Keresés a honlapon:

FILMALÁFUTÁS – A normalitás csődje (Nagy Mari Anna)

 

 

 

A normalitás csődje

Szubjektív Filmnapló

A CEMENTKERT (The Cement Garden) /francia-német-angol filmdráma/Andrew Birkin /1993

 

Andrew Birkin távolságtartással és flauberi közönnyel mutatja meg, milyen képlékenyek a normalitás határai. Milyen keskeny a mezsgye, amin járni lehet. Egy lépés keletre vagy nyugatra, és a kép teljesen megváltozik.

 

Nem tudni pontosan hol és mikor, talán az 1950-es években, alsó középosztálybeli házaspár négy gyerekkel. Az apa váratlan halála után az anya is meghal. A négy gyerek magára marad, és boldogul, ahogy tud.

Ha a South Parkban látnám a jelenetet, talán nevetnék, ahogy az Arthur Millerre hajazó Mr. Pater Familiáris saját szemétdombján tolja magát a többiek arcába, de itt nem annyira mulatságos. Két zászlós hajója, a rend és a jó modor, amivel rajta kívül minden családtagja rendelkezik. Arroganciája jogosultságtudattal jár, kontrollál, negligál, különösen a felesége mondanivalóját. A filmekben mindig így van, akárcsak az életben, a közös asztalnál evés remek terepe a valódi dinamikák bemutatásának. Az anya figurája is South Park gyanús karakter, nagy hatósugarú villámhárító és puffer személy. Szelídnek és megértőnek mutatkozik, ugyanakkor opportunista bűnsegéd, mentsége, hogy maga is áldozat. Nem tudja megmenteni a gyerekeit a hétköznapi módon bántalmazó apától, mert nincs tudása és életereje, amivel elhelyezhetné magát a patriarchális társadalom mátrixában, és cselekedhetne.

Alkalmatlan apák és kevéssé alkalmas anyák. A nagyobb fiút Jacket, mértéktartó kontroll alatt tartja az anyja, aki ezzel a kisebb ellenállás felé halad, hiszen férjével nem tudja és nem akarja felvenni a harcot. Arról akarja meggyőzni fiát, hogy az apja őt szerette legjobban a gyermekei közül, csak nem tudta kimutatni. A valóság azonban az, hogy ha valaki nem mutatja ki a szeretetét, az leginkább azért van, mert nem szeret. Ezek az anyák saját fiaikkal szeretnék pótolni az alkalmatlan férfiakat. Saját fiaikban keresik az intimitás lehetőségét, de az incesztus tilalma útjukban áll, ezért kell nélkülözhetetlenné válniuk, anélkül, hogy segítenék gyermekeiket valódi igényeik felismerésében. Ez a rendszer anyás fiúkat és anyás lányokat termel ki magából, hatalmassá növesztve bennük a szabadság iránti vágyat, anélkül, hogy erre reális esélyük lenne. A film szereplői mégis ebben a helyzetben találják magukat.

Határátlépések. Jack kezdetben átlagos kamasz fiú, mint ahogyan Julie, a nagyobbik lánytestvér is átlagos kamaszlány. Két kisebb testvérrel vannak megáldva. A semmi különös azonban csalóka. Julie-nek, miután meghal az apja, rövid lesz a haja. Ez látszólag jelentéktelen változás, és a film sem tér ki erre, mégis fontos. Sejteni lehet, hogy az apa halála előtt ki volt téve a body policy-nek, a test és az öltözködés más általi kontrolljának. Az egyetlen előnye a zsarnok apáknak és a passzív agresszív anyáknak, hogy az emberi faj néhány egyede annyira ki lesz hegyezve minden elszenvedett szadisztikus és nekrofil törekvésre, hogy ez által szellemi, lelki és kritikai fejlődésre lesznek képesek. Ezért maradhatnak épeszű emberek. A többieket bedarálja a gépezet, és a mintanyomó tökéletesen fog működni. Az inceszt kötődést öntudatlanul is anyjuk készíti elő, amikor beteg lesz, és szülői feladattal bízza meg őket, a kisebb testvérekkel kapcsolatban. Amint az anyjuk is meghal, a határok tényleg elmosódnak, az idő kizökken, minden spontán és félelem nélküli lesz. Kizöldül a cementkert.

Semmi sem rút. Julie-t tűzpiros autóval furikázza udvarlója, a 33 éves Derek, akit otthon Mókuskának becéznek, és aki végül leleplezi őket. Tom a kisiskolás testvér, női ruhában és szőke parókában játszik, Sue, a kisebbik lány pedig naplót kezd írni. Még zöld a kert. Jackre a reveláció erejével hat a Julie-től kapott születésnapi könyv, a Voyage to Oblivion, benne Hann kapitány és Cosmo kutya. Ez a regény, ha közvetetten is, de felhatalmazza a valósághoz való hozzáféréshez. Bátorítja és inspirálja, megtanítja, hogy nincs semmi a világon, ami rút volna önmagában. Minden a körülményektől függ, minden viszonylagos, és nincsenek kőbe vésett isteni igazságok, akármit mondott is Kant. Nincs jó és rossz, csak az ember van, a maga által alkotott szabályokkal, amit folyton folyvást önmaga rúg fel, hogy újakat állíthasson. Ki mondhatná meg mi a normális? Világpusztító férfiakat felnevelni és hetente 15 férfiinget kivasalni normális? A 33 éves Derek kamaszlányra gerjedése normális? Megkérni, hogy mosson kezet evés előtt, az normális? Talán az Isten képzet segíthet pár embernek, de a világ olyan, amilyen, és ez mindig is így lesz, mert ahogyan egy író mondta, az egyetlen, aki változtathatna rajta, az ember, aki maga is tökéletlen lény.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-07-13 10:00:31

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.