VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Egy versről – Nyilas Atilla: Kommentár Málik Roland „Valami” című verséhez
Málik Roland Valami
Egyszer beestem egy mély alapba. Felettem téglalap-ég. Pletykáltak, hajladoztak dudvanövények a szélén. Volt valami ott alul, amit legmagasabb lázamban, a legnagyobb mámorban sem említettem senkinek.
Valami nagy fényesség volt odalenn.
(Málik Roland: Ördög, József Attila Kör – L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2006, p. 26.)
Kommentár Málik Roland „Valami” című verséhez
Puritán címmel indít a rövid vers, főnévi határozatlan névmással; ugyanakkor máris sokatmondóvá válik, ha a semmihez való viszonyában tekintjük: hiszen „az alig valami végtelenszerese a semminek” (önidézet). A versbeszéd idejéhez képest múlt időben a beszélő – elmondása szerint – beesett „egy mély alapba”. Üreges alapról lehet szó, vagy talán inkább – metonímiaként – alapnak ásott mély gödörről (többedik olvasásra pedig még beugorhat más is az alap szó tág értelmezési teréből). Nyitva hagyja a vers azt a kérdést, hogy a beszélőt belökték a gödörbe, vagy magától esett bele. Egyáltalán: látta valaki? Várható fentről segítség? Mert az sejthető, hogy külső segítségre van szükség a gödörből való kijutáshoz. A „téglalap-ég” „szélén” a „dudvanövények” „pletykáltak”. A megszemélyesítést megalapozza, hogy van ilyen: pletyka nevű növény is. A „pletykáltak” után hajlamossá válhatunk megszemélyesítésként érteni a „hajladoztak” szót is: finom értelmi mozgás. A helyzetleírás után következik a vers állítása: „Volt valami ott alul…” De hogy mi, arról csak hátravetve, késleltetve értesülünk. Előbb – az alullal ellentétet alkotva – „magasra” szökik a láz. S amiről a beszélő nem tett említést sem tiszta fejjel, sem lázasan félrebeszélve, de még a „legnagyobb mámor” esetleges szószátyárságának idején sem, azt elmondja ebben a versben. Titokról van szó, vagy hallgatás övezte nem-titokról – az ilyeneket gyakran nem helyénvaló felfedni az életben, de szabad a versben. Csattanóval zárul a költemény, a vége fordulatot hoz, váratlan közlést. Hiszen a gödörből nézve a fény–sötét párosnak megfeleltethető a fent–lent páros, az utolsó sor állítása mégis az, hogy „Valami nagy fényesség volt odalenn”. Érthetjük ezt úgy, hogy a fenti fény jelenik meg lenn, de úgy is, hogy lent egyáltalán nem volt olyan sötét, mint gondolnánk, sőt meglepő módon „fényesség” érzékeltetett. És persze átvitt értelemmel is számolhatunk, a „nagy fényesség”, ami lent megjelent, lehetett a bizalom, a hit, vagy akár maga az Isten is. A bibliai József juthat eszünkbe, amikor a kút mélyén várakozik, ahova testvérei vetették, és később, amikor hirtelen a börtön mélyére jut; de hit világoskodik neki, és vele van az Isten.
Nyilas Atilla
Megjelent: 2021-04-02 14:00:00
|
