VideóA Ma7 csatorna videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: Szárnyas csikó, jégvirággal (Juhász Ferenc: A végtelen tükre)
Szárnyas csikó, jégvirággal
Juhász Ferenc: A végtelen tükre Kossuth Kiadó, 160 oldal, 2500 forint
Juhász Ferenc költészetében már a hetvenes években ott lüktetett a kvantumfizika erudíciója, a földtani kéreg-minták szó-közeinek mágneses vonzása, ahol vérbő metaforák várakoztak arra, hogy a befogadó felfedezze apró, jelentés-teli redőiket. S ezekben a kis, nüánsznyi kapillárisokban olyan sűrített atmoszféra forrósodott fel hirtelen, hogy elfért benne akár egy egész kozmosz vagy egy igazi univerzum is. Magyarán: egyetlen vers elég volt ahhoz, hogy felépüljön egy merőben új világkép. Az értékszemlélet kitágított-kivilágított horizontján kirajzolódjon a rokonszenves alkotói attitűd, ami tisztán kivehetővé tette a versnek és magának a nyelvnek a szerethetőségét, a teremtett beszéd artisztikumát. A reneszánsz, a szecesszió, a népköltészet és a neoavantgarde finom ívű ötvösmunkáinak megtisztított terepét. A legújabb könyvére is igaz, amit Jánossy Lajos írt a Litera.hu oldalán, hogy archaikus alkat volt mindig és voltaképp a nyelv archeológusaként munkálkodott. A végtelen tükre 82 írásból áll. És 47 pályatárs kis tükör-textusából rakódik-tevődik össze egyetlen gondolat-élesztő szimfóniává. A végtelen tükre – mintegy napló, összefoglalás, a nagy művész elődök tisztelete és a mai kortárs írók, festők, fényképészek, tudósok, zeneszerzők laudációja és karakter-ontogenezise, és siratásuk az elmúlásban. Benne van ebben az élet igenlése, a szeretet a barátok és emlékezetük iránt. Ez tulajdonképpen mind annak az elbeszélése, ami körülvette a költőt pályája során. Emberek, akik hatottak Juhász Ferenc mentalitására. Lelkek, szellemek és életművek. Hús és vér. Írás és lét. Radnóti Miklóstól Esterházy Péterig, Konok Tamástól Hantai Simonig, Petrovics Emiltől a tudós Szentágothai Jánosig. S a centrumban a nagy előd, József Attila. A szerző saját ars poeticája is kirajzolódik. Hogy lát a költő? Hogy érzékel, hogy figyel, hogyan hall, s mindebből mit ad vissza? – ezeknek a kérdéseknek a kibontása, egymásba burjánzása A végtelen tükre-könyv. Individuum és kontextusa egyszerre alakul. Ahogy az ego forgolódik az élmények és hatások kereszttüzében, egyre többet megtapasztal a történelem – szétesés traumáiból. A szerző művésztársakat szólít meg s köszönti, búcsúztatja, idézi őket. A kötet első két írása a Radnóti Miklós-szöveg (A hűség halálra ítélt forradalmára) és a Varga Imre - textus (És mit tehet a szobrász?) a 80-as évekből köszönnek vissza. Érdekes, ezekből most is le lehet vonni a konklúziót. Vannak egyéniségek, akik minden körülmények között autentikusak tudnak maradni. Ha nincs a környezetben kedvező „éghajlat”, akkor is szabadságot tudnak köpülni, belül, a lélek lebenyei között. Ahol a legnagyobb dolgok készülnek és ahol a paradigmák születnek. Aki meg akarja igazán ismerni Juhász Ferenc lelki világát, meg akarja fejteni azt a titkot, ami működtette ezt a vulkanikus tetterőt, ami létbe szólított több ezer oldal verset, az ebből a könyvből választ kaphat sok kérdésére. Mert azt láthatja, ahogy Juhász Ferenc láttat. És ábrázol, mintha szavak szénceruzáival karcolgatná, vésné bele a papírba a beszédet. Az igét. Ami így azok számára is érzékelhető valóság lesz, akik rezonálni sem restek. A másik és az egy dialógusa történik meg. S a közeg, amin keresztül látjuk a jellemek felvonulását, egy kristálytiszta nyelv. A világképek közös nevezője, a szolidaritás. Ahogy maga a szerző vall a kötetről: „A költőnek hinnie kell a létet, és szeretnie kell azt a valóságot, amelybe született és azt a világot, amely végül is mulandóságával egyszer majd végleg betakarja. A költő legfontosabb tulajdonsága ez a szeretet, hisz ez a szeretet teszi töprengő homlokára fénylő tenyerét. Hitét a megmaradásban, bizalmát a teremtő időben, hisz maga se más, mint a teremtett idő, mint a hűség abban a létben.” Alföldy Jenő pedig jó érzékkel állapítja meg, egy korábbi könyv kapcsán hogy „Hangulata fölidézi azokat az egykori állapotainkat, amikor magányos merengéseinkben, főként a természetben szemlélődve megéreztük a Mindenséget és az Időt, amely megállt, és szinte érzékelhetővé vált a levelek neszeiben, a madarak, békák és bogarak zsongásában, saját vérünk lüktetésében. Ez az élmény más szinten megszólalt a hatvanéves Juhász Ferenc művében is, a Bánatvirágban (A tízmilliárd éves szív című kötetben) és másutt. Tömény líra ez is, a megfoghatatlan érzések érzékeltetése, s közben fölülmúlhatatlan művészi szépség, akkor is, ha elemei nem szokványosak, hanem az analitikus, ugyanakkor szintetikus, elvonatkoztató elme újszerű termékeiként jöttek létre. Úgy, ahogy Babits Mihály teremtett szépséget a fanyar bűzű, pormacskás szemétből A világosság udvara, A csengettyűs fiú című s más verseiben. Ez a képesség volt meg már Juhász korai korszakában.”[1] Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, József Attila és Kosztolányi Dezső után (méltó névsor) immár ott van a legnagyobbak között a magyar költészet Pantheonjában Juhász Ferenc is. Nyelvteremtő képessége okán pedig Szentkuthy és Határ Győző tudásának és virtuozitásának folytatója.
[1] Alföldy Jenő: Közelebb a látomáshoz. Tiszatáj, 2010. október. Recenzió Juhász Ferenc: A gyermekkor csontváza, Új versek, 2006-2010. című könyvéről.
Megjelent: 2015-12-08 17:00:00
|
