Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Gyimesi László: Posztot a posztmodernhez! – Marczinka Csaba: Dévaj Szent Feri és Matyinetti őrmester című kötetéről

 

 

 

Posztot a posztmodernhez!

 

 

Most olvastam el negyedszer Marczinka Csaba új verseskönyvét. Valószínűleg el kell olvasnom még egyszer, hogy igazán eljussak a lényegéhez. Miért ne – alig hatvanoldalnyi ritkásan szedett szöveg – lesz rá még egy órám. S remélem, a megértő szeretetnek sem leszek híján.

 

Új verseskötet? Ez így túlzás, hiszen – ahogy a versek végén akkurátusan feltüntetett évszámok is bizonyítják, nem új versek sorakoznak a lapokon. Néhányuk – köztük a legjobbak – felbukkantak már a szerző korábbi könyveiben is, sőt kötet-címadóként is megismerhettük egyiküket (Ki lopta el az ortho-doxámat?!), s a korai versek egyike-másika is ránk köszön.

 

Mi tartja össze a különböző (költői) korszakokban született alkotásokat? Könnyebb meghatározni, hogy mi nem. Nincs egységes textus, nincs egységes formavilág. Nincsenek elkülönülő ciklusok, még ha a könyv elején ezt is mímeli a költő. Mondhatnám: az elbeszélő költeményre hajazó kísérlet (Dévaj Szent Feri kalandozásai) ügyesen vezeti félre az olvasót. Úgy tesz, mintha a magyar költészet nagy hagyományaihoz kapcsolódna, ezt néhány vendég-töredékkel, allúzióval is alátámasztja, de valójában igazi huszonegyedik századi szöveget tesz elénk. Poszt-posztmodernet, ha úgy tetszik, sőt akkor is, ha nem tetszik. A jó szemű fiatal költő-kritikus, Kántás Balázs fogalmazta meg recenziójában a legpontosabban: Marczinka költészetét a posztmodernhez való viszonya tartja össze, teszi viszonylag egységessé.

 

A költő mindent tud, amit a kortárs költészet megkíván, sőt annál többet is, tudja, hogyan lehet a látszólagos szimpla szövegirodalomba üzeneteket, igazi tartalmat csempészni. A bevezető eposz-töredékek (a három elkészült ének és az Utóhang) úgy vezet végig a mai kocsmák – és természetesen az irodalom – világán, hogy magunk is társai leszünk a hősöknek, a szabálytalan szentnek, Csabi tesónak, és az elmaradhatatlan, sokszínű nőnemű függelékeknek. A szétrongyolt világban otthont kereső antihősök nem igazi részesei a lerobbant, nihilista arctalanok tömegének, a hétköznapi üreseknek, viselkedésükön átüt az örök diákok igencsak alapos műveltsége. Ez igaz a Matyinetti őrmester költő-kiképzőjében eltöltött órák leírására is – egy sohasem létezett és létre sem hozható csoda-hadsereg próbálja elhitetni velünk és persze magával is azt, hogy a világban létezik a jó munkáért járó jutalom. Persze, ez a világ az irodalom határmezsgyéjén létezik csak, a jó munka itt sem a jó mű, hanem az aktuális jó kiáltvány, s a jutalom sem valóságos – a kiéhezett költő-regruták legjobbika egy guminőt kap egy intim órácskára. Az irónia-önirónia magasiskolája betolakszik Matyinetti költő-képzőjébe, Marczinka úgy bánik a groteszk elemekkel, az abszurd ötletekkel, a szóalkotás trükkjeivel, mint a legjobb kiképző-tisztjei (akiknek természetesen fogalmuk sincs arról, hogy micsoda örömkatona épül életművük árnyékában).

 

Visszatérnék jegyzetem címéhez: posztot a posztmodernhez! A poszt – tudjuk – eredetileg őr, őrséget álló személy, s ebben az értelemben rendeltetett Marczinka Csaba a posztmodern irodalom szekértábora mellé. Próbálja őrizni a határokat, persze ez nem sikerülhet neki sem, ahogy nem sikerül az ezzel foglalkozó többi kapa-kasza kerülőnek sem. Ugyanakkor szilárdan áll a végeken, őrzi azt a részét ennek a sajátos irodalomnak, amit részint bensőleg a magáénak tudhat, részint pedig valójában hitelesen beépített szellemi birodalmába. S így eljutunk a poszt szó másik értelméhez: egyre inkább a különböző hierarchiákban elfoglalt helyet értjük alatta.

 

Ha megállapíthattuk, hogy Marczinka valamiféle őrségen áll a posztmodern mellett, akkor meg kellene kísérelnünk egy módosított cím alatt (Posztot a posztmodernben) meghatározni a költő helyét ebben a sajátos világban. Nem könnyű! Mert bár megállapítottuk, hogy mindent tud, amit az irányzat (ha szabad annak neveznem) megkövetel, mégsem lesz igazi részese a tábornak. Kint is van, benn is van, ahogy a valódi őrök. Nem idomul a tisztikarhoz, csak árnyékukba igyekszik önállót alkotni. Sokszor, legtöbbször sikerrel. Rangot nem kap – mindenki csak bólint, tudják, feladata van, s annak eleget tesz. Sosem a parancsnokokkal, csak a többi őrrel jár kocsmázni, csajozni, ricsajozni – és ez a feljebbvalók szemében így van rendjén.

 

S hogy azok lehetnek a feljebbvalói, akiket most a jó sorsuk erre kiszemelt, az nem biztos, hogy rendjén van. Aki figyelmesen elolvassa (nem négyszer-ötször, csak egyszer-kétszer) Marczinka Csaba új kötetét, az legalábbis elgondolkodhat ezen. Meglepő eredményre fog jutni.

 

Marczinka Csaba: Dévaj Szent Feri és Matyinetti őrmester Budapest, Rím Kiadó, 2018, 64 oldal

 

 

  
  

Megjelent: 2019-05-29 16:00:00

 

Gyimesi László (Keszthely, 1948 - Budapest, 2020) költő, író, kritikus, műfordító, újságíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.