VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Horizont – Képszöveg és szövegkép: Farkas Ervin képei és Tóth Olivér versvilága
KÉPSZÖVEG ÉS SZÖVEGKÉP Farkas Ervin képei és Tóth Olivér versvilága
Tóth Olivér
Eszméletlenül József Attila nyomán
1 Bitómtól eloldott kötél a lélegzet kezemben a föld vászon és ecset rám szállott katicabogár és szempilla a csend háromszor fújtak el Mielőtt kívántak sötét csipás szobáiban a reggelekben Virradatig virrasztó felem megnevezetlen 2 a dac az alázat a szerencsétlenség maszatolt előke gyermekszáján nevem talpa alatt reccsent csigaház nemem Feslett kópiáin őszségem fegyelem a putrik hűtlensége romba dőlt mennyem Nem vallja a világ se álma rendem bilincsbe csuklott test a kegyelem Kárhozott szirének siratnak pokolvégeken 3 szikkadt vagyok morzsált kenyérhéjamon idejét múlt teltséggel üdvözölnek a hetek tenyerem gyűrött fejkendőm és száradt festék Elpecsételt bizonytalanság és búzaszem ha eszek fürdővízben oldanak a hozzámdörgölődzött halottas énekek arany érmék szememen a látomások úgy hagytok magamra rokonaim Mint nyomát a láb amerre sose jártok 4 kitoloncolt erdőik lapjait nyúzzák a szelek fejszékként borzongott nyers karok a lelket szorított fogakkal az Isten rámharap dolgában dorgál és csorbult gumóin cafatom Determikus imposztor dekadenciája háta mögött sért róla minden szóbeszéd elferdült arcán görnyed a segítségkérés Védeném de a szavak zebráinak árkaiba töm 5 gyökereihez hajtottam fejem a nyárban maga is lakhatatlan és élhetetlen rokontalan és bűbájában is magányos Kéncsövei virágok közöttük esik-bukik belém ha a hervadás botlik nem csodálkozik hajammal takart szemem vaksága őrzi melengetett szénszitálását a télnek Engem sosem látott fehérnek
6 nem voltam jó se szürke egérnek se patkánynak Dorombolt feketemacskája jobbról jöttem az emberek utamból mindig balra kerültek Egyetlen lázam volt az éhség az árvaság hozzám szelídült ordas hiéna pusztáimra csalt elefántok az angyalok agyaraikból díszes mankót faragnak a vágyak Míg szükségeim neki adnak minden lánynak 7 hűtöttem homlokát a hazugságnak elfolyt magzatvize könnyesős képű ereszcsatornáinak a meddőség célt talált köszvény íjaim ujjaim között tükörképe zöldhályogos szemű ítélet igazának kettős vizeslepedőként takart falú mészfalán nem fogott rajtam koldusság sem emberség tőlük szűz aggságom és minden szépem Ha romlottam értetek miattatok vett kézbe a züllés 8 Nem jutott csak egy arc evvel is beérem égi egyenlítőin a szárnyalás keresztmetszetét herélem nem sápaszt az öröm nem ijeszt se bú se karma fejtetőmön a glória udvaribolondos csengő sapka úgy táncolok ahogy a mindenség akarja a megszánás filléreit perselyébe vetem ha én nem legalább Ő igyon és Ő egyen Kire keresztjeimet keneteimet kínomban vetem 9 edzett vasat meghajlított a szerelem Embernek férjnek apának látott búbig porban cifrált alkonyokat kereszteltem a nyomorban a vívódó világosságtól meghatódtam magamat vetettem ha támadtak csordákként gyökereimre egyben nem tagoltan a dátumozott napok csapágyaiban izzó lövedéke voltam élő tudatában is holtan
10 úgy kerestek mint aki soha el nem vesztettek úgy szerettek mint akinek nem volt apja anyja egy állam gondoz és tesz mindenki elé asztalra társtalan is cirmos gúnárszívűségem ravatalra vacsorához terít tanítványainak az elragadtatás s ha mégis jobban akarnak látszani visszaeső bűnözőknek mindegy lesz számot adni a sosem késő időnek a purgatóriumban talált tárgyaik osztályában belőlem felelnek 11 boldogságuk sértett gyermek mint akit sose engeszteltek Én mégis ölre fogtam lágy vérük vértjük csalárdságát nevet adtam nekik türkizt mahagónit bűnbánó lilát dália sárgát Imbolygó dús árnyuk vitték vásárra kufár köpenyét tapostam sarkukban csüngve haraptam hunyorgó göndör tócsákba elátáztatott kereteik és alakjuk mása hulló december számból olvasott test a szó a bűnösök bibliája eszméletlenül 12 egy világszéli akolban szálkaélen lakom leveleket fest a fagy rajtam fényes ablakon a sugallatok rablók tömött zsákjaiktól menekülnek Kincstáraimból a színek ellenem szegülnek rózsáskendőim láttán szögeikre szögezett Jézus elpirult magvaival a mának új teremtés kertjében virult gerendáin én állok bakot romlásának ha könyörgök értetek és ti elhallgattattok.
Oda (József Attilának)
1 itt züllött hamvat tagjaim szórnak szilvaízű ősz hamvashaját köpködik a fák a napsütés kezeidben kimagvaz pépes lekvár és szüreti bor mosolyod kenyérre kent gyermekszívet majszolok minden romlás keringő döglégy zümmög nekem nem jutott belőled több mint a kérlelés az imádság összetett kezek füzére a hallgatás félelem titkos vagy üszkös nyelvemen törött üveg az utcaszélen talpadba harap s kiált csorba ínyeden árnyakat morzsolt a nyár én Téged féllek mi lesz velem mi lesz veled nélkülem derekadról lapot hámoz a megtartó szerelem ha lábadból távozott erők tartanak engem írj könyörgök ágyékomra emlőmre édes tejből fogyasztott fehérségre sírást víg zajt és türelmet kivárjalak gyorsan rostálnak a napok gyorsabban fogyok mint a percek 2 egy meggyűlölt magány kelepcéje tükörbe nézet kételkedem táskás szemaljaimból madaraimat feléd kergetem törött héjú tojás pupillám zilált krizantém sírodra árvult kókadt de még elég szép megdicsőíteni azt aki voltál aki vagy kócos lány és bohém fiú a szénakazlakon párnát tömködtek a villák és kaszák nyírták a töltést a legelő hosszú frufruját mindig elhasalva néztél fölfelé rám szabadon engedett tarfekete tűz ha láttál
3 szerettél mint méhétől tagadott magzat kinek alakzatára hűlt minden rossz a jó mint szó nélkül hagyott karcsúág pózol ha lencsevégre kapott a menny a pokol magad köré gyűjtő veszteség dobhártyámon elképzelt kacaj első lépted csilingelő járásod megtartanálak ha másnak nem kellenél dühös angyaltábor ívott ikráját a kaviár vég a sír tornyot épít mint csontjaidból a kedvesség álca volt és átlényegületlenség hazudott ki világra vajúdott ösztöne hívott és be kell teljesedj te is voltál gyerek a szeretet barázdáidból épített feszület puha fészerben szunnyadó lusta munkás bölccsé lett öregség citál haza a kötelesség ízetlen éretlen komisz az egyetértés és dac kanálban hűtött gondoskodás a túlélés oly szegénység kérlel hogy magadnak sem engeded meg a finomkodást kegyeletsértés 4 a bocsánat téves eszme ezúttal rendszertelen magma rendje hátadra mászott bizsergés élezett kés a tekintet engem nyújtófával mosógépszíjjal tányérral szájjal verve téged szemmel verten szerettek akik engem szerettek halva élve nem kértem de kaptam mert sehogy sem akartam rózsanyelvemre alvadt káromkodást az áldást két arcán villant ártatlanság ölelne nem engedem hajlított karima kezed fejemen az árulkodás eltévedt reszketés a kalapnyi felejtés sárgasága hol székre dönt hol ágyba ránt akut tünet a létezés minden fejet meghajt a szükség igenre bírt borzong te dacolj tiltakozz ellenem ha a súlytalanság ölyvjeit tölgyek alá szállt gyökereikkel felrepítem tengermerengésed kő és sóbányájai elnyelnek huhogj leheletnyi békét hívj és haza jövök morzsolt szilánkjainkból az áttetszést fojtó fényleselkedését kulcslyukakra vakablakokra hagyom végrendeletedre pecsétül vérviaszomat adom vesszővel ostorral vígasztalt a tűrés a várakozás ingovány és ingóság ami eltulajdonítható felszámol a születés a halál is elragad magával a lelkesedés csupán lángolás napnyugtakor pihent vállakon sűrű hajat lobogtat az est az erdőháton új csillagképek távcsöveidről porba hullnak kívánj minden ami új kopott lesz hordhatatlan púp elviselhetetlen vagy viselhető még nyűtten is mert tőled szép és törött a váza reggel neked kacsintó kormos minden parázs hajlongok a semmiben fogant ima Istenének 5 odvas szobát bútorokkal magammal kitömnélek zsúfolt fülszaggató hahotázást vaníliás joghurtot kérnék marasztalnálak miközben üldöznélek ha elég volt belőled ha engem üldöznének lehetnék gramofon ha te untál meg amelyen egyetlen tű serceg az őszinteség egyenes jellemet kutatva sávjain a hang szertelen elhavazott szárnyakkal kiskanalakkal a jelent kergetem fehérségem hullik örömmel feketedem minden listád és leltárod naprakész nálam ugyan nem de te biztos tudattal élsz egy létezhetetlen egyetem pajkos gyermekeként nincs másom csak én aki rágalmaimért ellenedre egyet nem értésben visszafeleseljen vonulj magadba magad ellen tüntess értem olyan leszek mint a fuvallat ha ablakon szökik be majd úgy nézek veled farkasszemet ahogy lelkem töröd be kezed kérő bazsalygásomban szemem se rebben mert vagy így vagy úgy szeretnem kell téged vagy ezt vagy azt választom minden vagyonom örököse adományozója adósa te vagy 6 meg kell fizess és velem meg kell békülj ha fiatalodsz is belém kell vénülj talán csak képzelgés a langyos múlás lábat áztat talpat tipor bennünk e korcsosulás mennék veled talán szétszakadnánk vagy maradnék ha várnál népekhez hű makacsságod kószább jószág az ostobaságnál keresd a házad vert cölöp a földbe megállok találj rám várlak vegyél oda magadhoz tudattalan szerető emberek láttán
Farkas Ervin (Tatabánya, 1976) roma származású magyar festő.
Tóth Olivér (Miskolc, 1982) roma származású magyar költő. A következőket vallja magáról és költészetéről:
„Írok, mert így vagyok teljes, azzal a hittel, hogy nem hiába való e létezés, s az a találkozás, ami csodát szül, ha író és olvasó között közös otthonná lesz az adott vers.”
2020 decemberében Farkas Ervin elkezdte „megfesteni” Tóth Olivér Eszméletlenül című József Attila-palimpszesztjének képeit, képi világát. Hogy miért? Miért épp ez a költemény ihlette meg? Nehéz lenne megmondani. Mi lehet közös a költő szöveg- és a festő képi világban? A poétikus és a vizuális univerzumban? Az „én” identitása: roma és magyar. Együtthatóan. Amit egyszerre élnek meg. Eddig hat kép készült el.
Bence Erika
Megjelent: 2021-02-17 14:00:00
|
