Keresés a honlapon:

Kakaópercnyi villanatok – Déjà vu

 

 

Déjà vu

Amikor az elejéhez értem, csak akkor gondoltam bele valójában, hogy itt és most mi is fog következni. Belenéztem. Szörnyen sötét volt. Egy crypta obscura. Nagyot lendítettem magamon, hogy jól előre tudjak csúszni ebben a lyukban, és éreztem a testemmel, ahogy körülvesz engem a víz, ahogy suhanok előre. Körülöttem minden mozgott, ismerős volt ez az érzés valahonnan, nem tudom honnan, csak a sötét, a víz, és hogy ugyanígy csúszom előre, ki valahova, kifelé, ahol minden olyan hideg és félelmetesen nagy. Ahogy a canalis nativitatis végén megjelent a fény, megörültem, de váratlanul az orromba nyomta a vizet a lendület, és nagy erővel a medencébe merült a fejem. Amikor a felszínre törtem, hirtelen, szinte egyszerre szívtam magamba a levegőt, és köptem ki a tüdőmből a belé szakadó vizet. Ábel jót nevetett ezen. Mama, csússzunk még egyet! Mit tehettem, csúsztunk.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-07-04 14:00:01

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.