Videó

A Volánbusz videója




Keresés a honlapon:


Egy csapott evőkanál - Bittner Mónika: Ramsay meghalt, de a szakácsművészete örökre fennmarad

   Amit Ramsay a konyhában alkotott, az olyannyira maradandó, hogy számtalan tudományos értekezésnek ad jó ideig témát. A gasztronómiai remekműveire lenyűgöző színekként, művészi formák esszenciájaként vagy vizuális plaszticitás adta lehetőségekként utalnak a rendkívül elismert és színvonalas tanulmányok. Az egyik leghíresebb vacsorapartija főként az irodalomtudomány művelőit hozza lázba, de megihlette a filmművészetet is.

   A továbbiakban a marharaguról lesz szó, vagyis eredeti nevén a Boeuf en Daube receptjét ismertetem. Dőljön hátra és lazítson egy kicsit! A Michelin-csillagos Gordon Ramsay jól van. Én Virginia Woolf Mrs. Ramsay-járól beszéltem végig. Elvégre ez egy irodalmi szakácskönyv, és itt a citált bizonyíték abból a remek könyvből, ami bekerült a 100 legjobb angol nyelvű regény közé.

„…az olajbogyó és mártás pompás illata kicsapott a nagy barna tálból, amint Marthe lendületes mozdulattal leemelte róla a fedőt. A szakácsnő három napot áldozott erre a fogásra. És neki nagyon kell ügyelnie, gondolta Mrs. Ramsay, a lágy masszába merítve kanalát, hogy William Bankes számára különösen omlós darabot válasszon. S beletekintve a csillogó tálba, az ízletes, barna és sárga hússzeletek egyvelegébe, mely babérlevelek közt s borban úszott, azt gondolta: Ezzel ünnepeljük meg a nagy eseményt – furcsa érzés támadt benne, szeszélyes s egyben gyöngéd, hogy ünnepet ül, mintha két érzés született volna benne: egy mély, mert mi lehet komolyabb, mint egy férfinak egy nő iránt érzett szerelme, mi lehet parancsolóbb, hatásosabb, a halál csíráit magában hordozó; ugyanakkor úgy érezte, hogy ezeket a szerelmeseket, akik csillogó szemmel lépnek az illúziók világába, gúnyosan, virágfüzérekkel felékesítve kellene körültáncolni.
– A szakácsművészet diadala – szólalt meg Bankes, és egy pillanatra letette kését. Figyelmesen evett. A hús puha volt, tökéletesen megfőtt.”

Boeuf en Daube

Hozzávalók:

1 kg borjú fehérpecsenye

3 ek zsír

2 nagy fej hagyma

2 gerezd fokhagyma

1 marék szárított erdei gomba

2 dl száraz fehérbor

4 babérlevél

1 szál sárgarépa

1 ek narancslekvár

10 szem kapribogyó

2 marék fekete olajbogyó

só, bors

A marhahúst bepácoljuk a húsleves és bor keverékébe legalább egy éjszakára. A hagymát karikákra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük, majd mindkettőt zsíron megdinszteljük, aztán rátesszük a lereszelt sárgarépát is. Amikor kész, szűrőkanállal kivesszük a zsírból, a hús minden oldalát megsütjük, majd visszatesszük a hagymát, felöntjük a borral, és beleszórjuk a fűszereket és a lekvárt. Lefedve 150 fokos sütőben négy órát sütjük. Amikor mindez készen van, felszeleteljük és visszatesszük a szószba.

A vacsorajelenet a kötet háromnegyedénél található. Minden színvonalas történetben háromnegyednél van a tetőpont, következésképpen az emlékezetes marharagun kívül lehet ott még valami izgalmas, lapozzon csak oda!

 

Virginia Woolf: A világítótorony. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1971.

 

  
  
 

Bittner Mónika (Szeghalom, 1978)

Az Egy csapott evőkanál rovat vezetője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.