VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Domokos Gyöngyi: Lactantius poétikája a De ave phoenicében
Lactantius poétikája a De ave phoenicében
A De ave phoenice az első olyan ismert keresztény költemény, amely az antikvitás költészetének tradícióját veszi alapul. Keletkezési ideje bizonytalan, de klasszicizáló jellegét és kripto-keresztény voltát figyelembe véve leginkább a keresztényüldözések idejére tehető.1 A klasszikus forma és tárgy egy mitikus madár, a phoenix2 történetét veszi alapul. Az antik irodalomban hagyományozódott fabula3 szerint a phoenix a keleti Arábiában élő egyedülálló és páratlan lény, amely halála közeledtét megérezve tömjénből és myrrhából, valamint más illatos füvekből fészket készít. Itt elégve testéből hernyó kel ki, amely felnőve korábbi myrrhába és tömjénbe behengerített testmaradványait Héliopolisba, a Nap oltárához viszi, majd visszatér Arábiába, s ötszáz év múlva újra megjelenik. A phoenix-motívum tehát az antikvitás ismert jelképe4, mely a keresztény kultúrába mint feltámadás- és Krisztus-szimbólum került be.5 A főnix-mítosz legkorábbi keresztény változata az I. Kelemen-levélben,6 valamint a Physiologusban7 jelenik meg. Lactantius tárgya tehát egy készen kapott, keresztény jelentéssel felruházott mitikus szimbólum, ezt adaptálja át egy klasszikus carmen formájába. Keletkezésének motivációja feltehetően analóg a Divinae Institutionesével:8
Carmen autem compositum, et oratio cum suavitate decipiens, capit mentes, et quo voluerit impellit. Inde homines litterati cum ad Dei religionem accesserint, si non fuerint ab aliquo perito doctore fundati, minus credunt. Assueti enim dulcibus et politis sive orationibus, sive carminibus, divinarum litterarum simplicem communemque sermonem pro sordido aspernantur. Id enim quaerunt, quod sensum demulceat. Persuadet autem quidquid suave est, et animo penitus, dum delectat, insidit. Num igitur Deus et mentis, et vocis, et linguae artifex diserte loqui non potest? Div.Inst. 6.21.4ff.9
A célközönség tehát ugyancsak a homines sapientes et docti, akiknek ezúttal egy antik carmen compositum alakjába rejtett isteni tan elsajátítására nyílik lehetőségük. A költemény kripto-keresztény voltát az adja, hogy az allegorikus10 értelem rejtve marad az abba beavatatlanok előtt. Az átvitt értelem ennél fogva egy másodlagos jelentést (jelölt) hordozva magában velata11 marad, s így a Divinae Institutionesben meghatározott mella remedia tegentia képe érvényesül. A lactantiusi költői metodikára alakítva a nexust a mella a colornak (jelölő), míg a remedia a teológiai veritasnak (jelölt) feleltethető meg. A következőkben ezt a két szemantikai síkot egymástól elkülönülten tárgyalom:
Amara remedia: teológiai veritas (jelölt): A De ave phoenice textusában három egymástól elhatárolt világ képeződik meg. Az egyik a távoli kelet üdvös földje (locus in primo felix oriente remotus), a másik a mi világunk (hic orbis), Szíria, a harmadik pedig Héliopolis, a Nap városa. Az áttekinthetőség érdekében egymástól elszeparáltan ismertetem a három locus attribútumait.
a. locus in primo felix oriente remotus A helyszín konkretizálatlan, s fekvése már önmagában véve szimbolikus jelentést hordoz. A kelet12 a Divinae Institutionesben két vonatkozásban kerül említésre. Az elsőben13 Deus megteremti a két oppozicionális14 égtájat (terrae binas partes contrarias inter se) a keletet és nyugatot. A kelet (oriens) Deushoz tartozik (Deo accensetur), minthogy Lactantius szerint ő a fény forrása és a dolgok megvilágítója (luminis fons et illustrator est rerum),15 tehát a mitikus történetbe Lactantius révén beapplikált Phoebusszal lehet szignifikálni.16 A másik vonatkozásban az oriens a Paradisus zsidó-keresztény topográfiai meghatározása esetében kerül közlésre:
Post haec Deus hominem, qua exposuri ratione generatum, posuit in paradiso, id est, in horto foecundissimo, et amoenissimo: quem in partibus Orientis omni genere ligni arborumque consevit, ut ex earum variis fructibus aleretur. Div.Inst. 2.12.1517
Ennél fogva a De ave phoenice távoli keleten fekvő helyének Solis nemusával a Paradisus azonosítható.18 A carmen textusa egy elszeparált, idillikus képet alkot, mely elutasít minden azzal össze nem egyeztethető természeti eredetű (a.), vagy morális actiót (b.):
a. Non ibi tempestas nec vis furit horrida venti
Nem tombolnak sem viharok, sem a vad szelű orkán, zúzmara sem fedi be dérrel a föld tetejét. Egy bárányfelhő sem nyújtja a gyapjait arra, és a magasból sem hull viharos zivatar.
b. Non huc exsangues morbi, non aegra senectus, et curae insomnes et violenta fames. DeAPh 15-20.
Nem jut idáig a sápadt kór, sem a gyönge öregség, És a halál szele vagy félelem érzete sem. Egyetlen szörnyű bűn sem vagy a tébollyal teli pénzvágy, vérszomj vad tüze sem, sem dühös indulatok. Távol a bús gyász is, meg a szükség, rongyokat öltő, Nincs álmatlan gond, és a gyomor sem üres.
Megfigyelhető tehát, hogy Lactantius a locus deskripciójánál a korábban már általam közölt aureum saeculum attribútum-készletét sorakoztatja fel. Ugyancsak az aureum saeculumot idézi az örökzöld és örökké termő növényzetre utaló jel (lucus, perpetuae frondis honore virens, non lapsura solo mitia poma gerit). A Divinae Institutiones relációjában az az idillikus kontextust indukáló ok, amely földi viszonylatban összefüggésben áll az aureum saeculum állapotának kialakulásával, a moralitást előidéző justitiával:
[…] sed sola est virtus, sola justitia, quae potest verum bonum et coeleste et perpetuum judicari; quia nec datur cuiquam, nec aufertur. Div.Inst. 4.16.319
A justitia tehát túlmutatva morális jellegén égi és örök Deus-attribútum, tehát állandó székhelye a menny, avagy a már említett Paradisus. Ugyancsak a Deus egyfajta manifesztálódását hivatott szimbolizálni az Élet-forrás (Sed fons in medio ‹est›, quem vivum nomine dicunt),20 melyet leginkább az ember életrekeltésével lehet párhuzamba állítani:
Ficto enim corpore, spiravit ei animam de vitali fonte spiritus sui, qui est perennis […] Div.Inst. 2.12.321
A carmen tehát a Deus különböző megnyilvánulásait mutatja meg: ő az élet s egyben mindenek22 forrása, ő maga a justitia s egyben ő a fényadó, mely fentről bevilágítja a földet, azaz a Nap:
ille [Pater] tamquam sol, hic [Filius] quasi radius a sole porrectus. Div.Inst. 4.29.423
A Pater - Filius koherencia a carmenben Phoebus24 és segéde25 (satelles) párhuzam formájában képeződik le a szövegben. Lactantius a nemus egyetlen (unica)26 lakójának, a phoenixnek, aki a Nap beavatottja, konkrét feladatokat határoz meg:
1. hajnalban a phoenix megmártózik a forrás vizében 2. egy magas fa tetejére repül, s onnan várja Phoebus feltűnését 3. az első napsugár megjelenésének pillanatában elkápráztató hangon énekelni kezd 4. Phoebus megjelenését követően háromszor verdes a szárnyaival, majd elhallgat 5. éjszaka és nappal elkülöníti az időket dalával
Broek27 a phoenix feladatait az imádkozó hívek 24 órás napirendjével hozza összefüggésbe, akik a Nap felkeltével egy időben köszöntik Istenüket úgy, hogy napfelkeltekor meghajolnak előtte háromszor, majd minden órában imádkoznak hozzá. A phoenix feladatkörének azonban ezer esztendős korára véget ér, minthogy elhagyja a Paradisust, a szent berket:
Quae postquam vitae iam mille peregerit annos ac se reddiderint tempora longa gravem,
Majd, miután már végül elérte az ezredik évét, és ez a hosszú kor elnehezíti szegényt, hogy újítsa az elmúlt kort így léte határán, berke szokott édes fészke magára marad.
b. hic orbis A második locus a coelum oppozicionális pólusát, az orbist szimbolizálja, mely az oriensszel szemben álló occidens identifikációja is egyben, így a locus felix örök állandóságát (aeterni poli;28 perpetuae frondis;29 non lapsura solo mitia poma30) felváltja a földi halandó világ (mors ubi regna tenet).31 A két ellentétpár összeütköztetése a Divinae Institutiones textusában a következőképpen jelenik meg:
A carmen textusában a helyszínváltoztatás, Phoebus, a fényadó berkének időleges elhagyása tehát szükségszerű, hiszen egy perpetua és aeterna attribútumokat implikáló világgal a mors összeegyeztethetetlen. Lactantius ez esetben egy konkrét locust jelöl ki a phoenix céljául, Szíriát.34 A földi világ szférájába térve azonban egy ugyancsak elszeparált, az emberi civilizációtól távoli hely kijelölése történik:
Secretosque petit deserta per avia lucos, quae Graium phoenix ex ave nomen habet, neu concreta noto nubes per inania caeli Rejtett berket fürkész, s szerte kietlen a tájék, és hol a bérc bujtat félreeső ligetet, égbeszökő csúccsal pompás pálmát szemel ott ki, mely görögül phoenix: tőle ered neve is. Egy ádáz lény sem képes feljutni e fára, sem gyors kígyó, sem húst akaró madarak. Aeolus akkor a vad szeleit barlangba lezárja, hogy bíbor légben kárt ne tegyen süvítés, vagy Nótustól gyűlt felhő ne riassza a tiszta égen a napsugarat, és akadály ne legyen.
Amint az a fenti textusrészből kiviláglik, a lactantiusi carmenben nincs jelen az égi lux antitetikus párja, a földi tenebrae. A halhatatlanságot szimbolizáló pálmán fészkelő főnix az orbis világában is a justitia természeti eredetű és morális attribútumait élvezheti. A justitia jelenléte a későbbiekben is jelen van a szövegben:
Contrahit in coetum sese genus omne volantum nec praedae memor est ulla nec ulla metus. DeAPh 155-156 Mindenféle madár egy rajjá összesereglik, félelem érzete vagy rossz akarat nyoma sincs.
A természeti eredetű attribútumok és a ragadozó állatok megszelídítése az aureum saeculum harmadik periódusában, a Filius Dei második eljövetelével jelennek meg. Felmerül a kérdés, hogy miképpen kerülhetnek a halandó földi szférába ezek. A potenciális megoldás kulcsát ugyancsak a Divinae Institutiones textusa rejti:
Qua virtute ac justitia quoniam Christus instructus venit in terram, immo vero, quoniam ipse virtus, et ipse justitia est, descendit ut eam doceret, hominemque formaret. Div.Inst. 4.16.4.35
A Filius Deit jelölő phoenix tehát a lényével ekvivalens justitia révén sérthetetlenné válik az orbis külső káros tényezőitől. A phoenix elégése és újjászületése pedig konkretizáltabban utal arra, hogy Christus mely eljöveteléről van szó. A phoenix fészkére gyűjtött tömjén, mürrha és egyéb illatos füvek az antik36 és keresztény37 kultúrában egyaránt az áldozás kellékei. A fészkén elégő majd újraéledő phoenix ennek tükrében tehát az önmagát feláldozó és újjászülető Christus jelképe, tehát a textus szimbolikus eszköztára a Filius Dei első eljövetelére enged következtetni. A phoenix testéből felcsapó tűz egyrészt lehet a lélek identifikációja,38 másrészt utalhat Zakariás próféta tűzből kirántott üszök (titio ejectus ab igne) hasonlatának interpretációjára is:
[Filius Dei ] sicut titio igni ambureretur; id est, ab hominibus cruciamenta perferret, et ad ultimum extingueretur. Titionem enim vulgus appellat extractum foco torrem semiustum, extinctum. Div.Inst. 4.14.14.39
Így a phoenix fészekrakása és elégése Christus újszövetségi passióját, a Filius Dei önfeláldozás jelképezi. Már a halál utáni átalakulásra utal a pillangó fejlődésszakaszaival analóg antik metamorfózis. Az átváltozás különböző fázisai, a pete, hernyó, báb és phoenix stádiumok a testi lét, mozdulatlan halál és a testből kitörő lélek analógiái.
Átalakulását követően a phoenix újabb helyszínre viszi maradványait, a Nap városába,40 ahol terhét a Nap templomának oltárán helyezi el. Lactantius a Divinae Institutionesben a következő kontextusba helyezve említi a templum szót:
Nam cum justitia nulla esset in terra, doctorem misit, quasi vivam legem, ut nomen ac templum novum conderet; Div.Inst. 4.25.2.41
Egy másik lokuszban a templumot a katolikus egyházzal (catholica Ecclesia) azonosítja.42 A radiata corona a töviskoszorút (corona spinea) jelképezheti.43 A phoenix szépségére összegyűlt tömeg a Divinae Institutiones következő szöveghelyére vonatkoztatható:
tam conspicuum tamque sublimem futurum, ut ad eum cognoscendum pariter et colendum, cunctae nationes ex omni orbe concurrerent. Div.Inst. 4.26.34.44
Az egyiptomi helyszín ennek értelmében Christus második eljövetelére vonatkoztatható, aki előző lényét feláldozva jelenik meg az emberek előtt. A phoenix ezer éves élettartama ebbe a kontextusba helyezve értelmezhető.45 A Divinae Institutiones szerint ezer évig fog tartani a második adventus, amikor is az emberek élettartama ugyancsak ezer év.46 A phoenixnek szolgáló madarak jelképezhetik az apostolokat, a Deusra hallgató hívek közösségét47 valamint a feltámadásra váró lelkeket. A phoenix nemtelensége48, valamint származása49 ugyancsak a Divinae Institutiones textusában a Filius Dei attribútuma.
A fentiekből levonva a konzekvenciát Lactantius a keresztény szimbolikát a mitikus történeti alapra helyezve alkalmazza textusában. A Divinae Institutiones egyfajta lactantiusi megoldókulcsként szolgálhat az allegorikus jelentés megfejtésében.
2.2. mella sapientiae: color (jelölő):
A color mint jelölő funkciója a jelölt pólus szépítése, kedvező küllembe adaptálása a hallgatóság, azaz a kijelölt befogadói csoport megnyerése érdekében. A controversiae figuratae kétértemű sejtetését a causa neme, a genus dubium váltja ki. A De ave phoenice tárgyának, a teológiai veritasnak közölni veszélyes voltát a korabeli keresztényüldözések idézték elő. A császárkultusz idején elvárt római nemzeti vallás és a monoteizmus közt többek között vallási és kulturális kontraszt húzódott, így a keresztény vallási ideológia terjesztésére a közvetett sejtető beszéd vált szükségszerűvé, melyre módfelett alkalmassá vált a lactantiusi metodika: a klasszikus stílus és forma imitációja. A kettős értelem, a mella és remedia közvetítésére megfelelő eszköznek bizonyultak az immutatio alakzatai, esetünkben az allegória. A következőkben a De ave phoenice textusának klasszikus attribútumait az ornatio szemantikai (exornatio sententiarum) és lexikális (exornatio verborum) síkja szerint, disztingváltan vizsgálom.
2.2.1. Exornatio sententiarum
A De ave phoenice textusa a fabula50 valamint a klasszikus laudatio,51 műfaját idézi. Az opus sublimis stílusú deskriptív jellege mellett a szerkezeti felépítés is dicsőítő beszédre vall. Quintilianus szerint52 a laudatio materiájául szolgálhatnak istenek (dei), emberek (homines), állatok (animalia) és tárgyak (carenties anima). Priscianus53 a laudatio animalium szerkezetét a következő pontokra osztva adja meg:
2. dei in quorum sunt tutela 3. quomodo pascitur, qualem habeat animum, quale corpus, quid opus aut quid utilitatis, quale spatium temporis vitae; 4. comparatio et omnia accidentia loca
A De ave phoenice textusát a következőképpen lehet felosztani szerkezetileg:
1. a phoenix lakhelye (1-32.) (P.1.) 2. szolgálata Phoebusnak (33-58.) (P.2.) 3. élettartam (P.3) 4. születésének és halálának helye és körülményei (59-108.): a. halálának helye, Szíria b. fészekrakás avagy a halálra való előkészületei c. halál és születés d. átalakulás 5. élelme (109-114.) 6. temetési rítusa 7. a phoenix külseje (123-150) 8. Héliopolis, visszatérés otthonába (151-160) 9. epilógos, avagy para…nesij54 (161-170)
A lactantiusi carmen tehát analóg Priscianus55 állatokra vonatkoztatott laudatio-szerkezetével. A carmen szerkezeti vázában Priscianus ismertetett pontjainak számával jelöltem a hasonlóságot. A phoenix lakhelye, a locus felix a topoqes…a56 klasszikus formája szerint kerül bemutatásra,57 az „est locus” bevett formuláját58 alkalmazva. Phoebus, a Nap istene a phoenix perspektívájából manifesztálódik a szövegben, fókuszban pedig a phoenix istenhez fűződő köteléke, a munus (satelles) áll. A madár feladatainak ismertetését a spatium temporis vitae, majd helyszínváltás követi. Ezzel a helyszínváltással, tehát a születés- és halál deskripciójával kerül közelebb a textus mitológiai alapjaihoz.59 A pálmafára-fészkelés (cacumine palmae) és az antik áldozásoknál alkalmazott suci és odores gyűjtése Ovidiusnál hasonló szókészlettárral (casias et nardi lenis aristas; cinnama murra) van jelen a textusban, a hernyó-motívum pedig az idősebb Pliniusnál. A madár halálának és újjászületésének rítusa a phoenix-mítoszban alapvetően két egymástól elváló hagyományra különül.60 Az egyik esetben a phoenix elődje enyésző testéből kel ki (1.), a másikban hamvaiból (2.). Lactantius ezt a két mítosz-verziót kombinálja:
1. Interea corpus genitali morte peremptum Közben a nemző végtől már elenyészve a teste izzik, a forróság egymaga lángot emel. s szítja magában, a tűz, bár távol az aetheri fénytől, ég, és a hamvaira hullik elégve a test.
A lepke fejlődési fázisaival analóg phoenix-metamorfózist feltehetően nem Lactantius maga kombinálta a hernyó-motívummal, hanem már kész forrásból adaptálta azt.61 A pillangó-szimbólum62 ugyancsak antik eredetre nyúlik vissza, mely a halál utáni életet, a lélek testből való kiröppenését szignifikálja. A phoenix élelme az antik istenek ismert eledele, avagy a halhatatlanságot szimbolizáló nektár és az ambrózia (Ambrosii rores), melyek az égből lehullva táplálják e madarat. Az előd maradványainak temetési rítusa Hérodotos deskripciójával63 analóg módon nyilvánul meg a lactantiusi textusban. A phoenix testi maradványait (proprio quidquid de corpore restat), avagy csontját (ossa) vagy hamvát (cineres) 64 és a kinőtt burkát oldott tömjénnel (ture), mürrhával (myrrha) és balzsamolajjal (unguine balsameo) fedi el, majd azt gömbbé formálja csőrével. A hérodotosi mítoszverzióval szemben tehát a carmen phoenixe elődje maradványait nem utólag helyezi bele az antik temetési rítusok elmaradhatatlan kellékeiből kreált gömbbe, hanem hamvait és burkát előzőleg burkolja be a külső rétegbe. A mürrhával és balzsamolajjal bevont maradványokat a Nap városába szállítja lábaiban. A Héliopolis-szentély a phoenix-mítosz állandó motívuma.65 A madár lerakja terhét a Nap-szentély oltárára, s eképpen áldozza fel saját apját Hélios istennek. A helyszín maga a tanúbizonyság színhelye, minthogy ez az egyetlen hely, ahol emberi szem elé kerülhet ez a madár. Az antik szerzők, mint például Hérodotos, Plinius vagy Tacitus a phoenix esetleges létezéséről argumentumként (testes) 66 hivatkoznak erre a helyre.67 A phoenix szépséges külsejét (decor phonicis) implikáló deskripció a héliopolisi kontextusba digressio formájában applikálódik a szövegbe. A fényes nimbusz Héliost, a Napot jelképezi,68 a bíbor szín a madár fenséges voltára utal.69 Méretét az antikvitásban a sashoz (aquila) hasonlították, ezzel szemben Lactantius strucc-nagyságúnak írja.70 A lactantiusi carmen epilógusában az allegorikus képi síkot felváltja az explicit allegóriákra jellemző gondolati sík lexikai implikálódása, így tehát az opus eltávolodik a laudatio deskriptív jellegétől, s a fabula allegorikus jelentés-kulcsaként, azaz ™pimÚqion71 formájában van jelen a textusban:
Mennyire boldog sors és végzet várja e szárnyast! Isten ajándéka újra születni megint. Férfi legyen, vagy akár nő, vagy tán nemtelen éppen, boldog mind, akinek vénuszihoz köze sincs. Mert a szerelme a Vég, abban leli csak gyönyörét meg, várja az elmúlást, s újraszületne megint. Ő a saját fia és egyszersmind atyja, utóda, ő maga dajkája, és a saját kicsinye. Egy s ugyanaz, s mégsem azonos lényével a főnix, hisz az örök létet végzete adja neki.
A para…nesij egy morális tanulságot von maga után: a földi élet örömeinél előbbre való a lelki halhatatlanság.72
2.2.2. Exornatio verborum
Az antik carmen-forma imitációja elkerülhetetlenül magával vonja a klasszikus stilisztikai eszköztár alkalmazását. Lactantius, mint az antik retorikában jártas73 művelt személyiség, megfelelő ismeretháttérrel rendelkezve adaptálja ezeket az alakzatokat (figurae) a carmen textusába. A következőkben az egyes alakzatok előfordulását kívánom prezentálni a De ave phoenice textusában:
1. adiectio alakzatai a. geminatio:74 Alarum pennas insignit desuper iris,
Szárnyán tollazatát fentről Írisz teszi széppé, Mint amiképp fentről festi a fellegeket.
b. anaphora, polysyndeton75 nec tumulus crescit nec cava vallis hiat, (3)
Cum Phaethonteis flagrasset ab ignibus axis,
S bár egykor még tűzbe borult Phaetontól az égbolt,76 attól a sok lángtól megmenekült ez a hely; S bár egykor még vízözön árasztotta a földet, Deucalion özöne mégse csapott ide fel.
c. epiphora77 Caudaque porrigitur fulvo distincta metallo (131) Sárgaarannyal tarkított farktolla kinyúlik
Crura tegunt squamae fulvo distincta metallo (141) Sárgaarannyal tarkított pikkely fedi lábát
d. congeries78 Colligit hinc sucos et odores divite silva, quos legit Assyrius, quos opulentus Arabs, Non casiae mitis nec olentis vimen acanthi
Úgy, hogy a bőkezű erdőből nedüt, illatokat gyűjt, azt, mit az asszír szed, s mit az arab tehetős; azt, mit a Pygmaeus nép tép le, vagy India éppen, vagy mit a sábai föld hordoz a lágy kebelén. Messzire érződő amomumnak az illatanyagját gyűjti, s rá a fahéjt, balzsamot és levelet. Nincs híján neki cassia, szagló medveköröm se, sem tömjén könnye, s cseppje ha teltre kövül. Pelyhes nárdus zsenge kalászát adja ezekhez, s mürrhával, panacés, egybekötött erejed.
2. transmutatio alakzatai: a. hyperbaton:79 Ambrosios libat caelesti nectare rores,
secretosque petit deserta per avia lucos (67)
3. gondolatalakzat: a. chiasmus:80 a. Est locus in primo felix oriente remotus qua patet aeterni maxima porta poli (1-2)
Van távol tőlünk egy boldog hely, hol a nap kel, ott, hol a végtelen ég tárja a nagy kapuját.
b. exclamatio81 At fortunatae sortis finisque volucrem,
Mennyire boldog sors és végzet várja e szárnyast! Isten ajándéka újra születni megint.
Amint fentebb látható, a klasszikus retorika terén doctus Lactantius tehát az oppozicionális oldallal való metodikai azonosulást alkalmazza a teológiai veritas elrejtésére. Az elrejtés, a klasszikus költők imitatiója mind lexikális, mind szemantikai síkon megvalósul. A phoenix mítosz-variánsainak átfogó felhasználása és kombinálása, az antik források alkalmazása, a klasszikus kontextus megteremtése valamint a stilisztikai eszközök használata tekintetében Lactantius látható módon teljességre törekszik. Így nyilvánvaló célja feltehetően túlmutat a velare határain, s törekvése a klasszikus pogány költészet aemulálása is lehet annak saját eszközeivel.
2.3. A color és materia koherenciája
A phoenix az antik és keresztény kultúrában82 egyaránt elterjedt és ismert szimbólum Lactantius idején. A carmen összetettségét amplifikálja az órigenészi hármas interpretáció.83 A literális vagy történelmi interpretáció a phoenix szó szerinti jelentése, a morális a para…nesij formájában manifesztálódik a textusban, a harmadik, a spirituális-misztikus az allegória szemantikai síkjában rejlik (a teológiai veritas). A Divinae Institutionesben ismertetett lactantiusi poétika, az officium poetarum elve keresztény aspektusból valósul meg az opusban. Az úgymond keresztényi értelemben vett res gesta, a teológiai veritas az ornatio két szintje révén kerül elfedésre. Az ornatio két egymással komplementer síkjai ily módon érvényesülnek a textusban, harmonikus és szétválaszthatatlan egységet képezve a latens szignifikációval.
1 cf. Kendeffy 13.p.; vs. Bryce 18pp. Bryce szerint a DeAPh Constantinus ünneplésére készült, és a carmen maga is Constantinus nagyságát hirdeti. 2 A ógörög-római phoenix szimbolikájának eredete az óegyiptomi tűzmadár, benu mítoszára vezethető vissza (cf. Broek 14pp.), melynek gyökerei a keleti kínai kultúrából erednek. cf. Gould 3 Ez a mítoszösszegzés a gyakrabban alkalmazott phoenix-verzióknak egy generatív összesítése csupán. cf. Broek 4 e.g. Hér. 2.73; Ovid.Met. 15.392ff.; Tac.Ann. 6.28; Plin.Nat.hist. 10.2 cf. Wlosok 5 A kereszténység a feltámadó Krisztus szimbólumaként alkalmazza. e.g. I.Kel. 25ff.; Orig.Contra Celsum 4.98.; Eus. Vita Constantini 4.72; Konst.Apost. 5.7.15 cf. Broek 9 Kezdetben a bibliai fürjjel azonosították (Kiv. 16.13;Szám. 11.31); Ezekielosz, zsidó drámaíró Exodosz című tragédiájában dolgozta fel, melyet Pszeudo-Eusztathiosz Hexaémeron kommentárjában (PG 18;729 D-32A) használt fel. 6 I.Kel. 25ff. cf. Harnack 7 Phys. 9ff. 8 cf: Cic.DeNat.1.42.: Nec enim multo absurdiora sunt ea, quae poetarum vocibus fusa ipsa suavitate nocuerunt. 9 A míves költemény és a kellemesen áradó beszéd azonban megragadja a lelket, és oda hajtja, ahová csak akarja. Ezért van, hogy amikor a művelt emberek Isten vallásához közelednek, és azt nem egy tudós tanító alapozza meg bennük, kevéssé hisznek. Hozzászoktak ugyanis a szónoki beszédek és a költemények édes és csiszolt szavához, így az isteni iratok egyszerű, köznyelvi beszédét mint alantast lenézik. Azt keresik, ami simogatja érzékeiket, minden, ami kellemes, meggyőzi őket, és az fészkel a lelkükbe, ami szórakoztat. Hát vajon nem tudna-e Isten, a lélek, a hang és a nyelv művésze magasröptűen beszélni? 10 cf. Lausberg 895-901 11 Div.Inst. 1.11.30 12 A kelet-nyugat oppozició a Nap útját szimbolizálja megszületésétől lehunytáig. Az egyiptomi kultúrában Ré bárkájának útja. Plutarkhosz Isis és Osiris cimű opusában a keletet az életnek, a nyugatot a halálnak nevezi. 13 Div.Inst. 2.9.5ff. 14 cf. a jó és rossz dualista relációja cf. Kendeffy 15 Div.Inst. 4.29.4 16 cf. Broek 283 17 Mindezek után Isten a fent kifejtett ésszerű módon megalkotott embert a Paradicsom igen termékeny és kellemes kertjében helyezte el, amely kelet felé volt; a kertet beültette mindenféle fával, hogy az ember azok változatos gyümölcsével táplálkozzon. 18 cf. Broek 229, 319, 327; A templomok tájolását Honorius Augustodunensis a keletnek Paradisusszal való azonosításával hozza összefüggésbe (A lélek ékköve 129.). 19 Csak egyedül az erény, egyedül az igazságosság, csupán ezek ítélhetők igazi, égi és örök jónak, mivel nem adhatók meg senkinek, és el sem vehetők senkitől. 20 DeAPh. 25 21 Miután ugyanis a testet megformálta, lelket lehet belé saját örök leheletének éltető forrásából. 22 cf. Div.Inst. 2.12.3 cf. ibid. 2.8.3; 4.4.4 23 Az Atya mintegy a Nap, a Fiú pedig mintegy a Napból kinyúló sugár. 24 Fo‹boj (fényes) a Nap, Hélios attribútuma. 25 DeAPh. 33 26 DeAPh. 31 cf. Broek 61 27 Broek 284 28 DeAPh. 2 29 DeAPh. 10 30 DeAPh. 30 31 DeAPh. 64 32 […] ez egyáltalán nem tartalmaz fényt önmagától, kivéve, amit az égtől kap, ahol Isten az örök fényt, a túlvilág lakóit és az örök életet helyezte el, míg a földön a sötétséget, az alvilágot és a halált helyezte el. 33 Magán a földön belül is két, egymással ellentétes és szembenálló részt állapított meg, a keletet és a nyugatot. A kelet Istenhez kapcsolódik, mivel ő a fény forrása, a dolgok megvilágítója, és mivel ő teszi, hogy örök életre támadunk. A nyugat viszont ama zavaros és útját vesztett elméhez van utalva, mivel elrejti a fényt, mivel behozza a sötétséget, és azt okozza, hogy az emberek elesnek és elpusztulnak bűneik miatt. Ahogy ugyanis a fény a kelethez tartozik, a fény pedig az élet lényegét hordozza, úgy a sötétség a nyugathoz tartozik, a sötétség pedig a halált, a pusztulást foglalja magában. 34 Szíria a mai Libanon részét valamint Izrael, Szíria és Palesztina földjét foglalta magába. Lactantius a Div.Inst.-ben tévesen ide helyezi Neró és Poncius Pilátus helytartóságát is. 35 Minthogy Krisztus ilyen erény és igazságosság birtokában jött a földre, sőt, minthogy ő maga az erény és az igazságosság, azért ereszkedett alá, hogy ezeket tanítva alakítsa át az embert. 36 Elsősorban égő- és illatáldozatoknál használták ezeket az antik kultúrában. 37 cf.Kiv. 30.1; Lev. 2.1ff. A keresztények az erény és a tiszta élet jelképének tartják. cf. Jel. 5.8 38 cf. Div.Inst. 2.12.14, cf. Szentlélek 39 […] és megégetessék, mint a tűzből kikapott üszök, vagyis, hogy szenvedéseket tűrjön az emberek részéről, s végül meghaljon. Az üszök ugyanis a nép nyelvén a tűzből kivett, félig égett és elszenesedett fahasábot jelenti. 40 Az antik mitikus történetekből vett Héliopolis szószerinti latin fordítása. 41 Minthogy a földön nem volt igazságosság, elküldte a tanítót mintegy élő törvényként, hogy nevet szerezzen, és új templomot alapítson. 42 Div.Inst. 4.30.11. 43 Div.Inst. 4.26.21. 44 Krisztus olyannyira feltűnő és magasztos lesz, hogy az ő megismerésére és egyúttal tiszteletére az egész világról mindenféle nép összegyűlik. 45 DeAPh. 59 cf. Div.Inst. 7.24.3; Broek 69 Az ezres számmisztika Christus második adventusára utalhat, amely az ezer évig tartó aureum saeculomot jelenti a földi világban. 46 Div.Inst. 7.14.14 47 cf. Jer. 8.7 48 Div.Inst. 1.16 49 Div.Inst. 4.25.3 50 Lausberg 243, 1107-1110 fabula 51 Lausberg 908, 1058 laudatio; Az állattematikájú opuszoknál az epicedium, azaz a laudatio funebris volt a legjellemzőbb. e.g. Catullus 3 (passer); Ovid.Am. 2.6; Statius Silvae 2.4,5 52 Quint. 3.4.1ff.; 3.7.1ff. 53 Prisc.Praeex. 7 54 cf. Div.Inst. 4.26.15. 55 A hasonlóság nem meglepő, minthogy Priscianus a lactantiusi carment felhasználhatta rendszerezéséhez, sokkal inkább számottevő a laudatióhoz való besorolás ténye. 56 Lausberg 819 57 A carmen kezdete a laudatio urbis/loci felépítésével analóg. 58 e.g. Verg.A. 1.159; 7.563; Ov.Met, 8.788; 11.592; 12.39; Rem. 549; Sen.Tro. 483, 1068 59 Az első helyszín nem szerepel a korábbi phoenix-textusokban. 60 Broek 146 61 Broek 218 62 Az antikvitásban a lélek feltámadását, és a test elhagyását szimbolizálta. 63 Hérodotos utólag helyezi bele a maradványokat, alapvetően két változat van: 1. gömbölyít, 2. fészket visz. 64 Ugyancsak két mítoszverzió kombinálása Lactantius részéről 65 Hérodotos, Plinius, Tacitus 66 Lausberg 354 67 Dubia res, de inkább fictának gondolják. e.g. Hérodotos, Plinius, Tacitus. 68 Broek 233 69 Szinte valamennyi antik szerző phoenix-textusában jelen van a bíbor attribútum. cf. Broek 233ff. 70 cf. Broek 258 A strucc a Bibliában az oktalanság jelképe (Jób 39.13ff.). A phoenix kecses repülése ennek a madárnak az előnytelen attribútumaival helyezkedik szembe. 71 Lausberg 1109 72 cf. Div.Inst. 4.26.15 73 cf. Div.inst. 3.13.12 74 Lausberg 616ff. 75 Lausberg 629, 686 76 A megengedő értelmet sokkal inkább a szövegkontextus adja, nem a cum. 77 Lausberg 631 78 Lausberg 406 79 Lausberg 462.3.b 80 Lausberg 723n 81 Lausberg 809 82 Az antik kultúrában az idő, a lelkek feltámadása és a császárkultusz jelképe, míg a keresztényeknél a Filius Dei feltámadása cf. Broek 9
83 cf. DePrinc. 4.11f. Az ember három megnyilvánulásával analóg módon a test, lélek és szellem elementumoknak felelteti meg a Szentírás literális, morális és misztikus tartalmát.
Megjelent: 2020-02-29 18:00:00
|
