Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt: A múlt megműtése/megmentése (Báger Gusztáv: Zongorahangoló)

 

A múlt megműtése/megmentése

 

Báger Gusztáv: Zongorahangoló

Versek, Széphalom Könyvműhely, 75 oldal



Ahogy az örömöt kiváltó élményből vagy látványból létrejön a vers, a gondolatokon át beárad a valóság, az olvasó is részese lesz a történésnek, a szövegnek. Akár durvább vagy finomabb anyagból van a szavakból szőtt fátyol, minden újraolvasásnál áttűnik-áttetszik anyagán a világ. De a sűrítés textúrája, finomsága is érdekes a műnek, hiszen ez a médium, amin keresztül megérthető a mű. Az olvasási normák lassan változnak. A megértés viszont a világ teremtése óta ugyanaz. S Báger erre teszi a hangsúlyt. Akármennyire mély a gondolkodásmódja, a szavai világosak, tiszták.

Az online mód mindennapi tapasztalatává vált a versszeretőknek is. A papír formátum viszont maradt a régi, jó tradíció szerinti, tekintélyt érdemlő, kompakt tárgy, amit szeretünk kézbe venni s vinni. Ilyen szerethető kötet a Báger Gusztávé. Bár most, eddigi félhosszú és nagyobb lélegzetű verseit hátrahagyva, a rövidebbeket gyűjtötte egybe egy kis, vékonyka, de annál szebb kivitelű könyvecskébe, a minőség annál koncentráltabb, töményebb.

Három ciklusból áll a Zongorahangoló. Az elsőben (Mágia) a költői én viaskodása van megörökítve a nyelvvel és a világgal, a második rész (Azúr) az emóciók traktátusa, a harmadik ciklus (Kharisz) az ontológiai, lét-tani elmélkedések organikus egybeforrasztása. De a könyv nyitóverse külön áll (Andante), amelyben a címadó, zongorahangolós szituációt bontja ízekre a beszélő, meséli el a szomszéddal történt szóváltást. A jóindulatú hangszerész, aki már nem bírja hallgatni szomszédja hamis játékát, bekopogtat a szomszédjához, hogy feljavítsa a leeresztett húrokat. Végül egy, a mind a kettejük számára hasznos dialógus veszi kezdetét, amelynek a konklúziója, hogy csak az tudja meghallani fontos üzenetét a műveknek, akinek van füle a hallásra.

S ez persze a Jelenések apokalipszisét is bevonja a kontextusba. „Akinek van füle a hallásra, hallja, mit mond a Szellem a Gyülekezetnek.” De a Daniel Mason regényre is reflektál (A zongorahangoló), melynek főszereplője Edgar Drake azért utazott Londonból Burmába, hogy felhangoljon egy Erard zongorát. Majd a katonai bázis őrnagya, aki megbízta ezzel a feladattal, olyan hatással lesz a zongorahangolóra, hogy az a maradás mellett dönt. Elbűvöli a nyers, de varázslatos táj és a természet frenetikus ereje. Persze, beugrik a zongorahangolóról készült mozifilm is, Jil Robertson rendezése. A vers kitűnően mozgósítja az asszociációkat. Félmondatok, nüánsznyi mozzanatok jelzik, otthon van ebben a szövegvilágban.

A könyv első darabja rögtön megállítja az olvasót és fontos igazságokon rágódhat, aki rezonál. „Az összhang a zene kvintesszenciája” – fontos, világképi megállapítás. Amivel persze nem mindenki fog egyetérteni, még akkor sem, ha ez kézenfekvő volt a teremtés kezdetén. Hisz ma épp a disszonanciák világát éljük. Itt van leírva a kötet legszebb mondata: „A hangzó fény időt teremt.” Szóval, ha van jó kötetnyitó vers, ez az.

Az első ciklusból a Mágia, ami a ciklusnak a címe is, emelkedik ki: „Hangokat nyomkodunk a csendbe/ gyurmába gyöngyöket/ hangok álmok és szavak/ a túlnan hírnökei ők/ csönd teremti a hangot/ láthatatlan a látványt.” A Mátrix, a Spirál még a két legfrekventáltabb darab. De a Napló egyetlen sorától jobb lesz az ember napja. „Jó volna átműteni a múltat.” Igen, vissza kéne bizonyos eseményeket gyömöszölni a nem-volt – ba.

A második részben a haikuk a legemlékezetesebbek. A Csiga például két haikuból tevődik össze. Zseniális szerkezet,ben működnek a jó mondatok. „Fő a biztonság./ Lassan begyűri magát/ gömb-dobozába.// Csillogó nyála/ tekergő ezüst ösvény./ Magához vezet.” De a Tavaszi hó-ban a „mocorgó vattahalmok” vagy a Rejtvény-ben a hulló magokat álmodó lány szintén telitalálatok, amelyek szokatlanul sokáig elgondolkodtatják a befogadót.

A harmadik ciklusban a Lélekmeder nagyon tömény és szép. „Testünkből kilép az éj,/ végig a járdán,/ gyufát lobbant,/ halkan dudorász.// Hová megy, aki él?/ Bach muzsikája átmos,/ Johann Sebastian ereje/ hullámzik, mint az Egek./ Félálomban hallani.”

De a Tavasz, az Angyalszárny, a Mozi, mind-mind átfogó jelegű, pontos és jól olvasható szövegek. A harmadik ciklus címe, a Kharisz, a kegyelem, a kiérdemeletlen kedvezés szava, ami a Bibliában a törvénnyel szemben kerül elő, például a Rómaiakhoz írt, páli levélben. S arra utal itt is, hogy az érdemek (és a hibák) helyett az embert kell tekinteni, könyörülettel kell odafordulni embertársainkhoz, mert Isten is ezt tette. Nem a teljesítményt nézte, nem a cselekedetet, mert azok gonoszak voltak, hanem a „delikvens” megváltottságát, ami azt jelenti, hogy a bárány vére rajta volt. Ez a kharisz, a kegyelmi ajándék lágy eleganciája, méltósága hatja át a harmadik ciklus munkáit. Sok darab, az ima és a zsoltárok műfajait idézi. (Tékozló fiú, Praxis)

Báger immár beérkezett, komoly költőnek minősül, kinek rangja és jelentősége kétségbevonhatatlan. Mindegy, hogy egyesek még a régi értetlenség felől közelítik meg, a legmértékadóbb helyeken számolnak vele. Poeta Doctus. Külön nyelve van. Amit mond, amit felfedez, azt tartós, érvényes világszemlélet szülte. Bágernek nem kellett eljutni a nyugatos impresszionizmustól és mívességtől az avantgárd, szürrealista asszociációkon át a szürmodern, szenzibilis szójátékokig, mert ezeket már a kezdettől fogva felmutatta, beépítette költészetébe. Báger ambíciója a nyelv, a lírai megszólalás segítségével birtokba venni a létet, a világot. A létismeret és az önértés azután persze eredményezte a szilárd költői identitást. A versformák változatosságában nála megmutatkozik a formai zsonglőr alázata, hogy ízig-vérig mai költő, aki minden polgárpukkasztó gesztusa mellett is fenntartja a huszadik század első fele modernségének komolyságát és fenségét, s verseit arra tartja fenn, hogy bennük a legfontosabb erkölcsi dilemmákat vázolja fel.

Egyidejűleg és egymást erősítve zajlik tehát Báger Gusztáv verseiben a mitológiai és a nyelvfilozófiai igazságok leltározása, újraírása és ennek a munkának a szépsége a lírai szövegek ornamentikájában és architektúrájában rejlik. A beszédben, amit folyamatosan egyfajta metafizikai kíváncsiság hajt. A reflexivitás és az irónia a mostani kötetet még inkább áthatja, mint a korábbiakat (Edzésterv, Mondtam-e?), a szövegszerűség háttérbe szorul a versszerűség előnyére. Új út, amíg van ihlet és erő. És ez az attitűd, úgy tűnik, kifogyhatatlan tartalékokat rejt. Ahogy Tandori írta róla: Báger a modern klasszikusa.

 

  
  

Megjelent: 2015-06-23 16:00:00

 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.