Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Végül minden összeér

 

 

 

 

Végül minden összeér

 

Mindig a vízhez vonzódtam, mióta csak emlékszem, órákig tudtam ülni pocsolyák mellett, az égben úszó felhők visszatükröződő foltjait bámulva, a víz alján csillanó betonszikrák fényét kutatva. Később, a döglött halaktól iszamos Holt-Tisza parton pecáztam, gilisztákat szúrva fel a horogra, majd még később, Korfun, mintha hazaértem volna, csak ültem, a partra vetődő hullámok zajától kábán, megértve oly sok körfolyosón ténfergő klasszikust, kik szavakban élnek ma is közöttünk. Úgy jut ez most eszembe, hogy tudom, holnap elkezdődik a pakolás, egy hét, három gyerek, és a fejemben már reggel óta listák terebélyesednek, mit kell vinni, és ez a kell csupa irgalmatlanul nagy számmal szedett betűvel van leírva és még nagyobbal mi az, ami kihagyható. Nyugodtan várom a  tinikor feleslegét, amire anyám tanított. Az egy hátizsákkal nekiindulást, amikor már nem kell póni, plüssdinnye és három csinos mellé, öt fajta póló, mikor elég lesz majd a szakadt ACDC felső és Martens a lábon, meg a málhás zsák, amit évek óta őrizgetek, hogy majd áthagyományozzam. Elvileg tűzjegyű vagyok. Oroszlán lány, oroszlán aszcendenssel, bármit is jelentsen. Kiszámolták ezt nekem egy másik életben, mikor még anyám tudott felelni a feltett kérdésre, pontosan mikor is születtem, ott akkor még szeretet volt, annak tűnt a nevetős beszélgetés a számolgatás fölött, anyám és én érdeklődve, ám szkeptikusan hajoltunk a papír fölé, ők, a felnőttek beszélgettek, bajról, jóról, életről, felbukkant sok más érzelem, ami később úgy halt hamvába, mint ahogyan egy főnixnek hazudott papagáj belehal a tűzbe, talán hangot sem adva, némán és csalódottan. Persze soha nem hittem ezekben a dolgokban. Transzcendensekben és csillagjegyekben. Az éjszakai eget pettyező távoli ismeretlent mindig önmagáért szerettem és nem azért mert közöm lenne hozzá, vagy mert hatással lehetne az életemre, vagy arra, aki vagyok. Ha felnézek, márpedig a mai napig felnézek, felhőre, csillagra, reménytelen, feketén gomolygó, borús éjszakai égre, azt a tér miatt teszem. Felfelé tér van. Soha meg nem szűnő, nyitott, szabad tér, mindannyiunknak. Olyan tér, amit évszázadok óta igyekszünk itt is megteremteni, idelent, megmutatva mennyi fény van itt, mennyi tehetség, mennyi érték, s hogy mindattól, ami más, nem kell félni, hiszen semmi sincs jelen kétszer ugyanúgy a világon, mindenki más, nincs két ugyanolyan ember, élet, ugyanúgy leírt mondat, hacsak le nem diktálják, meg nem szabják hogyan s mit is kell írni, de nincs két ugyanolyan zebra, tulipán, másként hajlik minden fa a folyton változó széltől,  nincs két ugyanolyan felhő, pocsolya s Hérakleitosz is megmondta, kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba sem. Soha nem kell félni, mondom a gyerekeknek, mert a más, az nem lehet kategória, nem válhat azzá, bármire is utasítsanak odafentről, a más nem betörhető, mert a más az fontos, az élethez kell. Persze, ha most nézel fel rá először, talán még túl fényes, túl ijesztő, túl szikrázó, de minél többször emeled fel a fejed, hogy lásd, megfigyeld, megértsd,  úgy válik egyre tisztábbá, érthetőbbé az egész, úgy leszel te is egyre szebb és pontosabb, kíváncsibb erre a nagy sokszínűségre s fordulsz oda egyre gyakrabban éghez, vízhez, fához, emberhez, hogy megértsd mindazt, ami körülvesz, mert milliónyi apró pici galaxis gomolyog melletted ezen a fránya, felforrósodott betonon, a vonzás mellett, igen, ott a taszítás is, de ez a távolság, figyelmes szavakkal áthidalható. Végül minden összeér. Ebben hiszek.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2020-09-16 14:00:00

 

Marton-Ady Edina (1979)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.