Keresés a honlapon:

Kakaópercnyi villanatok – Könyvhét

 

 

Könyvhét

 

Mikor a földalatti lépcsőit járva kiléptem, hiába szemerkélt már az eső, a tér így is tele volt. A sátrak pedig úgy álltak befedve az eső ellen, mint a megfázás ellen ruhával beburkolt gyerekek az iskolai padra ültetve. A sátrak előtt asztalok, az asztalok előtt székek, és azokon pedig ki mások, mint akik Írnak. Vagy pontosabban ma már sokkal inkább billentyűznek, és gondolatokat rögzítenek szavak formájában egy merevlemezre. Leírták, kiadták, és most itt. És ami meglepő, mindhiába annyi ember, a szöveg alkotóinak legnagyobb része magányában merengve ül, mint egy kirakati szobor, a lenyomatokba sűrűsödő identitás leképeződéseként. Kivéve egy helyen. A Gerbeaud Ház keleti oldala előtt hosszú hullámzó sor fodrozódik egészen a szoborig, amelynek eleje az egyik sátorba ér el. Ahogy a soron átvágok, nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg, kire vár ennyi ember. A fiatal kamaszlányok sokaságágából egy barna rövidszoknyást kérdezek meg. A válasz egy ez idáig számomra ismeretlen szerző neve, az asztalra pillantva pedig egy fiatal kigyúrt férfit látok. A lány odaadja nekem a könyvet, amely az egykori Romanák sajátos klisészavaival összetákolt mondataival üdvözöl. A Szigor tehát tarol, de mi lehet a titka? Hogyan találtál a könyvre? Kérdeztem. A metróban láttam meg az írót kiplakátolva, majd a Facebookon, amikor ráírtam, nekem is válaszolt. Értem, reklám mindenek felett.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-06-13 14:00:28

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.