VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Egy versről – Bene Adrián: Pilinszky János Omega című verséről
Közismert, hogy Simone Weil filozófiája nagy hatást gyakorolt Pilinszky költői világképére. Kevésbé ismertek azok az alapgondolatok, amelyek ennek a misztikának a vázát adják, pedig egyes Pilinszky-versek értelmezéséhez ezek szükségesnek tűnnek, még akkor is, ha nem kívánjuk a fogalmi megértés keretei közé szorítani a költői nyelv affektív, szuggesztív potenciálját. Különös érvényes ez a De ez se esetében, amelynek központi jelentésszervező eleme a „tiszta akadály”, de más verseinek is alaptémája az anyagi, térbeli-időbeli emberi létezés mint rossz, mint akadály Isten és ember között, kiegészülve az egyéniség, a személyesség szembeállítása a valódi szépség és igazság birodalmával. Ilyen értelemben az égi, a szent és a semmi rokonértelmű szavak, átértékelve az életről és a halálról alkotott köznapi fogalmainkat. A „szerencsétlenség” weili alapfogalma nem a halálra, hanem a rabságként felfogott életre, létezésünk esetlegességére, a létünkben való kiszolgáltatottságra vonatkozik. Ennek fényében érthető az Egy életen keresztül éppúgy, mint a Vonzások közt, vagy épp a Fokról-fokra. Ez alapján értelmezhető az Omega is a véggel, az agóniát lezáró kollapszussal kapcsolatban
Összeomlásunk mindent befalaz egy pillanatra és örökre. A vánkos keményebb lesz, mint a szikla és testünk szemétdombnál súlyosabb.
Ezért élünk. Valamiképpen ezért születünk a világra.
Az összeomlás mint határpont nem csak élettani, hanem filozófiai jelentőségű: a tér mint létezésünk alapkategóriája omlik össze, zárul be („mindent befalaz”), az idővel együtt („egy pillanatra és örökre”). Az érzékelés addigi keretei és az életünk kényelmi szempontjai értelmezhetetlenné válnak („A vánkos keményebb lesz, mint a szikla”), a test teherré válik és a szeméttel kerül közvetlen asszociációs kapcsolatba. Mindez a jelenidő és jövőidő határán egyensúlyozó, többes szám első személyű diagnózis/prófécia az utolsó két sor ismétlésében nyomatékosan általános érvényű kijelentéssé válik az emberi létezés mibenlétéről. Ami érdekes, az a kettős-többes hangszerelés, amely szerint olvasható lemondó-panaszos hangú elégiának ez a két sor (és visszamenőlegesen az egész vers), vagy pedig szenvtelen megállapításnak, némileg a hérakleitoszi filozófiai költemény modorában.
Megjelent: 2021-11-27 12:00:00
|
