Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt: Esszenciák: hit és textus (Vasadi Péter: Sokan vagyok)

 

Esszenciák: hit és textus

 

Vasadi Péter: Sokan vagyok

Esszék

Magyar Napló, 200 oldal, 2500 forint

 

A gondolkodásról gondolkodni. Szép feladat. John Lukács tűzi ki célul. És ebbe a cizellált tevékenykedésbe belefér a szakrális reflektálás is, a valóságra vonatkozó, célzott elmélkedés. Vallás és tudás nem ellenkezhet.[1] Két gally, ami egy ágból eredeztethető. Mindegyik a teremtő bölcsességének lagúnájából származik. Két öböl, két folyó, melyek egymást táplálják, egy partba kapaszkodva lélegeznek.

Vasadi Péter esszékötete organikus egységében mutatja e két esszenciát, de ugyancsak radikális különbséget tesz vallás és hit között. Az intézményi tradíció, a rítusok világa és a személyes meggyőződés két összeegyeztethetetlen entitás. Mert a hitre már nem igaz, hogy nem ellenkezhet az ismerettel és a tudással, hanem épp az a fő tulajdonsága, hogy nem a látható dolgokról van meggyőződve, hanem a láthatatlanokról van biztos látása. A reménylett és hitt történéseknek a realitása a hívő hite. A héberekhez írt levél (11.1) definíciója szerint. Tehát a hit nem cáfolhatatlan, de nem is szorul bizonyításra. A Szabásminta és a Jegyzetlapjaink ezeket a gondolatokat hívja elő.

Irenaeus és Tertullianus apologetikai munkái jutnak az eszünkbe, Vasadi Péter gondolkodásmódját megismerve. Kitűnő exegézist végez, Isten beszédének konkrét jelentését is több szálon boncolgatja, de a dimenziók váltogatása nem siklatja ki az eredeti vágányról.

Az Istennel való kapcsolat mérőzsinórja a hit. Biztos-e az alap, ami a világképünk fundamentuma? Bizalmunk van-e abban, hogy megtart minket, Aki feltámadt a halálból? Ezért tartja Vasadi a megigazulás egyetlen feltételének a hitet, és nem a teljesítményt. És ez a hit, amely által szabad utat kaptunk (Róma 5. 1-2.) a kegyelemhez, a törvény helyett. Ámen.

„A hit sohasem egzakt bizonyosság, mint a szegecselt bőrkapaszkodó a régi villamoson, mert mindig hinni akarás marad, még ha teljes ember támogatását élvezi is.” (194) A Tehetetlenség, öntudat, szépség – út a hittől a tettig című írásból való a citátum. De még inkább fölkelti az érdeklődésünket a cikk, ha az alcímre s rápillantunk: „Heidegger, Simone Weil, Pilinszky nyomán.” Kitűnő mondatok vannak még benne bőven. „Nem hiszi el a kísértésnek, hogy túléli őt.” „Eggyé préselődni a titokkal, ez nem más, mint ontológiai fényinterferencia.” (193)

„Korunk egyházából leginkább a szemlélődő apostolok hiányoznak.” Idézi Pilinszky Jánost a Bepillantás (101) lapjain. Valóban, de ő, mármint a szerző, ha nem is tekinthető apostolnak, szemlélődve tanít. Mégsem didaktikus módon.

A Jegyzetlapok könyvről, olvasóról, ars poetica. „A vérbeli művész minél inkább másról szól, annál inkább önmagáról. Mégis egy remekmű mindig személytelen, alkotója nem kíváncsiskodik ki belőle. Még akkor sem, ha önportrét fest.” (11.) Ez is úgy igaz, ahogy az ellenkezője. Mégis pontos. Hiszen mi volna lemeztelenítőbb dolog az írásnál, ugyanakkor mégis magunkra öltjük, mint egy köntöst. S valóban a mást és a másikat toljuk magunk elé.

Egy nagyon jó cím: Nem materializmus, hanem metarealizmus. És az eszmefuttatás is ragyogó, eleven textus. Az eddig megértettekkel szemben tanúsított távolságtartás a téma, hogy a felfoghatatlanhoz közelebb kerüljünk. Ha be akarom fogadni a részecske-szelídségű újat, a régit hátra kell vonnom. Ne zavarja ortodox beidegződéseivel a megértést. Ebben is a metafizika és a szilárd hit munkál. Hiszen a régi ismeret, mint szűrt, szublimált múlt, emlék és tapasztalat, óhatatlanul működtet majd valami pozitív odaadást, ami által mégiscsak részese lesz az újnak.

A József Attila – esszé, a Költs a költészetért, kijelenti, hogy szükségünk van a költészetre, mint a mosakodásra, a szótisztító, magával ragadó, de mégis fegyelmező energiájára. (27) Mert az esztétikum reményt áraszt.

A Jegyzetlapok evilági föltámadásunkról is leszögezi, hogy „ a valóság Isten szájából soha nem ájtatos, a langyosságot Isten utálja…Isten szava csontig igaz, sokszor nem tűri az ellentmondást, sőt elhallgattat.” (80) S az Isten által teremtett csönd viszont alkalmas arra, hogy megtisztuljanak benne szavaink. Vasadi ajánlja „magyarjainak,” hogy többet hallgassanak. Nüánsznyi csipkelődés, de csak a szubtilis szavak súlyának helyreállítása miatt.

Akár Balassa Péterről, akár Szabó Lőrincről ír, mindig az ihletettség mértékét vizsgálja, az intuitív motivációk hálóját, amiben benne lakik a szellem provokációja. A szakmai jelenlét autentikusságát, amit kiemel Balassánál, maga is gyakorolja. S az akarat, mint föltáratlan pszichikai recipiens, a szeretet „tudását” szolgálja. És Jézus Krisztusnál köt ki, ez benne a fantasztikus. A szakrális magasrendűt példázattá, konkrét (feltárt, apokaliptikus) üzenetté transzformálja.

A Levél Báger Gusztávnak a kötet egyik legfilozofikusabb írása. Egyben költői. „Evidens sallangtalanság.” „Jelentős, élénk, nyitott szellem.” „Intellektuális önbecsülés.” „Szürreálisan realista.” Ilyen kifejezésekkel ruházza fel a Mindent begombolsz rokonszenves auktorát. Mintha önmagát jellemezné.

 

 


[1] Ian Ker: J. H. Newman. A Biographie. Oxford – New York, 1988. 382.

 

  
  

Megjelent: 2016-03-17 17:00:00

 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.