Videó

A Volánbusz videója




Keresés a honlapon:


Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Törékeny múlttal a fény felé

 

 

 

 

Törékeny múlttal a fény felé



321. Hiába mosódott el az egyes, még kivehető. A járdán találtuk, ott hevert. Mi ez anya, kérdezte Zozi, én felvettem, már törött, a cipőnyom zsebkendővel letörölhető. Ötszáz méterre már gyűlik a lom, vágyakozva nézek arra, jó lenne megkeresni a többieket, az elveszett háromszázhúsz darabot, vajon mit őriznek, milyen pillanatot ítélt feledhetetlennek valaki, valahol, valamikor, de már ott ülnek, a kinyitható horgászszékeken, árgus, sötét tekintettel zavarva el mindenkit, aki nem visz, hanem elhozna, kimentene. Forgatom ujjaim között a kincset, helyére pattintom a fehér műanyagot, dunaújvárosi, apai nagyapám jut eszembe, gyengéden nyúlt ezekhez a törékeny négyzetekhez, nagy szeretettel rendezte őket a gépbe, imádtam, ahogyan gombnyomásra egymás után vetültek a vászonra a képek, de már nem is tudom, talán megcsal az emlékezet, nem is ő volt, eszembe jut a kis kézi dianéző, narancsos színnel simult a kézbe, úgy csusszant bele a dia, mint kés a vajba, tartsd a fény felé, mondja nekem valaki és kirajzolódik a múlt, egy régi táj, ellebbent mosolyok, forgatom a kezemben ezt az elárvult háromszázhuszonegyest. Én mennyire vágyom, látni az ellobbant nagyszülői, szülői mosolyokat, de már nem lehet, nincs dia, nincs negatív, de valakié lám mégis hozzám került és elhatározom, mikor G hazaér, lemegyek és átkutatom a lomokat a többiek után.

 

  
  
 

Marton-Ady Edina (1979)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.