VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: A novella kontinens (Bartusz-Dobosi László: Füstvirágok)
A novella kontinens Bartusz-Dobosi László: Füstvirágok Novellák. Magyar Napló, 2016.
„Mivel megőrizted a kitartásról szóló tanításomat, én is megőrizlek majd a megpróbáltatás idejétől.” (Apokalipszis könyve 3. 10.)
A Füstvirágok átgondolt koncepció alapján szerveződött kötetté. Nemcsak a cigarettázás szinte rítus-szerű leírása és a kifújt füst kávéházi (motivikus) jelenléte miatt, mert ezek a dolgok kiemelten fontosak a szerzői én számára, és több írásban benne foglaltatnak, hanem a novellák szereplői, beszédmódja is egymásba illeszthető puzzle-darabokként áll össze organikus tablóképpé. Tehát a történetek szőnyegmintája is összetéveszthetetlen textúrájú. Azoknak a szerzőknek a szellemisége hatja át a könyvet, akikhez íródtak, akiknek ajánlva lett a huszonnégy írásmű. Karinthy Frigyes, Nagy László, Tolnai Ottó, Csengey Dénes, Lázár Ervin, Galsai Pongrác, Tüskés Tibor, Csorba Győző és Bertha Bulcsú. És ezek csak a legismertebb nevek. Mert nincs olyan írás, ahova ne lenne írva név, s ez is jelzi a szerzői világszemlélet hovatartozását, ami már előre leszögezhető, összhangban van az auktor beszédmódjával. (Allegorikusan úgy lehetne fogalmazni, hogy Bartusz-Dobosi tudja, hogy selyemre csak tussal, pergamenre meg „vérrel” /valósággal/ illik írni.) Ebből következően az értékszemlélet kidomborodik, de úgy is aposztrofálhatnánk, hogy bele van szőve a stílusba. S mi ez a probléma, kérdéskör, amit körbejár az írói képzelet? Az Immanuel Kantnak címzett novella árulja el. (Kant is jól illik a névsorba.) Maradjunk-e Königsberg falai között? Virágozzunk ott, ahová ültetett bennünket az Úr? Ahol a gyökereink már tudják az utat a patakhoz? „Az én világom nem emocionális, hanem intelligibilis világ.” Állítja Kant. Tehát intuíció által veszi birtokba a világot, nem a tapasztalatokra fókuszál. A novellák címei erről a leleményesség-központú életfilozófiáról tanúskodnak. A Prímszámok, a Virág utcza 3., A törzsvendég, Pegazus, az igásló, Az étkezőkocsi, A könyvek illata mind-mind egy valóság-elvonás terápia. Kant híressé vált megállapítása szerint Leibniz intellektualizálta a jelenségeket, míg Locke szenzualizálta az értelemből fakadó összes fogalmat. Majd Kant megfogalmazza alapvető kifogását mind a racionalizmussal, mind az empirizmussal szemben. Bartusz-Dobosi László is ezt teszi. Távolságtartása üdítő momentum. Az étkezőkocsi és a Pegazus, az igásló a két kedvence a recenzensnek. Ízük és sajátos, egyedülálló jellegük van. Állaguk értékálló lelki textúrát sejtet a háttérben. Világképet. A találó jellemrajzok és a párbeszédek egymásba integrált gondolatok áramkörein futnak. Magyarra fordítva ez annyit jelent, hogy fogalmiság nincs szemlélet nélkül, és világnézet sincs a létforma artikulációja nélkül. A gondolat mélyén tehát az a föltevés húzódik meg, hogy a dolgok és a jelenségek nem biztos, hogy olyanok, amilyennek mi látjuk és megfogalmazzuk őket. De ettől még valahogy regisztrálni és katalogizálni kell a világ ügyeit, és a tematizálás maga is önnön keblében hordja az értelmező személyiségjegyeit, hozzáállásának vízjelét. Ez a bölcseleti megközelítés járja át a szövegeket, amitől annyira más a könyv, mint megszokott kánonunk újabban megismert s ünnepelt prózái. Bartusz- Dobosi veretes stílusa nemcsak olvasóbarát, hanem sajátos akusztikája, nyelve van. A szerző egy realisztikus, ugyanakkor mégis szüreális írói univerzumot teremt. Jó birtokba venni, vérbeli próza. Fehér Béla és Temesi Ferenc jut az eszünkbe róla. Kik ennek a groteszk és abszurd világnak a profetikus szereplői? Mélyvizy, a rokonszenves értelmiségi, aki következetesen tud reagálni a sors újfajta kihívásaira a posztmodern korban. Zoltánfi, a káosz rezignált hírnöke, aki nem tudja, mit akar, de a pillanat olykor fölemeli egy-egy jó gondolat erejéig, hogy azután a sötét bugyrok mélységeibe ejtse vissza. Miklós a láncdohányos illat-szakértő, megszállott töprengő, aki szellemesebb és intelligensebb az átlagnál, mégis depressziós. Sajátosan viszonyul az átlagemberekhez. A kiábrándultság és az apátia azonban csak ideig-óráig uralja le, mindig van valami reményt keltő fejlemény, kiútként felfogott extrém gesztus, ami továbblépésre motiválja. A helyszínek legtöbb esetben nosztalgikus kávéházak, ahol még szabadon áradhat a gondolat és a cigarettafüst. Megoldás, válasz azonban csak egy szavakon túli dimenzióban körvonalazódik. A konklúzió Kant dilemmája. Maradni Königsbergben egész életünk idejére és ki sem mozdulni onnan, mert a tapasztalatok ugyanúgy megkeresnek bennünket egy helyben, mint másutt? Vagy menni, kimozdulni, hajszolni az újdonságpszichózist és le se állni egészen az utolsó lélegzetvételig. A válasz: mindenkinek önmagát kell ismernie. Lehet jó út mind a kettő. Mert a hit a morál, a kegyelem és a törvény, vagy egyszerűbben szólva: a boldogulás kritériumai egyetemesek. A feleségének ajánlott írás, a Néhány oszlop, úgy katartikus, hogy közben mai. Sőt több, ebben az esetben az írás élni tanít. Nemcsak gondolkodni. Nem billen el az érzelem-intellektualitás egyensúly egyik végletbe sem. Van benne önkritika s ez távolságtartással párosul, hajszálpontos méretarányosság érvényesül: alkotói distancia. A kávéházi füst és az írásművészet összefügg, azaz alkotókedv nélkül az egész munka semmit nem ér. A kellékek a mentalitás gravírozódását is látják. Mint a lélek körgyűrűi a kivágott fatörzs-karikáin, a sorok között ott a sors. Bartusz-Dobosi László könyve is bizonyítja, hogy senki nem különálló sziget, ahogy Ámosz Oz írta, a Hogyan gyógyítsuk a fanatikust? című regényében. Inkább félsziget-létben él minden szellemi ember. Egyszerre tartozik a kontinenshez, a földhöz és az óceánhoz, a vízhez és az éghez. Kötődik a családhoz, a nemzeti tradíciókhoz, a nyelvhez, ugyanakkor a másik fele pedig egyedül akar maradni és nézni az óceánt. Tulajdonképpen az Istenben gyönyörködik, s ahogy az Úr megpillantja önmagát a teremtményében, hajnalodik. S ez a novella titka.
Megjelent: 2016-04-28 16:00:00
|
