Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Itt minden megjavítható

 

 

 

 

Itt minden megjavítható

 

Nem megy, pedig reggel óta igyekszem megfogalmazni, de ahogyan leírnám kicsúszik, pontosabban szétesik, apró atomokra, olyan nagyon összetett ez az egész téma és én belepirulok, ahogyan megpróbálom megfogalmazni, mert bennem van, mélyen, hogy honnan hoztam, nem tudom, ki mondta, ki nézett rám megrovóan, ha szóba öntöttem a bizonytalanságot, félelmet, ejh, hát hogy gondolod, nem illik beszélni ezekről a dolgokról, kínokról, egy nő csendben szenved, azokon a napokon is és én szenvedtem szótlanul, éveken át, nem hatott diéta, gyógyszer, semmi, hümmögtek rám orvosok, jól vagyok, mit hisztizek, de nem voltam jól. Aztán Éva megkérdezte, mi baj és én pironkodva, ha jól emlékszem virágnyelven előadtam a helyzetet. Orvost ajánlott, és én gyomorideggel vártam a napot, az első vizsgálat napját, bízni akartam, ahogyan még sosem, hogy talán itt majd sikerül, lesz megoldás, a napokig tartó fényérzékenységre, hogy fel sem tudok kelni, a karcos, kínzó, szivárgó fájdalomra, ami a nap huszonnégy órájában velem marad, a le nem adott hasra, ami miatt idegenek újra és újra azt kérdezik, hát maga már megint terhes, mintha közük lenne hozzá, mintha egy nő nem kínlódna amúgy is a testével nap mint nap, legyen vékony, átlagos vagy teltkarcsú. Nyugit mantráztam odafelé a taxiban, ahol egy vírustagadó sofőr szórakoztatott, nincs vírus, valójában baktérium van és Kínában már rá is jöttek erre, antibiotikummal oldották meg az egész pandémiát és mindenki jól van, mert a lélegzettől begombásodó maszkok okozzák az egész tüdőhegesedést, nem a covid, csak ültem hátul, hallgattam, figyelmesen, érdeklődve, mert biztosan elhiszi mindezt és nagyon érdekes dolog rácsodálkozni, hogy hogyan működik a laposföld, az 5G rák, meg az alufóliasisak gondolatolvasás ellen.

A váróban hosszú szárú rózsák álltak, talán még sosem láttam/kaptam ilyen hihetetlenül hosszú szárú rózsát, megsimogattam egyet, igazi-e, de minek tennének vízbe művirágot, ezen agyaltam, de már hívtak is és az orvos mosolygó barna szemmel nem kérdezett semmit, csak várta, hogy működjön a pillanat és működött. Elmeséltem azt, ami szerintem fontos volt, a havi ciklussal érkező, borzalmas rosszulléteket, a fájdalmat, ő hallgatott, egyszer sem szólt közbe és mikor befejeztem, mintha nyitott könyv lennék sorolta fel mindazt, amit én nem mertem, nem tudtam kimondani és a félelem, a görcs, mintha nem is lett volna soha, csak ültem ott, szabadon, stigmák nélkül, mosolyogva. Elmagyarázta mi történik bennem, milyen megoldási lehetőségeink vannak, partner voltam egy beszélgetésben, amin az egészségem múlik és én tudtam, hogy itt tényleg rendbehoznak és egyszerűen nem találtam, nem találom most sem, hogy hogyan lehet kimondani, elmondani azt az érzést, mikor valaki kedvesen a kezedbe nyomja a megfelelő szerszámot és azt mondja: minden megjavítható, ne aggódjon, segítek.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-03-07 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.