Videó

A fugabudapest csatorna videója




Keresés a honlapon:


Egy versről – Bene Adrián: Zelk Zoltán Tandori-kommentárja a Királyok és népek című versben

 

 

 

Királyok és népek

 

T. D.: Táj két figurával című verséhez

 

Tandori Dezső verse sakktábláján

se bástya, se futó, se vezér, se király,

egy ló mereng csak a két színű tájon

s egy paraszt sántikál:

leüthetné a huszár a parasztot,

leüthetné már két esztendeje,

s véget érne a dadaista játszma,

de miért üsse le?

mit bámulnának akkor körül állva

Té Dé asztalát, Szpasszkij és Fischer,

Gligorics, Portisch, Larsen, s mindahány, ki

uralkodói koronát visel –

s persze a nép! a hajdan kávéházak

ablakában didergő gibicek,

s az Almási, a Hunyadi, a Klauzál,

a Kulich Gyula tér, és a Liget

öregjei, kik partit félbehagyva,

a padokról föl azért állanak,

hogy LÁM HA ÍGY DE NEM CSAK ÚGY DE HÁTHA,

a királyokkal tanakodjanak.



 

Az újabb költőgenerációk közül azok, akik magukat magyar(országi) viszonylatban korszerűnek gondolják, az 1990-es évektől kezdve jellemzően Tandori Dezsőt, Petri Györgyöt, esetleg Oravecz Imrét, valamint Kemény Istvánt tekintik meghatározónak versbeszédük alakulására. Meglepően szűk szemhatár, ha érthető is a hatásiszony a nyugatos/újholdas hagyománnyal kapcsolatban és ismert az avantgarde tradíció megszakítottsága, a tradicionalista-népies beszédmód anakronisztikussá válása. Újabban el-elhangzik fiatal költőktől Zelk Zoltán és Vas István neve is az inspiráló erejű életművek között, ami számomra örömteli, és részben talán magyarázza az elmúlt években indulók alkotók üdítő sokszínűségét.

 


Aknay János: Festőangyal 2011 (Forrás: Kortárs)



Valójában az irodalmi emlékezet korlátoltsága és az 1980—90-es évek kanonizációs folyamatainak következtében előálló ízlésbeli egyhangúság, valamint az eminens módon a Holmi folyóirat által konzervált modern esztéticizmus figyelmen kívül hagyja az 1960-70-es évek költészeti kapcsolatait, áthatásait. Ezek egyik jellegzetes példája a magyar költészet kódrendszerét sokak számára megújító induló Tandori Dezső és a valaha avantgárdként indult, idős korában pedig mai szemmel is eleven verseket jegyző Zelk Zoltán viszonya. Tandori többször írt Zelk köteteiről, az egyik ilyen nem-kritikában hivatkozik személyes levelezésükre is. Kifejezésmódjuk, szemléletük távolságát finoman jelezve ugyan, de mindig „hatalmas”, „gyönyörű” „nagyon mai, korszerű” versekről beszél, magát az idősebb költőtárs „öccsének” tekintve. (Kortárs 1975/8, 1331-1333, Kortárs 1980/2, 296-299.)

 


Szántó Piroska: Zelk Zoltán (Forrás: PIM)



Tandori második kötetének, az Egy talált tárgy megtisztításának sakkverseire Zelk Királyok és népek (T. D. Táj két figurával című verséhez) című versében reflektál, Ahogy a kötéltáncosok című kötetében. A vers szerepel Zelk későbbi gyűjteményes köteteiben is (Akit az isten nem szeret; Keréknyomok az égen). Tandori verse sakklépéseket tartalmaz, a sakknyelvben használatos rövidítésekkel: Hh6, Hg4, stb. (Lásd erről a Holmi 1995. májusi számának szövegeit, 727–732.) Zelk ezt a sakkírás-jelegyüttest narrativizálja, kétszeresen is: a játék menetére utalva, és a részben Tandorival közös életvilágot megidézve, jellegzetes helyszínekkel, szereplőkkel, akik részben kiemelkedő intellektusok, sakknagymestererek és „Té Dé”, vagyis „királyok”, részben a „nép”, a kávéházak és parkok kibicei, sakkjátékosai – akiket valami a sakkon keresztül rejtélyes módon összeköt. A sakkvers és Tandori közvetítésével ez a rejtélyes kapocs jelentheti a költészetet is, amelyre szintén jellemző (jó esetben) az egyértelmű megfejtésen túlmutató jelentésgazdagság. Egyszere szakrális és játék, konkrét és allegorikus, hétköznapi és pátoszos, és mindezek viszonyrendszere.

Ennek megfelelően már az első sorban feltűnő a vers és a sakktábla metaforikus azonosítása, amelyet tekinthetünk a sakkverseknél általánosabb érvényű azonosságnak is: a játék terepének, amelyet a költő és az olvasó közösen performál. Az utolsó előtti, kapitálissal szedett sor pedig tömörítő stílusimitációként fejezi ki Tandori poétikájának jellegzetes kihagyásos, a jelentések potencialitását az olvasó elé táró szerkezetét, többértelműségét, játékosságát, a befogadóra hagyva a jelentésadás folyamatának befejezését. Zelk verse úgy adja Tandori szövegének egyedi értelmezését, hogy az olvasat jelzi saját személyességét is, jelezve a Zelk és Tandori poétikája közötti különbséget, amely nem zárja ki mindkettő együttes érvényét, egymásra rezonálásukat.

 

 

  
  

Megjelent: 2022-01-01 04:00:00

 

Bene Adrián (Pécs, 1977) irodalomtörténész, filozófus

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, az Acta Romanica rovat vezetője. Főszerkesztő-helyettes. 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.