VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: Behúzott nyakú fák – Péter Erika: A főnixmadár dala
Behúzott nyakú fák Péter Erika: A főnixmadár dala AB-ART, 2018. 96 oldal, 1900 forint
A nyelv úgy zárja magába az irodalmi művet, ahogy az ég és a föld találkozása biztosít meghitt otthont az embernek, írta Roland Barthes. S ez az érzés lesz úrrá a befogadó lelkén, amikor olvassa Péter Erika legújabb verseskötetét. „Hallgatózom:a vízzúgás felnyög, metronómként ismétlődik hangja, aztán: lassul a lélegzete s már azt hiszed, csönddé válik.” (Prognózis) Aki ír, az tapasztalataiból szűri ki a mások számára hasznos, megosztani érdemes impressziókat. Péter Erika szívesen teszi ezt, és expresszív módon. Élmény olvasni, amit gondol. „Aki ír az érzékeli egy kornak a történelemtől örökölt, de az adott társadalmi, kulturális érték kontextusában megnyilvánuló (ideológiai, politikai, esztétikai, világnézeti) nyelvezetét. Ezen nyelvezetek terében fogalmazza meg személyes történetének legfontosabb kérdéseit. Az írás ebben a tekintetben a szabadság – igaz, pillanatnyi – terepe.” A szöveg végtelen szövet, amely mindig más szövegek szavaiból, öntudatlanul kölcsönvett idézeteiből és motívumaiból szerveződik, s amelyben több különböző értelem és jelentés-sáv keresztezi egymást. Péter Erikánál is felfedezhetők tradíciók és hangnemek pezsdítő keveredése. A huszonegyedik századi vers jó értelemben vett áthallásainak (József Attila, Kosztolányi, Babits) és atmoszférák elegye a múltból, de mindig hozzáad a szerző a saját létélményéből, ami összetéveszthetetlenné avatja a rítust, ami a megírás szakrális szertartásában avatódik az önazonosság bizonyosságává. Igen, az identitás és a megtalált lét a központi eleme A főnixmadár dalá-nak. Erről tanúskodik a tudatos kötetépítés, az öt ciklusból összetevődő, keretes struktúra. Első aFeltámadás előtt. A második: az Útravaló. (Itt találhatók a Legendák lettünk, az Elveszett azonosság című, kitűnő opusok.) A harmadik tömb: a Kottalapok. Tele zenével lélek-hangjegyekkel. (Moll hangnemben, Orgonahangverseny).A 4. rész: az Adrenalin. Ebben a költő a terapeuta. S egyben a világ krónikása. Aki gyógymódként használja a dolgok magas hőfokú, színvonalas elbeszélését, a dilemmák „fényképezését”. Archívumot gyárt. De különleges skanzen születik szellemi műhelyében, a költemények kertje, amely konzisztens és koherens elemei miatt nyugalommal árasztják el az olvasót. Kicsit a romantika foglya, de nem egyoldalú, hanem keserédes, mint a Campari. (Emlékezés előtt, Idilli fantázia a legjobb darabok). Az ötödik ciklus a Feltámadás után. „Azon az éjszakán a Menny kivirágzott s aggastyán szívemben kisütött a Nap.” (Szárnyalás) Megtörténik a katarzis. Megszületik a hit. A szív és a lélek föl tudja emelni a rezignáció sötét felhőjét. Van tovább! Hogy merre, azt az Útravaló ciklus tartalmazza. (A Levegőre gombostűzve című versben: „Csorog a napfény, hagynék belőle télre.”) Természetesen adódik az értelmezés, felkínálja magát a hasonlóság a nagy elbeszéléshez mérten. A bibliai misztérium szertartásrendje köré szerveződik a metaforák hálója s a szókincs ugyancsak. Mégsem egy narratíva leckeként adott felmondásáról szól a szövegek láncolata. Inkább egy új magyarázat születik a saját élet-sors burkába csomagoltan. „Megyek évtizednyi csönddel bekerítve, egyetlen csikóját elvesztett kanca, istállót, lucernát hátrahagyva, zabolátlanul.” (Évtizednyi remény) „Esőgyöngyöket szitál a szél, feltámasztja a kiégett földet.” (Esőgyöngyök) Az első ciklusban a feltámadás előtti lét állapota az irányadó. (Falba zárva) Utána az útravaló maga a textus, ami kinyitja a kaput a remény előtt. Az Útravaló ajtó a jövőbe. Majd a Kottalapok a várakozás, a számvetés és a derű kertje. Innen jut el az Adrenalin a retusálás, a lehetőségek beírása, a gyógyulás egyik fontos szakasza. Amikor már hegednek a sebek. A bizakodás megtestesül. A záró szakasz pedig a feltámadás utáni élet lehetőségeiről értekezik. S nem ábrándokat sző, hanem párát, fénymadarat. Tehát a költészet virtuális mindenségét írja újra. Mint aki teremt magának egy jobb világot, ahelyett, ami elromlott. Valóban arról beszél minden virág, felhő és vers, ami az embert aktuálisan izgatja. S nincs ez másképp a költőknél sem. Ez teljesen normális. S erre lehet építeni az önazonosságot. S ennek Péter Erikánál megváltoztathatatlan az alapja. Bár nagyon szomorú tény, hogy elvesztett valakit. De ez a fizikailag, biológiailag zárt trauma a lelki-szellemi szféra számára egy folytatható történetté nő. „Megíratlan zene muzsikája keltett. Darázshangok zsongatták a kertet, gyermekkacaj-töredékek szökkentek felénk.” (Balatoni ősz) Ezért a poétika vigasza, ami nem illúzió. Inkább allúzió (utalás), kiterjesztése a praxisnak, a létezésnek. A vágy és az ideák felé. „Komor árnyak. Kipréselt, fáradt köszönések.” (Lépcsőházi reggel) Megtalálja a konklúziót. S ehhez azonban az a játszadozó alaptermészet kell, ami Péter Erika sajátja. S a vegytiszta grammatikai pozíció, ami az én. Rögzítve a jelölő láncolatban. A finom selyemszálakkal átszőtt textusok összekapaszkodnak, akár egy regény fejezetei. A szerző minden egyes szövege a felejthetetlen Esemény felé tekint. Nagyon jó a kötet. Az abszolút költészet érvényességét bizonyítja, digitális korunk automatizált kellékei között.
Megjelent: 2018-10-10 06:17:22
|
