Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Amikor összeér az ég és a víz

 

 

 

 

Amikor összeér az ég és a víz

 

Néha úgy néznek rám, mint az ufóra. A nők gyanakodva méregetnek, hátrafordulnak, az autókat mustrálják, jön-e valamelyikből utánunk valaki. A gyerekeim hangosak, B kamasz, ez az egy szó mindent elmond, nehezen viseljük egymást, ő engem, én a folyamatos, hangos verbális adom-kapomot köztük.

Egy hét, egyedül, három gyerekkel a Balatonon, kemény vagy, mondta a barátnőm, de én elég sokszor gondoltam azt a héten, hogy szimplán csak hülye, és azt is gondoltam, hogy bárcsak egyedül lehetnék, csak pár napot, egy szál magamban, és akkor leírtam valahol ezt, és jöttek üzenetek, én meg boncolgatni kezdtem, hogy tényleg ekkora gáz vajon, hogy olykor jó lenne csak nőnek lenni, igaz, újra kell tanulni, de nem megfeszülni az anyakereszten, főzni, pakolni, mosogatni, szórakoztatni, aggódni, fegyelmezni, hanem csak ülni a parton, bambulva, miközben forognak a fejemben a kerekek, vagy a vízbe merülni, úgy, hogy csak az orrom és a szemem látszik ki, figyelni a reggeli Balaton feszített víztükrét, amire sirályok buknak és hangos ricsajjal örülnek a szájukban hurcolt zöldes halaknak, erős a víz illata, benne van a nádas, a halak, a vízi madarak szaga, ezt szeretem a legjobban, ezt a pillanatot, mikor összeér az ég és a víz, de akkor valaki ordít egyet, anyaaaaa és minden illúzió és gondolat az iszapba ragad, valahol a talpam alatt, a balatoni bálna legnagyobb örömére.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-07-24 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.