Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Horizont – Képszöveg és szövegkép: Farkas Ervin képei és Tóth Olivér versvilága

 

 

 

 

 KÉPSZÖVEG ÉS SZÖVEGKÉP

Farkas Ervin képei és Tóth Olivér versvilága

 

 

Tóth Olivér

 

Eszméletlenül

József Attila nyomán  

 

 

 

1

Bitómtól eloldott kötél a lélegzet

kezemben a föld vászon és ecset

rám szállott katicabogár

és szempilla a csend

háromszor fújtak el

Mielőtt kívántak

sötét csipás szobáiban a reggelekben

Virradatig virrasztó felem megnevezetlen

2

a dac az alázat a szerencsétlenség

maszatolt előke gyermekszáján nevem

talpa alatt reccsent csigaház nemem

Feslett kópiáin őszségem fegyelem

a putrik hűtlensége romba dőlt mennyem

Nem vallja a világ se álma rendem

bilincsbe csuklott test a kegyelem

Kárhozott szirének siratnak pokolvégeken

 

3

szikkadt vagyok morzsált kenyérhéjamon

idejét múlt teltséggel üdvözölnek a hetek

tenyerem gyűrött fejkendőm és száradt festék

Elpecsételt bizonytalanság és búzaszem ha eszek

fürdővízben oldanak a hozzámdörgölődzött halottas énekek

arany érmék szememen a látomások

úgy hagytok magamra rokonaim

Mint nyomát a láb amerre sose jártok

4

kitoloncolt erdőik lapjait nyúzzák a szelek

fejszékként borzongott nyers karok a lelket

szorított fogakkal az Isten rámharap

dolgában dorgál és csorbult gumóin cafatom

Determikus imposztor dekadenciája

háta mögött sért róla minden szóbeszéd

elferdült arcán görnyed a segítségkérés

Védeném de a szavak zebráinak árkaiba töm

5

gyökereihez hajtottam fejem a nyárban

maga is lakhatatlan és élhetetlen

rokontalan és bűbájában is magányos

Kéncsövei virágok közöttük esik-bukik

belém ha a hervadás botlik nem csodálkozik

hajammal takart szemem vaksága őrzi

melengetett szénszitálását a télnek

Engem sosem látott fehérnek

6

nem voltam jó se szürke egérnek se patkánynak

Dorombolt feketemacskája jobbról jöttem

az emberek utamból mindig balra kerültek

Egyetlen lázam volt az éhség

az árvaság hozzám szelídült ordas hiéna

pusztáimra csalt elefántok az angyalok

agyaraikból díszes mankót faragnak a vágyak

Míg szükségeim neki adnak minden lánynak

7

hűtöttem homlokát a hazugságnak

elfolyt magzatvize könnyesős képű ereszcsatornáinak

a meddőség célt talált köszvény íjaim ujjaim között

tükörképe zöldhályogos szemű ítélet igazának

kettős vizeslepedőként takart falú mészfalán

nem fogott rajtam koldusság sem emberség

tőlük szűz aggságom és minden szépem

Ha romlottam értetek miattatok vett kézbe a züllés

8

Nem jutott csak egy arc evvel is beérem

égi egyenlítőin a szárnyalás keresztmetszetét herélem

nem sápaszt az öröm nem ijeszt se bú se karma

fejtetőmön a glória udvaribolondos csengő sapka

úgy táncolok ahogy a mindenség akarja

a megszánás filléreit perselyébe vetem

ha én nem legalább Ő igyon és Ő egyen

Kire keresztjeimet keneteimet kínomban vetem

9

edzett vasat meghajlított a szerelem

Embernek férjnek apának látott búbig porban

cifrált alkonyokat kereszteltem a nyomorban

a vívódó világosságtól meghatódtam

magamat vetettem ha támadtak

csordákként gyökereimre egyben nem tagoltan

a dátumozott napok csapágyaiban izzó lövedéke voltam

élő tudatában is holtan

10

úgy kerestek mint aki soha el nem vesztettek

úgy szerettek mint akinek nem volt apja anyja

egy állam gondoz és tesz mindenki elé asztalra

társtalan is cirmos gúnárszívűségem ravatalra

vacsorához terít tanítványainak az elragadtatás

s ha mégis jobban akarnak látszani visszaeső bűnözőknek

mindegy lesz számot adni a sosem késő időnek

a purgatóriumban talált tárgyaik osztályában belőlem felelnek

11

boldogságuk sértett gyermek mint akit sose engeszteltek

Én mégis ölre fogtam lágy vérük vértjük csalárdságát

nevet adtam nekik türkizt mahagónit bűnbánó lilát dália sárgát

Imbolygó dús árnyuk vitték vásárra

kufár köpenyét tapostam sarkukban csüngve

haraptam hunyorgó göndör tócsákba

elátáztatott kereteik és alakjuk mása hulló december

számból olvasott test a szó a bűnösök bibliája eszméletlenül

12

egy világszéli akolban szálkaélen lakom

leveleket fest a fagy rajtam fényes ablakon

a sugallatok rablók tömött zsákjaiktól menekülnek

Kincstáraimból a színek ellenem szegülnek

rózsáskendőim láttán szögeikre szögezett Jézus elpirult

magvaival a mának új teremtés kertjében virult

gerendáin én állok bakot romlásának

ha könyörgök értetek és ti elhallgattattok.

 

 

Oda

(József Attilának)

 

  

1

itt züllött hamvat tagjaim szórnak

szilvaízű ősz hamvashaját köpködik a fák

a napsütés kezeidben kimagvaz

pépes lekvár és szüreti bor mosolyod

kenyérre kent gyermekszívet majszolok

minden romlás keringő döglégy zümmög

nekem nem jutott belőled több

mint a kérlelés az imádság

összetett kezek füzére

a hallgatás félelem

titkos vagy üszkös nyelvemen

törött üveg az utcaszélen

talpadba harap s kiált csorba ínyeden

árnyakat morzsolt a nyár én Téged féllek

mi lesz velem mi lesz veled nélkülem

derekadról lapot hámoz a megtartó szerelem

ha lábadból távozott erők tartanak engem

írj könyörgök ágyékomra emlőmre

édes tejből fogyasztott fehérségre

sírást víg zajt és türelmet kivárjalak

gyorsan rostálnak a napok

gyorsabban fogyok mint a percek

2

egy meggyűlölt magány kelepcéje

tükörbe nézet kételkedem

táskás szemaljaimból madaraimat feléd kergetem

törött héjú tojás pupillám zilált krizantém

sírodra árvult kókadt de még elég szép

megdicsőíteni azt aki voltál aki vagy

kócos lány és bohém fiú a szénakazlakon

párnát tömködtek a villák és kaszák nyírták

a töltést a legelő hosszú frufruját

mindig elhasalva néztél fölfelé rám

szabadon engedett tarfekete tűz ha láttál

 

3

szerettél mint méhétől tagadott magzat

kinek alakzatára hűlt minden rossz a jó

mint szó nélkül hagyott karcsúág pózol

ha lencsevégre kapott a menny a pokol

magad köré gyűjtő veszteség dobhártyámon

elképzelt kacaj első lépted csilingelő járásod

megtartanálak ha másnak nem kellenél

dühös angyaltábor ívott ikráját a kaviár vég

a sír tornyot épít mint csontjaidból a kedvesség

álca volt és átlényegületlenség

hazudott ki világra vajúdott

ösztöne hívott és be kell teljesedj

te is voltál gyerek

a szeretet barázdáidból épített feszület

puha fészerben szunnyadó lusta munkás

bölccsé lett öregség citál haza a kötelesség

ízetlen éretlen komisz az egyetértés és dac

kanálban hűtött gondoskodás a túlélés

oly szegénység kérlel

hogy magadnak sem engeded meg

a finomkodást kegyeletsértés

4

a bocsánat téves eszme

ezúttal rendszertelen magma rendje

hátadra mászott bizsergés élezett kés a tekintet

engem nyújtófával mosógépszíjjal tányérral szájjal verve

téged szemmel verten szerettek akik engem szerettek halva élve

nem kértem de kaptam mert sehogy sem akartam

rózsanyelvemre alvadt káromkodást az áldást

két arcán villant ártatlanság ölelne nem engedem

hajlított karima kezed fejemen az árulkodás

eltévedt reszketés a kalapnyi felejtés

sárgasága hol székre dönt hol ágyba ránt

akut tünet a létezés minden fejet meghajt

a szükség igenre bírt borzong te dacolj

tiltakozz ellenem ha a súlytalanság ölyvjeit

tölgyek alá szállt gyökereikkel felrepítem

tengermerengésed kő és sóbányájai elnyelnek

huhogj leheletnyi békét hívj és haza jövök

morzsolt szilánkjainkból az áttetszést

fojtó fényleselkedését kulcslyukakra vakablakokra hagyom

végrendeletedre pecsétül vérviaszomat adom

vesszővel ostorral vígasztalt a tűrés

a várakozás ingovány és ingóság

ami eltulajdonítható felszámol

a születés a halál is elragad magával

a lelkesedés csupán lángolás napnyugtakor

pihent vállakon sűrű hajat lobogtat az est az erdőháton

új csillagképek távcsöveidről porba hullnak kívánj

minden ami új kopott lesz

hordhatatlan púp

elviselhetetlen vagy

viselhető még nyűtten is

mert tőled szép és törött a váza reggel

neked kacsintó kormos minden parázs

hajlongok a semmiben fogant ima Istenének

5

odvas szobát bútorokkal magammal kitömnélek

zsúfolt fülszaggató hahotázást vaníliás joghurtot kérnék

marasztalnálak miközben üldöznélek ha elég volt belőled

ha engem üldöznének lehetnék gramofon ha te untál meg

amelyen egyetlen tű serceg az őszinteség

egyenes jellemet kutatva sávjain a hang szertelen

elhavazott szárnyakkal kiskanalakkal a jelent kergetem

fehérségem hullik örömmel feketedem

minden listád és leltárod naprakész

nálam ugyan nem de te biztos tudattal élsz

egy létezhetetlen egyetem pajkos gyermekeként

nincs másom csak én aki rágalmaimért ellenedre

egyet nem értésben visszafeleseljen

vonulj magadba magad ellen tüntess értem

olyan leszek mint a fuvallat ha ablakon szökik be

majd úgy nézek veled farkasszemet ahogy lelkem töröd be

kezed kérő bazsalygásomban szemem se rebben

mert vagy így vagy úgy szeretnem kell téged

vagy ezt vagy azt választom minden vagyonom

örököse adományozója adósa te vagy

6

meg kell fizess és velem meg kell békülj

ha fiatalodsz is belém kell vénülj

talán csak képzelgés a langyos múlás

lábat áztat talpat tipor bennünk e korcsosulás

mennék veled talán szétszakadnánk vagy maradnék ha várnál

népekhez hű makacsságod kószább jószág az ostobaságnál

keresd a házad vert cölöp a földbe megállok találj rám

várlak vegyél oda magadhoz tudattalan szerető emberek láttán

 

 

Farkas Ervin (Tatabánya, 1976) roma származású magyar festő.  


           1990 óta foglalkozik behatóan a festészettel, állandóan képezi magát és fest. Hatással voltak művészetére az ókori egyiptomi piramisok, a kézműves tárgyak, halotti maszkok és azok szimbólumai, az indiai kultúra, Claude Monet és Csontváry Kosztka Tivadar szín- és festői világa. 1990 óta kiállítóművész, rendszeres látogatója a Cigány Ház alkotótáborának.
            Festészetét kezdetben a szürrealista álomvilág határozta meg, álomvilág, melybe a kegyetlen valós világ elől menekült. Annak a ténynek, hogy romának született, mindig is tudatában volt, de népének kultúrája, életképei Mésztelepen ivódtak lelkébe. Itt kezdte el festeni a roma embereket, mindennapi életüket, örömüket és bánataikat.

 

Tóth Olivér (Miskolc, 1982) roma származású magyar költő. A következőket vallja magáról és költészetéről:

 

Írok, mert így vagyok teljes, azzal a hittel, hogy nem hiába való e létezés, s az a találkozás, ami csodát szül, ha író és olvasó között közös otthonná lesz az adott vers.”

 

 2020 decemberében Farkas Ervin elkezdte „megfesteni” Tóth Olivér Eszméletlenül című József Attila-palimpszesztjének képeit, képi világát. Hogy miért? Miért épp ez a költemény ihlette meg? Nehéz lenne megmondani. Mi lehet közös a költő szöveg- és a festő képi világban? A poétikus és a vizuális univerzumban? 

Az „én” identitása: roma és magyar. Együtthatóan. Amit egyszerre élnek meg.

            Eddig hat kép készült el.

 

            Bence Erika 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2021-02-17 14:00:00

 

Bence Erika (Bezdán, 1967)

egyetemi rendes tanár, kritikus. A Horizont rovat vezetője.

 

Tóth Olivér (Miskolc, 1982) költő

 

Farkas Ervin (Tatabánya, 1976) roma származású magyar festő.  



 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.