Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Gyermekmaréknyi ősz

 

 

 

 

Gyermekmaréknyi ősz

 

Anyu, várj meg, rohan a gyerek az anyja után, aki telefonál. Én már hazafelé tartok, cipelem a rohadt nagy káposztát, mert a Szonjának amerikai káposztasalátát ígértem, bár még soha nem csináltam eddig, receptet kell keresnem hozzá, talán pont ezen agyaltam, vagy azon, hogy miért nem lehet kicsi káposztát venni, miért kell hazacipelnem egy két és fél kilós darabot. Szalad a kisfiú, piros az arca, szeme fényes kavics a könnytől, kezében őszi falevelek. Zoé is gyűjtötte reggel, tematikus foglalkozás az oviban, ősz, a kisfiú is ezért szedi lelkesen, biztosan része akar lenni a kalandnak, felmutatni a többieknek, mit látott meg az ő érzékeny gyermekszeme ebből a csodás évszakból, az ideiglenesen elköszönő színek utolsó villanásából. Szalad, markában a levelekkel, elbotlik, elterül, de anya nem látja, éppen kiabál valamit a méregdrága készülékbe, valami nagyon fontosat. Leguggolok. Leteszem a káposztát a földre. Fekszik a fiú, nem sír. Felállítom, leporolom a ruháját, néz rám, ijedten, a könnyek ott fénylenek, de nem sír. Nézd, nem ejetettem el, mutatja a bordó és sárga gyűjteményt, ugye szépek? Nagyon szépek mosolygok rá, amikor megérzem a kezet a vállamon. Mit akar a gyerekemtől, normális maga, üvölt rám a nő, lerázom a kezét, kiegyenesedem, lehajolok a káposztáért. Szia kedves néni, mondja a kisfiú, integet, én is integetek neki, tehetetlenül nézem, ahogyan az anyja kifeszíti a kezét és vonszolja magával. A járdán ott marad az a gyermekmaréknyi ősz, egy apró kupacban.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-10-22 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.