Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt: A novella súlya (Harencsár László: Egy híján húsz)

 

A novella súlya

 

Harencsár László: Egy híján húsz

 

Digitális Kalamáris, 2015. 70 oldal



Spiró György írja: Mitől jó egy novella? című esszéjében[1]: „Csapjon fejbe, amikor olvasom, aztán maradjon meg bennem, és ne tudjak szabadulni tőle. Lássam a képet – lássa tehát az író is, amikor leírja –, és borzongasson meg, ha ismét és újra felmerül. Súlyos hangulatú legyen a kép. Legyen kínos az emléke. Ne lehessen lepöccinteni azzal, hogy jó, de mi lett volna, ha. Legyen a történet végzetes, megmásíthatatlan, és a kifejlet okait ne kelljen kutatnom. Legyen a történet több mint önmaga. Legyen kihagyásos az elmesélése. Olyan szűken mérje a szerző az információt, hogy nekem, az olvasónak kelljen kiegészítenem. Szívesen működtetem az aktív képzeletemet, nekem nem kell túlmagyarázni semmit, inkább szűkösen informáljanak, csak a képet lássam, és legyen meg a hangulata. A jó novellát mindazonáltal nem lehet kidekázni. A mondatokat újra meg újra átírni lehet, sőt muszáj, mint egy vers sorait csiszolni.”

Harencsár László mindezeknek feltételeknek megfelel. Sőt, az is látszik, hogy az élettapasztalatokat nagyon jól használja a történetek kimunkálásánál.

A kötetben többek között (10) olyan történet van egybefűzve, amelyek a Kossuth Rádió, Rádiószínház műsorában, a Madách Színház színművészeinek elődadásában már felolvasásra kerültek. Az adás 2013. december 28-án, Fehér hajú mesék címmel hangzott el. Ezek az elbeszélések Bencze Ilona, Dunai Tamás, Hűvösvölgyi Ildikó, Koltai János, Pásztor Erzsi, Piros Ildikó, Pusztaszeri Kornél, Szerednyei Béla, Székhelyi József, Tóth Enikő veretes tolmácsolásában lettek megörökítve.

Ezen kívül még kilenc új novella került a kötetbe, amelyeknek a jellege hasonló, mint a többieké, tanulságos példabeszédek, a valóság mély ismeretéről árulkodó cselekmény-szövéssel, katartikus csattanóval feldíszített történetek. Annyira magától értetődő események, mégis különösek, szívbemarkoló hangulatot árasztanak. Szinte szó szerint megragadják a szívet, hozzáérnek a lélekhez.

Minden írás aktuális és kompatibilis jelenünk szellemisége szempontjából, megmutatja, milyen jellemek és szituációk alakítják egyetlen történetté honi világunk.

Nekem a Piac tetszik a leginkább, amelyben egy magányos Don Juan járja a falvakat, bútorok, faszobrok, játékok árusítója, kereskedő, aki szorgalmas, de jellemtelen. Ahogy azt Pál apostol írta a Bibliában Timóteusnak. (II.3. 6.) „Mert ezek közül valók azok, akik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat. Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.” És valóban, sok ilyen sorsot látunk a magyar életben, dolgozik, rendelkezik az egyén, tehetséggel, furfanggal rendelkezik ugyan, de mindig elrontja az életét valami hazugsággal, ami átkot hoz a fejére. Persze, nemcsak negatív példákat tár elénk az elbeszélő, a Kasu egy mások szemébe bolond ember kiválóságát szemlélteti. (Megmenti egy elvesztett kislány életét.) A Gyöngypatak, a Pályázat, a Restart, de a a Palacsinta vagy A szélmalom utolsó tánca is az emberi kapcsolatokat elemzi. Emlékeket gyúr össze legendákkal, tradíciókat tapasztalattal. Harencsár hiteles mesélő, Mikszáth és Móricz modern jogutódja. (A Piskóta és a Mancika emlékeztet leginkább a regény klasszikusaira.) A másik kedvencem a könyvben a Tóth Enikő hangjára írt A dal című Csendes óceáni történet, amelynek a befogadás és a közönség jelenléte s esetleges hiánya a témája. Lehet-e boldog az alkotó, azaz a szerző a(z) (olvasó)közönség visszajelzése, megértése nélkül? Bizony fogas kérdés, de a választ mindenkinek magának kell megadnia.

Harencsár László ügyesen bánik a nyelvvel, jól ért a dramaturgiához. Az a jó benne, hogy megtanít emigrálni régi szokásainkból, beidegződött olvasási hagyományainkból és ezáltal megszerezzük azt, amivel más nem rendelkezik, csak mi, akik olvassuk az ő történeteit. Csak nálunk és bennünk képződik az a tanulság, az az igazság-darabka, ami onnan van, hogy Harencsár László rávilágított és analizálta-megírta. Köszönet érte.

 



 


[1] Mozgó Világ, 2011. januári szám

  
  

Megjelent: 2015-07-09 16:00:00

 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.