Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Egy csapott evőkanál – Bittner Mónika: Lázadók desszertje

  

Az irodalmi lakomáknál nem Kerouac neve ugrik be elsőre, holott a legikonikusabb könyvében bőven találunk étkezésekkel kapcsolatos részeket, igaz a legtöbb közülük az utak melletti dinerek étlapjain fedezhetők fel. Az Úton című kötethez számos legenda fűződik, az egyik, hogy Kerouac 1951-ben mindössze három hét alatt írta meg a szöveget. Jól hangzik, de a helyzet az, hogy jó részük már egy ideje megvolt, amikor azokat a legendás 36 méteres tekercsre gépelte, ugyanis a papírokat összeragasztotta, hogy ne kelljen cserélgetni az írógépben. A központozást is elhagyta, hogy minél gördülékenyebben tudjon haladni a művel, ez a fajta kísérletező technika azonban nem igazán jött be a kiadóknak, a megjelenésre hat évet kellett várni. Utána  viszont azonnal beírta magát az irodalmi beat-mozgalom meghatározó alakjai közé.

Lázadás, nonkonformizmus, beat, jazz, álmok, meghiúsult tervek és persze szabadság, ha tárgyszavazni kellene az eseményeket. Útkeresés közben a főhős a kávézókban gyakran almás lepény mellett találja ki a következő lépést.

„Leültem a buszállomáson, és megfontoltam, mi a teendő. Közben megettem még egy almás lepényt fagylalttal. A belem mást sem látott még az úton, de nem bántam, mert ízlett, és tudtam, hogy eledelnek tápláló. Amíg a buszállomás kávézójában tevékenykedő pincérnőt elnéztem, úgy határoztam, hogy megkockáztatom még egyszer. Felszálltam a város határának tartó buszra, de most a benzinkútnál szálltam le. A nagy dög teherautók erre repesztettek mind, és alig tellett bele két perc, az egyiknek a fékje csikorgott.”

Az On the Road eredeti tekercsét 2001-ben Jim Irsay vásárolta meg 2,43 millió dollárért. Időnként alkalom nyílik arra, hogy saját szemünkkel láthassuk a tekercset, a dokumentumból az első kilenc métert lehet megtekinteni.

 

Az amerikai desszert receptje pedig itt található:

A tésztához

    35 dkg finomliszt

    18 dkg vaj

    2 ek porcukor

    1 csipet só

    30 ml víz

A töltelékhez

    80 dkg alma

    13 dkg cukor

    2.5 evőkanál finomliszt

    1 kk fahéj

    0.3 kávéskanál szerecsendió

    1 ek citromlé

    4 dkg vaj

Elkészítés:

A tésztához a lisztet a vajjal összemorzsoljuk. A porcukorral, csipetnyi sóval, meg a vízzel rugalmas tésztává gyúrjuk, majd 15-20 percre a hűtőbe tesszük pihenni.

A töltelékhez az almát meghámozzuk, majd vékonyan felszeleteljük. A cukorral, fahéjjal, szerecsendióval, és a liszttel összekeverjük, csipetnyi sóval és citromlével ízesítjük. A felét lisztezett deszkán fél centi vastag lappá nyújtjuk, és egy 24 cm átmérőjű kerek formát kibélelünk vele, a forma szélén kilógó részt levágjuk. A tölteléket belerakjuk, és egy kevés vízzel meglocsoljuk, majd rászórjuk a kis kockákra vágott vajat.

    A maradék tésztát kerek lappá nyújtjuk, ráborítjuk, és a széleket összenyomkodjuk. A leeső tésztából csíkot sodrunk, megcsavarva a tészta szélére fektetjük koszorú alakban, kissé rányomkodjuk. A felső tésztaréteget villával megszurkáljuk, hogy a sülés közben keletkező gőz elillanhasson, forró sütőben 55-60 perc alatt szép pirosra sütjük.

 

  
  

Megjelent: 2021-12-24 14:00:00

 

Bittner Mónika (Szeghalom, 1978)

Az Egy csapott evőkanál rovat vezetője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.