Keresés a honlapon:

Jahoda Sándor: Apa (is) csak egy van (Kaiser László: Elvált apák Magyarországon)

 

Kaiser László:

Elvált apák Magyarországon

(Béke és háború,

Helyzetjelentések, vallomások),

Hungarovox Kiadó,

Budapest, 2013

 

 

Rendkívül fontos (nem szépirodalmi, inkább tény-irodalmi) könyvet adott ki a Hungarovox Kiadó, még 2013-ban. Kaiser László, költő, író: Elvált apák Magyarországon c. kötetéről van szó. Bátran mondhatjuk: megjelenése óta ez a könyv, sőt, ez a téma mit sem vesztett frissességéből, szomorú aktualitásából.

 

Kijózanítóan elkeserítő, majdhogy nem illúzió-romboló, igen-igen rémisztő dolgokról (mondjuk ki: tényekről) ír a szerző (illetve – bocsánat a kifejezésért! – bizonyos szempontból nem is ő írta, hanem maga az Élet.

Egy komor játékkal akár kísérletezhetünk is: vajon milyen műfaj „címkéjét” lehetne – úgymond – ráaggatni erre a műre? Horror? Pszicho-thriller? Ha elolvassuk e könyvet, talán arra jöhetünk rá, hogy tulajdonképpen egyik se: a valóság sokkal rémisztőbb tud lenni – akármelyik rémregénynél.

 

„Nem jó elváltnak lenni” – (a rövid Előszó után) ezzel a keresetlen, tiszta, egyszerű mondattal nyit a szerző. És, hogy mennyire „nem jó…”, abba lassan, fokozatosan avat bele minket Kaiser. Döbbenetes adatokat, statisztikákat közöl. Egyebek közt: „Nézzük a legfrissebb tényeket. Magyarországon az emberek évente nagyjából mintegy 45 ezer házasságot kötnek; ezek közel fele válással végződik.” Vagy: „… a gyerekek jelentős része, mintegy 30 %-a élettársi kapcsolatban születik…” És: „Azoknál a pároknál, amelyek az esküvő előtt együtt éltek, a fölmérések szerint nagyobb a válás kockázata”.

 

Ezeknek a – messzire-ható – következményeit pedig az egész társadalom megérzi, hogy ne mondjam: nyögi. Biztosan állítható, hogy mindannyiunknak van valamilyen (több-kevesebb) érintettsége ebben az „ügyben”: személyes; családi; baráti; vagy akár ismerősségi szinten.

 

 

Sok-minden ad(hat) okot a válás(ok)ra – olvashatjuk a könyvben. És igen, ott van, mondjuk: „Az alkohol. A válások egyik oka” – írja a szerző, mondja az Élet. A perek során aztán, a válást elsősorban kezdeményező (és akaró) nők kezében ez az ütőkártya, ez az úgyszólván dzsolidzsóker, mindenképp (az egyik legfőbb, „legütősebb” érv) a legnyomósabb ok lesz: „… a statisztika, valamint a közgondolkodás, nem utolsósorban a gyakorlatilag női bírók elől, és a túlnyomórészt női gyámhatósági alkalmazottak miatt e hamis és túlzó kép elől nincs menekvés…” Aki iszik (mindegy, hogy milyen mennyiséget!), az már eleve alkoholista, ugyebár: „… a gyerek iskolájába is eljutó probléma miatt a női tanárok – akiknek a fele elvált – hozzáállása (szemében) is…”

 

 

Namármost, mivel is védekezhet(ne) a férfi (a férj és apa), ha csakugyan iszogat, sőt iszik? Nos? Megmondom: semmivel. Az esetek (és persze – a perek) többségében a szokott „menetrend” (forgatókönyv?) szerint zajlanak – és végződnek is – a dolgok.

Az ilyen csaták után pedig, a vesztes – vagy mondjuk úgy: a vesztésre ítéltetett – csak nagyon nehezen tud talpra állni (már ha ugyan talpra tud állni). Mert itt nem pusztán „csak” háborút veszt, aki veszt, hanem: majdhogy nem szinte mindent. És így talán nem meglepő, hogy ilyen állapotukban: „… az elvált férfiak háromszor annyian lesznek öngyilkosok, mint az elvált nők…” ; és, hogy: „… az elvált apák szorulnak legnagyobb arányban mentális kezelésre”; valamint az sem, hogy: „… az elvált apák közel kétharmada teljes egyértelműséggel magányosnak vallja magát”.

 

A könyv második felében a szerző Vallomások címszó alatt, elvált apák vallomásait adja közre. Két részre van(nak) osztva a Vallomások. Az egyik részében a Béke „zászlóshajójához” tartózó apák vallomásai szerepelnek (mindazonáltal, ezek jóval kevesebben is vannak), míg a másikban (sajnos ez a többség) a Háború károsultjai vallanak sorsukról, helyzetükről.

Ezek a rövid(ebb) szövegek – meglehetős élet-szagukkal – kiváltképp alkalmasak arra, hogy szemléletessé, átélhetővé tegyék, az előzőekben leírt adatokat, „rideg tényeket”, statisztikákat.

 

Őszintén rácsodálkozhatunk arra, hogy azért a kivétel(ek) mégsem erősítik a szabályt (mint azt mondják), és vannak felek, akik úgyszólván barátian, minden különösebb háborúskodás nélkül tudnak végül egyezségre jutni. Merthogy a „szabály” mást mutat. Azt, hogy a nagyon rossznál is van sokkal rosszabb. Mi lehet az? Például az, ha: „… az anyai agymosás az apa befeketítése érdekében történik, és sokszor sikerrel: a gyerek tényleg megutálhatja az apját…” Borzasztó érzés ez egy apának.

 

Az írót azonban, mindezzel együtt – vagy mindezek ellenére – óriási hiba lenne (bárkinek is), olcsó módon nő-ellenességgel megvádolni. Tiszta szándékkal – mondjuk ki: jobbító szándékkal – írta meg ezt a könyvét. Mint írja: „Azért tisztázzunk valamit. Ez a kérdés nem nő- vagy férfikérdés, ez össztársadalmi kérdés.” Igen. És mennyire, hogy az! Ezekről igenis beszélni, beszélnünk kell!

 

Kaiser László könyve felhívás arra (arra is), hogy a (z eddigiekben a) szőnyeg alá söpört háztartási (házastársi) szeméttel: a gondokkal, a problémákkal, a háborúkkal, a tragédiákkal, végre foglalkoznunk kell. És, hogy sosem szabad feladni: „Reménykedjünk, hogy lesz egy jobb világ, s akkor mást és másképp látunk, és mást mutatnak majd a statisztikák…” Így legyen.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-12-15 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.