Keresés a honlapon:

Egy csapott evőkanál – Bittner Mónika: Omlette á Woburn

   Azt tudja, hogy hol a legdrágább egy színházi előadás? A luxuséttermekben. Az ételekhez felhasznált alapanyagok természetesen első osztályúak és kifogástalanok, de mégsem ezért kerül annyiba egy vacsora, mint az átlagember kéthavi bére, hanem az atmoszféra miatt. A színpadi vizuáltechnikától kezdve a felszolgáló személyzetig bezárólag, mindennek ára van. Visszafogottság és elegancia jellemzi e helyeket, ennélfogva elnézést kérek az előbbi félmondatomért; pénzről nem beszélünk: az ár nem feltétlenül van feltüntetve a menüben. Következésképpen, ha érkezésünkkor a semmiből előbukkanva négy frakkos pincér vesz bennünket körül és az étlap külseje impozánsabb, mint egy incunabulum, akkor készüljünk fel, hogy ez a vacsora akkor is irgalmatlan drága lesz, ha csupán három tojásból készült.

   Kosztolányi Omelette á Woburn című novellájában Esti Kornél egy ilyen vendéglőbe tért be nagyon éhesen, pusztán tizenegy frankkal a zsebében; finoman fogalmazva, nem ez a legjobb társítás a kristálypoharas vidéken. Ezt a szorongató helyzetet egyetlen felkiáltójel nélkül írta le a szerző, mégis nagyon színesen. Az atmoszférát tíz színnel teremti meg Kosztolányi, az ízek közül csak kettőt szerepeltet. Nem hétköznapi összetevői egy vacsoráról szóló novellának, ámde ez nem egy hagyományos estebéd és Kosztolányi Dezső sem az a színtelen író.

 "Egy pincér csinos kristálytálkán hozta. Pirított kenyérszeletke volt, hártyavékony, ostyaszerű, legfölebb arra alkalmas, hogy úrvacsorakor jelképezze az égi kenyeret, mely lelkünket élteti s előkészíti az örökéletre. Lassan elropogtatta.

Körülbelül egy negyedóra mulva a tálalóasztalka körül titokzatos sürgés-forgás támadt. Odavonult az egész személyzet, mint egy oltárhoz. Az étekfogó ezüstfödővel borított rengeteg tálat hozott ki, pár pillanatig babrált a lila láng körül, aztán csakugyan feléje közeledett, melegített tányért rakott eléje s a többi pincér segédletével, a majordomus személyes felügyelete alatt megkezdődött maga a tálalás művelete. Amint a födőt levették a tálról, a diák nem mindjárt mert bele nézni, csak később. A történtek után azon se csodálkozik, ha a rántotta közepébe egy diónagyságú gyémántot sütnek, oldalt egy rubinttal meg egy zafirral s így csalódottan állapította meg, hogy az omlette "ŕ Woburn olyan, mint az a rántotta, melyet édesanyja szokott készíteni. Ott nyugodott az ezüsttál közepén, mintegy elveszve a végtelen térben, halalakura sütve. Az étekfogó késsel-villával megragadta, de minekelőtte tányérjába tette volna, talán a vendéglő hagyományaitól, talán attól a hasonlatosságtól vezettetve, hogy az omlette "ŕ Woburn külsejében tényleg a halra emlékeztet, villámgyorsan lenyisszantatta a két végét, akár a hal élvezhetetlen fejét és farkát s ezeket a sárga, fölöttébb kívánatos darabkákat, melyekkel a fogás kétségtelenül kisebb lett, hanyagul, semmire se gondolva, egy másik ezüsttálra vetette, melyet a segédpincér tartott magasra. A diák ezt határozottan rosszallotta. Utána is pillantott sóvár, szomorú tekintettel.

Egy-kettő bekapta a rántottát, mely bizony még kisebb volt, mint sejtette, a félfogára se elég. Kenyerét már megette. Újat rendelni nem lett volna bátorságos. Inkább két pohár vizet ivott.”

Hozzávalók egy személyre

    3 db tojás

    snidling

    só ízlés szerint

    bors ízlés szerint

    1 dkg vaj

Hogyan készül az omlett?

   Ennél az ételnél az egyik fontos tényező a megfelelő serpenyő. Sokan a teflont részesítik előnyben, én azonban a jó öreg öntöttvas híve vagyok. Most nem írok arról, hogy ezekben az edényekben egyenletesebben oszlik el a hő és amiatt finomabb és szemrevalóbb az étel, nem ez a lényeg. Az öntöttvas serpenyőnek az egyik tulajdonsága az, hogy hangulatba hoz. Klasszikus megjelenése bizalmat sugároz, békebeli időket idéz és azt sugallja: lassíts le, kerülj meghitt lelkiállapotba, a sütés-főzés olyan alkotó tevékenység, ami tökéletes kikapcsolódást biztosít. Még akkor is, hacsak egy omlettről van szó, ami egyébként nem azonos a rántottával.

Egyszerre nem érdemes 3 tojásnál többet elkészíteni, mivel akkor nem biztos, hogy jól át tud sülni. Az omlett sütése nem kapkodós konyhai elintéznivaló, ha több személyre készítünk ebből az ételből, bizony időigényes; hallgathatunk közben valami jó zenét. Schubert: Die Winterreise a tökéletes ehhez a tevékenységhez Dietrich Fischer-Dieskau mesés baritonjával.

A tojásokat alaposan verjük fel, közben tegyünk a serpenyőbe vajat, amire a tojást homogén állagúra kevertük, a vaj is felforrósodott. Amikor beleöntjük a serpenyőbe a tojást, azonnal oszlassuk el egyenletesre, aztán vegyük vissza egy kicsit a hőmérsékletet és közepes lángon süssük meg. Az omlettet nem kell kevergetni, hanem hagyni kell szépen elterülni, és mielőtt a teteje megszilárdulna, adjuk hozzá a fűszereket. Só és frissen őrölt bors mennyei benne, tehetünk hozzá sonkát, sajtot, pirított vagy párolt gombát. Végül egy spatulával nyúljunk az egyik oldal alá, hajtsuk fel középre, majd nyúljunk a másik oldal alá, hajtsuk fel azt is, és már készen is vagyunk. Akkor jó, ha az alja már szilárd, leheletnyit pirult is, a tetejére mehet egy kis vaj és frissen vágott snidling.

Dietrich még mindig énekel, egy isteni fekete teával zárjuk ezt az élményt és egész napra kitűnő marad a kedélyállapot.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-05-14 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.