Keresés a honlapon:

Jahoda Sándor: Márait mára is

 

 

     Jahoda Sándor: Márait mára is

                                      

                                                                                                    Rónay László:

                                                                                                    Márai Sándor újratöltve,

                                                                                                    Hungarovox Kiadó,

                                                                                                    Budapest, 2016

    Azt hiszem, Márai Sándort senkinek sem kell külön bemutatni, és persze Rónay Lászlót sem. Rónay László: Márai Sándor újratöltve című kötetét viszont – illik, sőt, kell. A kötet igen új – az idei Könyvétre jelent meg –, és figyelemreméltóan időszerű. Vannak nagy költők, írók, akiknek – eltekintve a szépirodalmi munkásságától – korabeli publicisztikája (mondjuk, hogy: újságcikkei), olyan mellbevágóan frissek és – egy régies kifejezéssel élve: – üdék, mintha épp most, a jelenben, mi több: a jelenről írták volna. Ilyen volt például Ady Endre publicisztikája. Nos, Márai Sándor művei, cikkei, gondolatai – természetesen nem mindegyik –, a ma emberét is éppúgy megszólít(hat)ják, mint a kortársait.  

    

    Talán Rónay „kísérlete”, az, úgymond feltámasztásra – nem mintha feltámasztásra szorulna Márai –, sem volt éppenséggel a véletlen műve. És talán nem is csak „talán”. A vékonyka kötet mindazonáltal, érdekes paradoxonokkal – ha szabad így mondani – bír. Kívül cingár, belül súlyos. Fölvenni könnyű, letenni nehéz.

    Márait már a saját korában sem tudták igazából hova tenni. Egyik könyvéért például – A szegények iskolája –: „[…] Márait megrótták a baloldali lapok és kérdőre vonták a jobboldaliak is” (A szegények iskolája, 15.). De, teszi fel a kérdést Rónay: „Van megállás? Kiszállás a versenyfutásból? Egy jó könyvnyi béke, nyugalom?” (Márai feltámasztása/ Olvassuk!, 39.). Úgy tűnik, Márai számára nem volt. Vagy, talán csak egy „jó könyvnyi”.

    

    Rónay egészen ügyesen céloz – szinte a teljes könyvön át – Márai írásának, személyének aktualitására – mondhatni aktuálpolitikai szerepére. Ugyanis, Rónay nem mondja ki nyíltan, mire, kikre, és kire gondol, ennek ellenére, az olvasó tisztán érzi, sőt, talán tudja is, hova és mire céloz, amikor verbálisan – lő. Így aztán az olvasó, minden különösebb szellemi megerőltetés nélkül, könnyen láthat Márai személyében egy (Haza- és Európa- és Kultúraféltő) prófétát, látnokot. Ezzel persze nincsen semmilyen probléma. Elég, ha a könyv címére gondolunk, és ha az efféle szövegrészt olvassuk: „A kisebb diktatúrákban is vannak Göring-, Goebbels-, Himmler-utódok, csak más a rangjuk, de hasonló a hatalmuk és a gyűjtőszenvedélyük. A diktatúra légkörében lubickoló új Göring is szenvedélyes műgyűjtő, s állnak a hivatalok, amelyekben hozzáértők búvárolják az iratokat, a felsőbbrendűség igazolására. Táborok is vannak, ahová elüldözik az életben hagyott alsóbbrendűeket. A világ néhány részén hasonló népirtás folyik, mint Hitler korában, s némely hatalmak ugyanolyan süketnek, vaknak tettetik magukat, mint akkor a sunyítók.” (Göring-, Goebbels-utódok, 8-9.)

    Márai van olyan univerzális író, akinek művei, gondolatai többféleképpen (és akár többféle célra) is újratölthetőek. Mikor ezeket a sorokat olvassuk tőle, egészen megdöbbent(het) minket: „’Meg kell védeni és meg kell menteni egy életformát, melynek gyűjtőneve: Európa. Ez a dolgunk. És más dolgunk is van: meg kell találni azt a varázsszót, mely visszaadhatja az európai emberek küldetésébe vetett hitet.’” (Márai feltámasztása/ Otthon Európában, 27.) Ehhez nincs is mit hozzáfűzni.

  

    Márai „az átkosban” aztán, már nem bírt mást tenni, mint: kívülről védeni a hazát, Európát. Egyszóval – emigrált. Először Olaszországba, aztán Amerikába. Éspedig azért, mert: „Író, aki nem írhat – ez a felismerés döntő mértékben befolyásolta elhatározását: innen el kell mennie!” (Egy polgár példamutatása, 53.).

    Márait tehát, korról korra, újra meg újra elő lehet venni, akarom mondani: bármikor újratölthető. Rónay László kiváló könyve, kiválóan alkalmas arra, hogy buzdítson is erre minket, hiszen a klasszikusokat sosem un(hat)juk meg. Mindig valami újjal rukkolnak elő, mindig egy-egy friss üzenettel lepnek meg bennünket – még holtukban is.

    Ha arra gondolunk, amit Márai gondolt és írt, miszerint: „’Nincs más haza, csak az anyanyelv…’”, akkor talán van remény a folytatásra.

    Végszóként, szólaljon meg ismét Márai. Egy rendkívül érdekes kérdésfeltevésre próbál választ találni. Íme: „’Mit cselekedne Baudelaire ma? Bizonnyal ugyanazt, csak még hevesebben, tudatosabban, halálra szántan és szerepre szántan…’” (Hetven év után/ - Napló [1943-1944], 83.) Nos, hetven évvel eme kérdésfeltevés után, akár még mi is feltehetjük a kérdést: Mit cselekedne Márai ma?

  

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-11-08 17:00:34

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.