha nagy ritkán mégis, mindig megöleltem. Szerettem. Ez nem is fog elmúlni, soha. Ha beszélgettünk, nem csak irodalomról volt szó. Rólunk, az életünkről és arról a sötétről és folyamatos magányról, amit mind a ketten jól ismertünk. Sokszor kértem, írjon rám, mikor túlnő rajta, olykor meg is tette.

Próbálok visszaemlékezni mikor volt, hogy hajnalban pittyent a telefonom és ő volt, akkor sokszor írt, estéről estére talán. El kellett mondania miben van éppen, én pedig ültem a lakásban és boldog voltam, hogy beszélünk. Aztán megint az utcákat járta, láttam a fényképeit, azt is, hogy ír, alkot, dolgozik.

Október tizenötödikén írtam egy képe alá, a második a kedvencem, ő válaszolt, kitalál valamit......ma néztem meg azt a beszélgetést és nem tudom mi lehetett olyan kurva fontos, hogy nem csippantottam rá...

Van egy festményem tőle. Mikor átvettem, réges régen, sört ittunk, amit én ritkán szoktam. Megkérdezte tőlem, miért ez a kép. Mert egy angyal van rajta, válaszoltam. Ittunk, megnéztük a képet és azzal a szomorkás, féloldalas mosolyával valami olyasmit mondott, milyen különös figura vagyok én, másként kódolom azt, ami körülöttünk van és nevettünk.

Olyan hatalmas veszteség ez, amit nagyon nehezen tudok megfogalmazni, de írni akartam itt is róla. Ennyire futotta. Hogy ennél többet befogjunk belőle, itt maradt mindaz, amit alkotott. Bárhol is van most kabai lóránt, remélem, kívánom, hogy már csak a mindent átjáró, meleg fényben legyen része.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-10-30 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.