Keresés a honlapon:

Boldogh Dezső: Széll Zsófia tereitől Theiresziász udvaráig

 

4 az 1-ben  (3. kötet) – Napsziget A Művészetekért Alapítvány, Budapest, 2014

(Széll Zsófia, Tóth Irén, Szappanos Gábor, Batári Gábor)

 

 

Sajnálatos, hogy számos olyan antológia jelenik meg a hazai könyvkiadásban, amelyek a terjesztés hiánya és a kevés példányszám miatt szinte el sem jutnak az olvasókhoz. A 4 az 1- ben sorozatról ugyancsak elmondható mindez, pedig a Napsziget A Művészetekért Alapítvány már a harmadik kötetével jelentkezik, és a könyvek színvonalát, szerzőgárdáit tekintve sokkal több figyelmet  érdemelhetnének. A teljesség kedvéért megemlítendő, hogy a sorozat 2012 óta, évente megjelenő,  első darabjában Bánosi György, Merényi Krisztián, Paládi Zsolt és Rimóczi László prózai alkotásai szerepeltek. A második kötet főként a költészetről szólt, Horváth Orsolya, Kiss Judit Ágnes és Simon Adri mellett Debreczeny György műveiből készült egy nívós válogatás.

Az idei antológiában a nemek és az irodalmi stílusok aránya megoszlik: Széll Zsófia és Tóth Irén versekkel szerepelnek, Szappanos Gábor és Batári Gábor pedig prózákkal. A négy szerző között semmiféle hasonlóság, rokoníthatóság nincs. Az eddigi publikációs lista szerint akad köztük több kötetes, viszonylag elismert  regény és novellaíró (Szappanos),  számos verseskönyvvel és egy sajátos műfajú regénnyel rendelkező alkotó (Batári), illetve két, eleddig nyomtatott felületeken, még soha, vagy csak elvétve megjelenő költőnő.

Kezdjük a sort Széll Zsófiával akinek ha nem is önálló, de fordításkötete azért már létezik, (Turczi István –  Nagyon (Sehr) Hochroth Kiadó, Bp. 2013) és Tóth Irénhez hasonlóan,  leginkább a világhálóról ismerhetik a versek kedvelői.. A költészeti blokk  alkotóira méretezett egyenként kb. 20-25 oldalnyi terjedelem alapján pontos keresztmetszetet kaphatunk Széll Zsófiáról a költőről, anyáról, szerelmesről, a pszichés gubancaival küzdő és azokat elemző, felettük győzedelmeskedő, izgalmasan változékony egyéniségről, és valahogy mindezekről egyszerre – finoman és ömlesztve, egy olyan kortárs lírai nyelvezet ismerős álöltözetében, amelyet a költőnő sajátos formai-tartalmi kifejezésmódok segítségével képes átigazítani a maga képére és hasonlatosságára. Bizonyos értelemben megdöbbentőnek tűnik hogy Széll Zsófia szinte teljesen ismeretlen a mai magyar irodalomban, hiszen ott volna a helye a beérkezett, (bár nem biztos hogy sztárolt) alkotók között. Gyakorlott kimunkáltság érződik  minden szakaszában, és a rá jellemző,  időnként lecsippentett, az értelmezés logikai játékait is felvállaló sorvég elválasztásaiban. A szövegfolyam kezelése szuggesztív, de sejtető elhallgatások lírai hatáskeltéseit is bátran alkalmazza. Kétségtelen viszont az is, hogy ebben az Ariadné-szerő nőies labirintus-költészetben könnyen elveszhet az ember, a logika és a lépzeletvilág  annyira üdítően, és természetétől fogva  egyéni  utakon jár hogy szoknia, ismerkednie kell vele az olvasónak  Széll Zsófia tereiből rengeteg elágazás vezet,  köztük olyan szereplőkkel mint a  költőnő magánmitológiáihoz tartozó  “félhosszú hajú jégkék” -lények, vagy aki “vékonyan didergi nya- / rad, horgolja edényfogóvá szilvesztered”, vagy barátokat keres a reggel-illatű kávéspoharakban ... Az idők és az elképzelt terek azonban az esetek többségében mégis összeérnek egymással és a befogadás intellektuális kalandjai egy különlegesen vibráló, eklektikus, mégis finioman letisztult költészetet eredményeznek: “Állomásonként megtorpanó / huzat. Most itt vagy, most ! negyed órával arrébb. Időben ! mérem a megtett utat. // Most nincs az, hogy mégse. / Hogy nyújtom, de el nem / érem. Most vonalak vannak, / csak párhuzamok, és a / kilóméterekkel távolabbi évek.” (Égszíj)

Tóth Irén egészen másféle ösvények felől közelít, egy hagyományosabb, szókimondóbb, az elmúlt évtizedek hangfekvéseire inkább rezonáló verstermést kapunk. Első  ciklusának hősnője, egy Lili nevű alakmás, akiről kiderül: próbabábú. Tóth Irén  a Lili által történő megszemélyesítés sajátos költészeti feladatait  érzékletesen, szinte drámarészlet szerű megoldásokkal kelti életre. Az ábrázolt, elevenített  színészi kelléktár és a perszonális sík belső monológjainak összehangolásait a költőnő hangulatos és a maguk módján, jelentős versekben, kidolgozott eszköztárak segítségeivel  képes megvalósítani. Ebben a ciklusban, formai szempontból  a szabadverses  művek  tűnnek őszintébbnek,  talán a keresetlenségük miatt,  mégis  érdemes idézni egy kötött, rímes Lili változatot, (jelezve ezzel azt is, hogy akár ennél a résznél is be lehetett volna fejezni a Szó, játék című költeményt)::

“Lili játssza jól kimódolt szerepem / repül a színen szoknyafodra  / hónapok óta csak szerelem / rakosgatom balra meg jobbra / pár szó nem illik sehova sem  // több mnt egy éve nincs kilincs rajta / jaj csak a kulcsa el ne vesszen”

A  Lili darabokon kívül is  találhatunk  kidolgozott, illetve improvizatív szösszeneteknek tűnő alkotásokat, nem mindig azonos színvonalon. A nőiség feladatait, a hétköznapokat, az idő múlását megidéző verseket  bizonyos fokú, szimpatikus  önirónia is átszövi. Néhány költeményből – megítélésünk szerint –  azonban húzni is lehetett volna (pl. A varónő dala, Game over, Ima...) viszont  több más darabban nagyon jók az átvezetések: a könnyed hangvétel és a súlyos tartalom nem okoz disszonanciát pl. a Holnap majd kék lesz című versben: “Tegnap piros volt minden, / mosatlan mögül kelt fel a nap, / és lángba borult a konyharuha. / Tegnap tilos volt minden, / tíz miatyánkra ítélt a pap,  / és szemfedél borult apura. / Húsvétkor volt a temetés, / és nem jött feltámadás.”

Szappanos Gábor egy tőle megszokott, magas színvonalú prózával jelentkezik, amelyik szorosan illeszkedik az életmű egészébe. A Szindbád a léghajós egyszerre modern kori Krúdy-nosztalgia és a nagy előd  Szindbád történeteit  alaposan áthangszerelő, lassan mennyiségében is közelében járó, esztétikai értelemben pedig a mester emlékéhez méltóan elmélyült, sokszálon futó és mégis olvasmányos  novella füzérek egyik új darabja.. Nem tisztünk az írót és itt szereplő  elbeszélését feldícsérni, megtette ezt. már pl Alföldy Jenő is, aki Szappanos Gábor egyik korábbi könyvével kapcsolatban ezeket a nem akármilyen jelentőségű sorokat írta le:  „Én most találkoztam először olyan prózával, amelyet bátran odatehetünk Kálnoky László, Orbán Ottó, Parancs János, Petri György, Csoóri Sándor, Tolnai Ottó vagy Tornai József költészete mellé” (http://www.kortarsonline.hu/regiweb/0811/alfoldy.htm)

Befejezésül Batári Gábor Theiresziász király udvarában című – valószínűsíthetően – regényrészletéről érdemes szólni néhány szót. Ama kevesek számára, akik olvasták, vagy egyáltalán ismerik  Batári Pustula moderna nevezetű könyvét, nem meglepőek a szereplők, a közeg, a szófordulatok, még akkor sem ha itt szemmel láthatóan, nem egy 1666-ban játszódó science fiction ködös tartományaiban, hanem  mitikus  görög királyok udvarában járunk. Mindamellett  mégis úgy tűnik,  az antológiában  található írás  egyenes folytatása a regénynek, hisz az Argó hajó teljes személyzete, élükön Yezabel du Anaconde-val, képviselteti magát. Batári Gábor bizonyos értelemben az egyik „legrealisztikusabb” magyar író, hiszen  könyvében enciklopédikus exkurziókat  találhattunk  a különféle aiónok, fejbörtönlakók, aztráltestek természetéről, talán hogy mélyebben érthessük történeteit, melyek látszatra kuszák, de valójában többsíkúak és logikailag  szervesen építkező, univerzálisan kidolgozott  fantáziavilágot mutatnak. Igaz az is, hogy Batári  írásai emberfeletti és előtti terekben játszódnak ahol egy közönséges logikát  messze meghaladó gondolkodás és beszédmód dívik: eposzi durvaságok és kalandos feltámadások, csavaros pohárköszöntők és pletykásan elmesélt más időterekbe ruccanások, a maguk módján tehát, reálisnak tűnó írói közvetítéseivel. Talán Joyce, Szentkuthy, Hamvas Karneváljának néhány legőrültebb lapja is véletlenül beszüremlenek Batári prózáiba, egy felturbózott Ragnarökből és ó-ind időszámításokból, görögöktől, sci-fi, fantasy és lányregényekből  átvett, összegyúrt, zseniális és sületlen történetfolyamokká  kerekedő  életműbe. Amelyet alkotója, a maga kicsit szenvtelen és nemtörődöm módján egyre csak formáz, bogoz, kerekít tovább, mint örök hőse, Von Vogüssen, az 1666-os esztendő, Jóreménység foka környékén ingó szélhajó utasa és egyben világírója, aki most különös kíséretével épp Theiresziász király udvarába látogat. A 4 az 1-ben antológia-sorozat legújabb darabja tehát nívós és sokszínű kiadvány. Talán még a digitális irodalom végső győzelme után sem hiányozhat majd a jó könyveket, helyesebben könyvritkaságokat gyűjtők polcairól.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-02-26 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.