Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Tűz és korong

 

 

 

 

Tűz és korong

 

Nagyon szerettem a korong mellett ülni, belenyúlni a tálba, ahol az agyag és a víz sikamlós, fényes masszává vált, foccsnak neveztük, a korong közepén pörgő agyagra szorítani a tenyeremet míg minden göcsört és egyenetlenség el nem simul benne, aztán húzni, fel a masszát, ujjaimon érezni ahogyan megadja magát az anyag, vigyázva kést nyomni rá, belülről hozzásimítva az egyre vékonyabb, egyre sérülékenyebb testet, mindig vizezni, de nem nagyon, közben csak pörög a gép, a szíjak zakatolnak, játszik az ember a pedálon, gyors-lassú, lassú-gyors, különös tánc, ha túl erősen szorítod az odatapasztott testet szétszakad, ha túl lágyan, magával ragadja a pörgés és elrepül. Nagyon szerettem a korong mellett ülni, fülemben zenével, nem volt ott akkor más, csak én meg ez a különös kapcsolat, ember és sár, sárból ember, valami ősi, szent titok a tenyeremben, áldozati tálak, macska és anubisz fejű kanópuszok, égtek bennem az agyagedények, mintha az akkoriban bennem lobogó tűz keményítené őket végső, megmásíthatatlan  törékenységükbe. Néha álmodom még a korongról, őrült sebesen forog, üresen, néha a mesterem is ott áll mellette, mosolyogva és ahogyan egy hideg tavaszi napon, újra azt mondja nekem, azért hallgatok mindig zenét mert félek, hogy egyszer meglátja bennem valaki ezt a mindent felemésztő, mindent kikristályosító nagy tüzet és akkor már nem fogom tudni eloltani soha többé.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-10-10 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.