VideóA Győrplusz TV videója Keresés a honlapon: |
Batári Gábor: Két kiló Debreczeny a szellem magas polcáról – Nemcsak kenyérrel él az ember... hanem szellemi kolbásszal
Két kiló Debreczeny a szellem magas polcárólNemcsak kenyérrel él az ember... hanem szellemi kolbásszal
A cím teljesen hétköznapi, a maga hétköznapiságában reményt keltő: Ezen a szép napon. Aztán ha jobban elmerülünk a versek különleges, unikális, hogy úgy mondjam Debreczeny-s fanyar világában nem, hogy szép napról van szó, épp az ellenkezőjéről; utolsó kenet feladásáról haldoklóknak és nem haldoklóknak, fulladásról és félelemről a félelem hiányától, békés háborús halottakról, népviseletnek nevezett fegyencruhába öltöztetett férfiak célba köpéséről a reményre. Alktotásképtelenségről már mindjárost fizikai értelemben is, rettenetes idegállapotról, ha van is írásművészet csak automatikus, se emennek, se a rettenetes idegállapotnak nincsen felfoghatósága, inkább létködök dies irae-je, a szép nap legfeljebb az irodalmi elzombulásnak szólhat, ami egy oly géniusznál, mint Thomas Bernhard át üt a szürkeségből, adjuk meg a szürkeállományból a szépbe. Máris itt vagyunk az alcímnél Thomas Bernhard breviárium, ami megintcsak különleges csak ez nem álhétköznapiságában, hanem szőröstül bőröstül különleges. Tehát az első könyv, az első immateriális kiló, amit recenzeálunk Debreczeny György, Ezen a szép napon Thomas Bernhard breviárium, Aj téka Kiadó, Szeged, 2019.
Itt segítségül hívjuk, mert a Bernhard témához érkeztünk Adamik Lajos fordító, szerkesztő, publicista, 2009 óta a Thomas Bernhard Magánalapítvány nemzetközi kuratóriumának tagja, - tehát nagyon illetékes – válogatott sorait, aki amúgy a kötet fülszövegét is írta:
„A nemzetközi Bernhard-filológiában ma már jól ismert tény, hogy önmagát a legvidámabb kacajfilozófusok közé soroló író milyen erős rezonanciára lelt a hetvenes és nyolcvanas évek magyar prózájában. Ez az erős visszhang kinél explicit nyilatkozatokban és fölemlegetésekben, kinél „csak” áthallásokban, a mondatszövés, a szövegritmus rokonságában érhető tetten, de mindenképpen jelentős. Debreczeny György Bernhard-breviáriuma a recepció- és hatástörténetnek nem ezt a vonalát-szálát szövi tovább. Nem arról van szó, hogy egy kortárs magyar író túl sok Bernhardot olvasott, olvasóként olyannyira beleszeretett, hogy már saját műveiben is csak ezt a másik hangot volna képes reprodukálni, magyarán: epigonná vált volna. Arról van szó, hogy van egy kortárs magyar szerző, aki úti- és beszélgetőtársává, compagnonjává, szinte testvérévé választott egy hozzá és hozzánk közelálló osztrák írót, Debreczeny György most ironikus gesztussal meginvitálta az elhunytat: ugyan látogasson már meg minket újra, nézzen szét minálunk, és mondja el, mit lát, mi az, ami kirívóan más lett, és hol sikerült teljes épségében átmenteni a múltat; könyvtár- és kórházbüfékben, vasútállomások krimóiban, hol vannak még kis világunkban hrabali-kafkai időzárványok. Irigylem Debreczeny Györgyöt, hogy ennyire bensőséges kapcsolatot tudott teremteni egy pályatárssal, aki hűvös távolságtartásáról volt híres (és akiről annak idején csak kevesen tudták, hogy súlyos nyavalyák gyötrik, és szinte állandóan küzd az életéért). Irigylem, egyúttal örülök, hogy ilyen párbeszédek egyáltalán létrejöhetnek még. Ha így olvasom ezeket a szövegeket, a bennük megnyilatkozó sok-sok irónia és keserűség ellenére mégis derű tölt el.“ A könyv 12 ciklusra van osztva szép kereken népmesésen, sumerosan. A fejezetek tucatján Debreczeny ősiségből megújított repetitív költőiségei, egyénivé, fanyarrá, Debreczeny-ssé kanyarintott zsoltáros gondolatritmusai, irányított véletlenszerű dadaizmusból Arisztótelész-i formál-logikává fegyelmezett szójátékosságai, briliáns nyelvi elméncségei suhannak végig. Így most libbenjen néhány vers is: egy pillanat ha kezébe veszi a ceruzát egy pillanat ha kezébe veszi a ceruzát egy pillanat ha kezébe veszi a ceruzát egy pillanat ha kezébe veszi a pillanatot nem talál fogást a pillanaton
szevasz és minden mindegy néha felemeljük a fejünket szevasz és minden mindegy valamikor öt és hat között hogy feladják az utolsó kenetet a haldoklóknak későn tértél haza olyan későn tértél haza mindig valami nevetséges nem is annyira a félelem
megpillantod és megpillantod végre a bivalyt
láthatatlan
láthatatlan piros zsinór a lábadon s a lábamon köszönöm holdbéli öreg
hol az az ezer év? nagyszekér kisszekér buddha leszek egyszer én
mosolygó ne gyújtsatok fel mosolygó tigris hátán megyek már megyek
Ezek a koan-jellegűekre példák, bátorkodtam itt és most a helybővelkedés vagy inkább a verssor szűkösség miatt, a másikra is bukkan elő exemplum, csak lentebb.
A kötet nyolc szegmensre bontatott mint: holdbéli öreg, csak a nagy tenger?, ha elfordítod az embert, csak ülni, a ló lábnyoma a köveken, a mozdulatlan középpont, a dolgok nem mozdulnak el, elhagyom a szerelvényt. Elősoroltam őket, mert e cikluscímek roppant költőiek és literatúrai agytornaként is felfoghatván észrevétlen bevezetnek a buddhizmus jelképrendszerébe na, meg egyaránt példák a szürrealisztikus szép-szó-terjedelmességre és a Pilinszky-s-szikár, elme-penge-él-lény-lényegkoncentráltságra. Nem utolsó szempont, ha majd utoljára írom is, hogy e kötet a 10. Canon Digitális Könyvnyomtatási Pályázat nyertese verseskötet kategóriában, s e pályázat keretében jelent meg. Összefoglalván tehát, Debreczeny György évtizedek óta jelen van irodalmunkban, számos verseskötetet publikált már. Ebben a két kötetében a rá eddig is jellemző motívumokat csiszolta, finomította tovább. Művei legyenek akár buddhista akár bernhardista fogantatásúak is, kettős a természetük; játékosság és mélység lengi át és körül őket mintegy Debreczeny fémjelezte aura és a lét nagy alapkérdéseit járják körbe. Zárásként most az elsőre, a megfontoltan patetikus igaz-szép-jó-szó-burjánzásra hozok költeménypéldát, mert a másodikra korább már megtörtént, ugye a koanok szó-képében. sárga köles sárga kölesről álmodom születésem előtt sárga kölesről álmodik valaki nem tartok többé ég és föld egyesülésétől leülök a folyó partjára agyagból embert formálok életre kel és táncra perdül
alkonyatig gyúrtam az agyagot venyigét mártottam a sárba és megforgattam a levegőben csengek-bongok kicsapongok a sárcseppek szétterültek legyezőmtől nem válok meg sosem egy szem őszibarack van nálam kezemben csengettyűk
mankóval bicegő koldus alamizsnás tálkámmal járom az országot az örök élet barackfájáról valaki leesett öszvéremet összehajtom mintha csak papírból lenne és most kezemben jádefuvola
lótuszvirág és vízmerítő egy kosár virágot cipelek hol férfivá változom hol női alakot öltök nagy kedvemet lelem 40 000 lovam táncában 36 000 darabra hasad az ég fehér oroszlán ül a hegy tetején
északi szélben eszi a sárga kölest
Megjelent: 2020-08-05 20:00:00
|
