Keresés a honlapon:

Kakaópercnyi villanatok – Kafkával

 

 

Kafkával

 

A március 15. tér egybefüggő padsorának közepének tájékán ültünk mi ketten egymással szemben. Olykor a BKV kikötő szabályszegő lázadói jutottak eszembe, ahogy a táblának szembeszegülve ráléptek a kikötés előtt a stégre. Megfoghatatlan volt a közelében lenni, ahogy általában mindig is. Te mindig ugyanolyanokat írsz! Vágtam a fejéhez. Valami olyasmi volt ez, amit az ember nem igazán tudna egy szóra korlátozni. Talán az, hogy szeretnék most már mindig vele lenni, mégis olyan bizonytalan itt minden. A stégre lépő fiút valóban megbüntetik, vagy csak fenyegetés? Nem tudom, miért vetettem ezt a szemére, hogy mindig ugyanolyanokat ír, de valami halk választ hallottam bele a levegőbe. Amúgy a fiút csak a víz látványa vonzza, miért lenne az bűn? Nem értettem pontosan, hogy mit, de meglehet, hogy azt felelhette, hogy „Hát talán pont te olvasol mindent ugyanolyannak”. Vagy hogy „ha te írtál volna, talán te is csak ugyanolyanokat írnál”. De az is lehet, hogy csak azt mormogta maga elé: „Ugyan már, mindenki csak önmagát írja újra.” Megsimogattam és becsuktam. Látod, én rólad írok. Feleltem. Gúnyosan rám mosolygott, és sajnáltam ezért. A Duna BKV járata ma tíz percet késett.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-05-16 14:00:17

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.