Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Balatonhullámban

 

 

 

 

Balatonhullámban

 

Azt kérdezi ma tőlem egy fiatal férfi a strandon, tied ez a babó itt a lépcsőn? Együtt nézzük a pucér, három-négy év körüli kisfiút, ő zavartan, mert nem fér be mellette a fogalmam sincsen milyen vízi járművel, én aggódva, hogy a víz szélén, vádliig érő balatonhullámban álldogál egy kisgyerek. Nem az enyém, válaszolom, már csak fejben teszem hozzá, az is lehetne, ha nem verne ki a víz a gondolatra, hogy újra szüljek, pelenkázzak, hogy újrakezdjem azt, ami már mögöttem van. Idehozná, kérdezem halkan, de hallja, mert csóválja a fejét, nem tudom mi zavarja, hogy pucér a kisfiú vagy hogy hozzá kell szólni, félrenéz miközben azt mondja, hahó, az a néni ott, beszélne veled. A kisfiú hozzánk sétál, kezében kék vödör, sárga fogóval, a szeme is kék, mosolygós. Anyukád hol van, kérdezem, hogy hívnak, de csak néz rám, lebiggyed a szája, akkora a szeme, fáj a szívem, talán sírni fog, én ijesztettem meg. Leül az enyémekhez, nem invitáltam, de örülök, bámulják egymást, aztán Zoé enyhül. Szia, mondja, azzal a kaján, pajkos mosollyal, te pucér vagy. Beszélgetnek. Én közben, megvadult szélkakas, az anyát keresem, de senki nem néz felénk, nincs szemkontaktus, csend van, vízillat és negyven fok. Játszanak. A szomszéd srác néha rám néz. Mosolygunk. Telik az idő, de nem baj, tizenegytől tizenötig nem mehetünk napra. Árnyék van, izzadás, beszélgetés. Egy óra telik el így, Peppa és a Playmobil is előkerül. A kisfiú Dénes, az enyémek kedvelik. Az anya vérgőzösen érkezik. Hol voltál, kérdezi, kiabál a gyerekkel, velem, mindenki minket néz, az én apolovasaim mögém bújnak. Higgadt vagyok. Nem válaszolok, csak nézem a nőt, mosolyogva. A szomszéd fickó odalép, hogy segítsen, de felemelem a kezem. Ott áll, mögöttünk, látom, hogy mérges, feszül a válla, a nyakán az izmok, de nem akarom, hogy rátámadjon az anyára. Semmi baj, hajolok le Déneshez, ha játszani akarsz, itt vagyunk. Gyere nyugodtan. Az anya kisimul. Arcán csodálkozás. Megköszöni, elimbolyognak a hőségben. Csak később találkozunk újra, a vízben. Az anya karján pár hónapos csecsemő, Dénes nevetve szalad hozzánk. Nem beszélünk egy szót sem a nővel, rám sem néz. Ismeretlenek vagyunk egymásnak.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-07-25 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.