Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Egy versről – Bene Adrián: Dialogikusság Bertók László Válaszoló című versében

 

 

 

 

Dialogikusság Bertók László Válaszoló című versében

 

 

Válaszoló

 

Mint béka, ha a kígyót megpillantja,

mint ártatlan, az ítélet után

mint zabban meglepett idegen lovak,

mint isten, ki lelkiismeretes.

 

Mint bennszülött, ha tudja, hogy az,

mint légy az égszínű ablaküvegen,

mint a szolgaként nőtt demokrata,

mint a tisztességes, ha hazudik.

 

Mint betyárból lett pandúr a bitón,

mint a víz színén fönnmaradt tojás,

mint vizes bor, gazdája asztalán,

mint a hóhér fizetésnapon.

 

Mint hangya a Himalája alatt,

mint rozsdafolt a börtönlakaton,

mint az elhajló temetővirág,

mint a konok, mulandó anyaöl.

 

Bertók László Válaszoló című verse a költő 1978-ban megjelent, második önálló kötetében, az Emlékek választásában szerepel. A vers lényegi szervezőeleme az olvasónak címzett találós kérdés. A címében is a dialógusra utaló Válaszoló sorai olyan hasonlatok, amelyek akkor nyerik el (lehetséges) értelmüket, ha rákérdezünk a bennük megjelenő hasonlító mögötti hasonlítottra és a közöttük lévő viszonyra. Vagyis az olvasó kerül a kérdező szerepébe, sorról sorra fel kell tennie a kérdést, hogy milyen minőség vagy cselekvés lenne beilleszthető a sorkezdő „mint” kötőszó elé. Ez lehet soronként és olvasóként különböző, de megpróbálhatjuk a versszakok sorait párhuzamoknak tekinteni, így elég négy soronként megfelelő szót találnunk (ha sikerül). Pl. 1. vsz. „dermedten áll”; 2. vsz. „lapít”; 3. vsz. „egyedül van”; 4. vsz. „szerény”. Persze talán jobban járunk, ha nem ragaszkodunk a rejtvény megfejtéséhez, csupán végiggondoljuk a lehetőségeket, és ezáltal otthonossá válunk a mű jelentésstruktúrájában. (Minden megfejtés egyben a játék elrontása.) Az olvasó maga döntheti el, mennyit hoz ki a játékból, meddig megy el benne, hol áll meg, hányféle jelentéssel képzeli el a verset.

A Válaszoló zsenialitása számomra abban rejlik, hogy bár többféle jelentésadást lehetővé tesz, azok mind egyazon mintázatba íródnak, egymás érvényességét nem zárva ki. Mindez több értelmezési szinten is működik. Egyrészt egy sajátos, groteszk magyar korrajz változataivá lesznek, köszönhetően az ilyen jelzésértékű soroknak: „mint ártatlan, az ítélet után”; „mint szolgaként nőtt demokrata”; „mint a tisztességes, ha hazudik”. Ezek megteremtik egy referenciális olvasat lehetőségét a kádári Magyarországról, amelybe jól illeszkedik „a betyárból lett pandúr a bitón”, a „rozsdafolt a börtönlakaton”. A „konok, mulandó anyaöl” így a haza metaforájaként is olvasható. A haza azonban nem biztonságot jelent, hanem kiszolgáltatottságot, áldozattá válást, jogfosztottságot: béka a kígyó előtt, ártatlan az (elmarasztaló) ítélet után, (leigázott, kizsákmányolt) bennszülött, stb.

Egy ilyen olvasat kizárólagos érvényűvé tételével azonban jelentősen elszegényítenénk a verset, amely éppen a nyitva hagyott hasonlatok révén tud körülírni egy egész világot, egy emberi létállapotot. Ennek szimbólumai „a víz színén fönnmaradt tojás”, vagyis a megzápult, a romlott, a selejt, ahogyan a hamis, silány „vizes bor” is. (Mindkettő visszaírható allegóriaként a fent körvonalazott referenciális olvasatba is.) A szabadság, az autentikus létezés hiánya, a kiszolgáltatottság képei alapján így legitimnek tűnik a vers egzisztenciálfilozófiai olvasata is. Ennek keretében pedig minden egyes sor hasonlata egyszerre szinekdoché és szimbólum, ha úgy tetszik – Heideggerrel szólva –, a létező igazságának felmutatása, a láthatatlan és kimondhatatlan megnyílása.

Érthető talán, hogy szeretnék erre a versre időgépként gondolni, nem tükörként, ami a jelent mutatja. Fájdalom, ehhez erősen be kellene hunynom a szemem. Szolgalelkűség, megalkuvás, alamusziság van ebben az olvasóval folytatott dialógusban kérdőre vonva. Olyan módon szövődik a tragikum és az irónia reménytelenül groteszk sírverssé egy országról, mint az 1988-as Ludas Matyi-viccben, amikor az egyszeri nénike panaszkodik az orvosnak: „Csoda, hogy kivan a szívem? Az uram nyilas volt, a fiam ávós, az unokám…” Tudjuk, hogy mindenki szem a láncban, szemét lesütve fontol sanda választ, mint zabban meglepett idegen lovak. Szeretnék erre a versre nem tükörként gondolni.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2021-02-11 06:00:00

 

Bene Adrián (Pécs, 1977) irodalomtörténész, filozófus

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, az Acta Romanica rovat vezetője. Főszerkesztő-helyettes. 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.