Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Szepes Erika: Az éltető oxigén (Bíró József Stromatolite című kötetéről)

 

Az éltető oxigén

Bíró József Stromatolite című kötetéről

 

 

Bíró József a hazai avantgard mára vitathatatlanul legkövetkezetesebb képviselője. Avantgard írásképekkel megjelenített költeményeit nemcsak szigorúan, a saját maga megszabta törvényszerűségek szerint szerkeszti, hanem a bennük foglalt témákat ugyanazzal az indulattal, hittel, meggyőződéssel, csalódással szólaltatja meg, mint tette azt az avantgard hazai fénykora idején. Ezek a modern tartalmak azonban saját régi versformáiban szólalnak meg – a versformákat a saját írásmódja szerint egyszerre írja szét és tartja össze - ; írásképe negyven éve árulkodik szerzőjéről: egy Bíró-verset egyetlen sorról felismerhetünk. Ezeken a formai sajátságokon túl Bíró költészetének fő jellemzője: a legmaibb világérzéseket szólaltatja meg klasszikus, vagy akár igen ősi formákban, régi hangon.

 

A kötetcím

Kötetcíme meglepő: a sztromatolitok olyan, ősidőktől létező, apró lények, amelyek széndioxidot asszimilálnak, egyúttal oxigént termelnek és bocsátanak ki, így mintegy katalizátorai az élet keletkezésének és fenntartói a már megszületettnek. Az ősvizekben egymásra települve hoznak létre kőszerű képződményeket ( innen a nevükben a ’lit’ szótő a görög lithosz= kő szóból), a cím elsődleges metaforája erre utal. De Bíró műveiben másutt nem lelhető fel ilyen típusú biologizáló szemlélet, ezért a kötetegész átolvasása után a címben többféle metaforát is észrevehetünk. A könyvben tíz év versei kerülnek egymás mellé, így mintegy évgyűrűként is egymásra épülnek – a sztromatolit metafora ezt is jelentheti. Egymás mellé kerülnek emellett Bíró állandó, visszatérő témáit megfogalmazó versei is; sokszor érezhetjük, hogy egy-egy téma későbbi megfogalmazása mennyiben több, mennyiben tér el a korábbiaktól. A versgondolatok függőlegesen egymásra épülése a színvonal emelkedését is mutatja.

És még valamit jelent ez a cím, amit én – valamivel idősebb kortársként – szintén úgy érezhetek, mint Bíró: ezek az őslények, ezek a megkövült hajdani létezők, az őskövületek – mi vagyunk. Mi, azaz egy olyan generáció, amely megszokott életmódján, szemléletén, cselekvési vágyán, valaha volt hitein nem tud és nem akar változtatni. Belekövült. Nem tudja feledni hajdani közösségi élményeit, közös céljait, páratlan igyekezetét a világ jobbítására – frusztrációi ellenére sem változik. Nem tölti napjait a Facebook előtt, nem játszik félkarú rablót a számítógéppel, papíralapú könyvből olvas és nem E-book-ból, nem tart a buszon a kezében tabletet. Nem találja helyét ebben a „szép, új világban”. Mint Erich Segal – ahogyan ma mondják, és amit szintén nem fogok eltanulni – „kultuszkönyvében”, a Love Story-ban Oliver apja, akit a fiú, nem csekély megvetéssel, Őskövületnek nevez, holott élete legsúlyosabb krízishelyzetében csak ő állt mellette. Igen, szilárd támaszok tudunk lenni, ha igénylik, hogy ránk támaszkodjanak.

Még egy építkezési szintje van ennek az őskövületnek: a kultúrák egymásra rétegződése. Bíró nagyon messzire távolodik, hogy megmerítkezzék a régi kultúrák kincseiben: Tibet, Korea, Kína, Japán, Vietnam az ő szemléletének forrásai és formálói, tőlük tanulta azt az erkölcsi tartást, ami műveinek vázát képezi az áttekintett korszakon keresztül. Erre a következetes szemléletre, világnézetre, erkölcsre talán a tibeti buddhizmus volt a legerősebb hatással, és nem is lehet megérteni műveit anélkül, hogy ebbe a különleges vallásba bele ne tanuljunk kissé.

A vallás mellett ezeknek a tájaknak a versformái is alapját képezik Bíró költészetének, amelyben a leggyakoribb a japán eredetű haiku, de nem hiányoznak a tankák sem ebből a műveltségi rétegből.

 

Bíró haiku-világa és a magyar haiku

Körülbelül a nyolcvanas évek elejétől Magyarországon több haikut írnak, mint felező nyolcast. Azt azonban kevesen tudják, hogy a haiku nemcsak versforma, hanem műfaj is, határozott műfaji kellékekkel. Ezek közül a legfontosabb a kigó, az évszakot jelölő szó kötelező használata, ez a sajátosság hozta létre az ú.n. haiku-naptárakat. A másik műfaji követelmény a második sor második felében elhelyezett kiredzsi, avagy hasító szó, amely e röpke, 17 szótagos verset két részre osztja: a vers közepe után valami ellentétnek, valami váratlannak, csattanónak kell következnie.

A japán haiku természeti képei nemcsak az évszakszó kiteljesítéséért kerülnek a versbe, hanem azért a különleges hatásért, amit csak japán (vagy japánul tudó) befogadó érzékelhet és érthet meg: a látszólag egyszerű tájképek mögött a japán mítoszvilág elemei, szimbolikus tartalmai húzódnak, és ezek, a szimbolikában járatlan olvasó számára különleges titokzatossággal színezik át a kis képet.

A magyar művelődéstörténetben nincsen ilyen hagyományozott, általánosan ismert mítoszvilág, ami egy egységes szimbólumrendszer alapját képezhetné, így a magyar szerző, ha olyan haikut akar írni, amelyben a felszíni táj mögött valami szimbolikus tartalom húzódik, több megoldás közül választhat.

1. Megmarad a természeti képekben rejlő elmúlás – újra feltámadás körforgásának gondolatánál , mert ezt szimbolika nélkül is értjük.

2. Kialakít egy magánmitológiát, amelynek elemei végigkövetik egész haikuköltészetét.

3. Olyan gondolkodási formákhoz nyúl, amelyek nem szokványosak, valami „csavar” van bennük, amitől nehezen érthetők.

Bíró József vállalta a kihívást: mind a három típusú haikuban megszólalt.

1. A természeti képek

Két kiemelt természeti képe van Bírónak: a hófödte csúcsok és a csillámló jég – kigóként a telet jelzik – illetve a hold, amely szinte minden természeti képe fölött ott ragyog. Az egyik legszebb téli verse a vörös és a fehér ellentétével elégíti ki a kigó (fagyott gerlepár) és a kiredzsi (skarlátszín ölben sebhely) követelményét (83, az arab számok a kötet oldalszámait jelzik). A másik szépséges téli verse a JÉG’ – KARC’ , melynek látszólag egyszerű képe bonyolult összefüggéseket teremt: a tó jege kapcsolatban áll a jéghártyával, a jéghártya a szűzzel (szűzhártya), ez a szűzhóval, és ez az egész fehér kép szín-ellentétét kapja a sirályszárnytörésben, amely szárny fehér, a törés vörös-véres. ( 72)

 

tó jegén … szűz – hó

… léksebben – jéghártyán … kép …

: SIRÁLYSZÁRNYTÖRÉS

 

Hasonló hangulatú az INVISIBLE OBJECT: a formai hasonlóság alapján viszonyba hozott legyező és a kagylószárnyak, a szépség megtestesülései, sebeznek: félbe vágják a tenyeret, hogy megmutassák: ennyi jut nekünk, féltenyérnyi sors ( 96). Jeges süvöltés a MINDVÉGIG …KÖZBEN is: egy árnyékát vesztett jégcsillag egy másik hiány helyére kerül, egy jégbedermedt üvöltés helyére.( 108) Ha a jég- és hóvilág fölött megjelenik a nap, vidámabbá válik a kép: a költő árnya táncol (igazán vidám persze az volna, ha a költő maga táncolna, 115). Megszínesedik a kép a LANDSCAPE-ben: a kobalt kék tó tükrére turul madár árnyéka vetül, arany tükröződésének képe (itt a meglepetés): szablya (118). A JANGJADO-ban visszatér formát adó hasonlatként a kagylószárny, de most egy szigetnek ilyen az alakja, s a sziget partjainál az empatikus természet, a szinte emberszabású tenger: „folyvást sír…őszül” (136).

A holdnak különös jelentősége van a buddhista hitvilágban: szinte emberszerű – emberlelkű létező, aki önmaga tóban – vízben – tükörben szemlélésével a magával elégedett embert szimbolizálja. Az önmagában gyönyörködő hold – az önmagával elégedett ember a YUSEONG-ban ( 134); kiegyensúlyozott, derűt, jó jövőt sugall a rizsföldekre mosolygó, fényes telihold, s hogy még vidámabb legyen, „az éj lampionja” metaforát kapja ( 138). A végtelen idővel együtt említi Bíró a hatalmas teliholdat (144).

Már mágikus cselekedet áll a SNANG-BA-ban: a rítus lényege, hogy hóba rajzolt kör közepén, a szent tűz mellett – ellentét a természeti képben – meztelenül kell ülni (meglepetés,152).

A keleti rítusok mellett a versekben olykor feltűnik egy-egy keresztény hitre utaló motívum: a COPULATUS szövege Isten megváltó ölelésével emeli meg az előző vers a (címével Augustinust idéző) DISTENTIO ANIMI kétkedését ( 104, 105) .

 

2. A versek hitvilága- a magánmitológia terrénuma

A hit területére térve nem véletlenül áll egymás mellett (a 104.oldaltól a 128.-ig) hat keresztény motívumokból építkező vers a buddhista szemléletű haikuk között. ( Érdemes felfigyelni rá, hogy Bíró verscímeivel is irányítja az olvasót: a keresztény tematikájúak latin címet kapnak, az első ilyen a parainézis-szerű intést megfogalmazó IMPERATIVUS, 69; megkapóan szép az INGENITUS:

 

el nem érheted :

szívedben szűz pirkadat

: imafény ragyog

(141)

 

Az általános érvényű – performance-ra is szánt – versek általában angol címűek, a keleti témájúak az adott ország nyelvén kapnak címet. )

A személyes Isten, akivel Bíró megszólító módban (vocativus) szokott beszélni, mindig a keresztény Isten. Buddha nevét vagy kiírja, vagy valamelyik ismert nevén, melléknevén beszél róla, harmadik személyben.

Keleti misztikába merülő sorozatát egy meglepetéssel végződő reinkarnációval indítja:

 

ha lál fé lel mem

- ha … e’ – testet elhagyom -

… : rózsafa … leszen

(127)

 

Ezt követi egy Buddhát jótéteményében néven nevező ima, mely álom és elhívatás között teremt kapcsolatot (129). Korábban Ázsiának egész kötetet szentelt; ebbe a válogatásba a legmélyebb vallomásait gyűjtötte egybe. Szól egy irányt mutató misztikus kardról, az irány: a hit ( 131). A tájon és az országon őrködő Buddhát rajzolja meg a HANGANG-ban (132), koreai ideiglenes tartózkodási helyén leli fel a templomokban „második otthonait” (133). Megrázóan őszinte és szép a vallomás, amely a földrészt már nem „második hazám”-nak mondja, hanem „szűztiszta hazámnak, Ázsiámnak” (139). Rémületet is hozott Ázsiából, ahol a természet empátiája kíséri a borzalmat:

 

mi dőn yak csont tal

ki nyom ták … két sze mét : be

fagy tak a ta vak

( 146)

 

 

A magánmitológia másik két archetípusa: a szenvedés és a halál

Bíró az általános mitológiáknak e két archetípusát is saját változatában adja elő. Számára a nyugalom – halál (62); az élet fenyegetés: a kenyérvágó kés pengéje az ő nyakát veszi célba ( 67); rákos sejtjeinek daganattá növekedését is beleírja ebben a magánmítoszba ( 66); a halál békés fogadására intő IMPERATIVUS-t már említettem (69); a HALÁLOM szó egybeírásával és permutációjával sűrű tömböt – szinte sírkövet emel (122). Minden túlvilági hitet hirdető vallással perel a FELETTES FÉNY-ben, amelyben minden létezőt, még annak ellentétét, a halált is tagadja (142). A halállal foglalkozik, de már a filozófia szintjén, s így a haiku modernizálásának harmadik fajtájában is tud újat alkotni.

 

A haiku harmadik, modern magyar formája: a gondolati költészet

 

A hosszabb költemények világa: a kétféle vallás

Szó volt már eddig is a költő és a vallás viszonyáról, arról, hogy akinek (legalább) két hazája van: Magyarország és Ázsia, az óhatatlanul szembesül az adott táj vallásával, vagy úgy, hogy elfogadja, vagy úgy, hogy csak egyes téziseit tagadja, vagy úgy, hogy megpróbál teljesen hit nélkül létezni. Bírónak, legalábbis a versek tanúsága alapján, életmenete alakításában a buddhizmus hatása volt a legerősebb, ezt minden régihez való vonzódása is erősíti. (Itt meg kell jegyeznem, hogy a CENOTAPHIUM című vers (59) sokszori elolvasása után most ébredtem rá, hogy a betűkihagyásos – interpunkcióhalmozásos íráskép még az antik síremlékekre is emlékeztet, amelyekről a betűk jó része lekopott vagy kitördelték. Az Eco-féle nyitott mű elképzelés mellett – korábbi írásaimban elemeztem, hogy a betűkihagyás – szóelmaradás az értelmezés többféle lehetőségét nyújtja – az ember tárgyi emlékeinek időbeni pusztulása, csonkulása is generálhat ilyesféle megoldásokat.)

A kötet elején álló, a latin címet viselő vers – amint írtam, a keresztény kultúrkörhöz kötődik – ACTA EST FABULA (13) voltaképpen egy ima, melynek megszólítottja a Szűz, aki formálisan a múzsai invokáció szerepét tölti be, de nem többet, mert a költő további földi élete irányításáért Istenhez fohászkodik. A vers közepén lévő vonaltörés – választóvonal – előtti utolsó szó: „veszejt el”, a halálhoz közelítés pillanata. A választóvonal alatti rész egy variált József Attila- intertextus („szoktatom magamat / mindenen túli csendhez” ) a túlvilág felé mutat, amelyben Bíró nem kevesebbre vágyik, mint hogy „kenyérré lehessen” (ez egyrészt Jézus inkarnációja kenyérben és ostyában, másrészt van előzménye ennek is József Attilánál : „kenyérkéd leszek, ne taposs el”; Sok gondom közt). A szintén latin című CONSUMMATUM EST nem ima, nem is segélykérés, hanem inkább a prófétai intések hangja :„midőn majd a végső zarándoklataitok […] ideje eljő, megtanuljátok félni az eladdig ismeretlent” ; s a folytatás már nem az intés erejével szól, hanem a siralmak fájdalmával, gyakran a prófétai dörgedelmek fenyegetésével, amelyek mind az életből kivezető út felé mutatnak. (25)

Az ÁRNYÉKHATÁR, Bíró kompozícióban és képekben egyaránt egyik legkimunkáltabb verse, a szenvedéstörténeten már túljutott embernek nyújt reményt a feltámadásra, analógiaként hivatkozván a természet örök megújulására. A természet körforgását életműve egyik legszebb szakaszával jeleníti meg:

 

- barokkos – tavaszból … rekkenő …szenvedélyes – nyárba

… dallamtalan … dér – ütötte – őszből … ebordító télbe -

hamva – sincs – idő – parázslik … majd … föld – fekete – ajkán

… mire kimondható lesz … ami onnanról … kimondhatatlan

(30)

 

Ezt az esztétikai szépségekkel megemelt költeményt egy egészen más világ váltja fel: az átlépés a buddhista tanok világába. Címe is jelzi, hogy az előzőkhöz – főként az előző vershez képest : MÓDOSÍTOTT VISSZATÉRÉS - ről ad számot, amelyben a már buddhista terminológiával leírt létezés végén foglalja össze az életutat: választott tanösvény, csak a belső fény érzékelése, és a gyönyör vágyának korlátozása a megálmodhatóra. Elveszíti tükörképét ( a halottnak nincs tükörképe), s amikor már odaátról visszanéz magára, megérti a módosított visszatérés okát és célját: „világszép halott volt” – mondaná, ha „odatúlról” teljes képet lehetne látni, de hát itt is indokolt a szócsonkítás: a kép eleje és vége hiányzik, takarja a „zárt harmóniarend”. (31) Egy, már egyértelműen buddhista szemléletű haikuban a személyiség feladásával jut ugyanoda, ahol a fenti versben volt, ahol „önös énjének” szűnnie kell – feladni a személyiséget, az egyediséget - , s ahol az átalakulás végén erősen elliptikus végeredményre jut: „ rész – alkotta – tett” ( 151)

Az ASIA összefoglaló cikluscím (korábban kötetcím) alatt tankákat gyűjtött össze, először a műfaj számviszonyait leképező tanka-alakzatokat ír, szavak helyett a szótagokat meghatározó számokkal (37-38), majd három, hangulat előkészítő tankával. Közülük az elsőben a megnevezett isten lehet még a keresztény Isten is (39), ám a következőben már buddhista démonnal, a szörnymacskával (bakeneko) fenyeget (40). A harmadikban ismét felmerül a reinkarnáció gondolata (mint az ÁRNYÉKHATÁR-ban és a MÓDOSÍTOTT VISSZATÉRÉS-ben ) : „halál – utáni – kezdet” (41).Annak idején az ASIA kötetnek kétségkívül legihletettebb lapjai voltak a HARMÓNIAREND cím alatt összefoglalt versek. Most, a válogatott kötetben újra olvasva ismét a könyv egyik csúcspontját alkotják: a három, különféle hosszúságú vers egy szenvedéstörténet három stációja: az első a mélyből felemelkedés egy halálmadár segítségével (42); a másodikban a stációkon végigmenő beavatandó segítőit, kabaláit sorolja: mind titkos, ősi jelentésű tárgy (43) ; a harmadikban a már a stációkat végigjárt , „megtisztult”, misztikus tudással rendelkező beavatott átlátja a titkos tudás lényegét: nem tudhat semmit sem. (44)

A három rész utolsó sorait egybeolvasva valami titkos tudást mégiscsak kapunk:

haragvó gyöngybagoly // emeli röptödet // Aum Ma Ni Pa Dme Hum”: azaz a Tibeti Halottaskönyv leggyakoribb imájának szavait, melyeknek jelentése (az értelmezések különbözőek): „Éljen a lótuszban lévő drágakő!” ill. „Nézd csak a drágakövet a lótuszban!” A beavatás eredményeképpen tehát el lehetett jutni a szent lótuszhoz. (Az már Bíró tévedhetetlen ritmusérzékének köszönhető, hogy az Avalókitésvara jóindulatának elnyeréséért mondott ima háromszor hat szótagját ( a tibeti nyelv monoszillabikus ) hangsúlyos ütemekként érzékeli, s így felező hatosokat ír a három rész zárlataiból. 42, 43, 44). A háromrészes HARMÓNIAREND-et egy nemlétező ( NON FUI – NON SUM ) isteni hatóerejű lény önérzetes kijelentése követi: „a világ minden teremtménye gondjaimra bízva mégis”. (45)

A buddhista tanokat megőrizve, de „módosított visszatéréssel” hazaérkezve hatalmas keresztény imát fogalmaz. Kérései egy rendíthetetlen humanista kívánságai, aki még ellenségeit is emberszámba veszi. Az IMA lezárása a kezdeti személyes megszólítást ismétli:

a kezdet:

 

add /

-, hogy hihessek ISTENEM –

hitem - szerint’ – LÉTEDBEN ( ! )

gyarló – fohászom – meghallgassad – :

szárnyas – szívem’ fordítsd … a NAPNAK ( ! )

 

és a permutációval szerkesztett vég:

 

add / …

- , hogy hihessek …ISTENEM –

hitem – szerint’ – LÉTEDBEN ( ! )

 

hitem – szerint’ – LÉTEDBEN –

add / …

- , hogy …hihessek …ISTENEM ( ! )

(184-185)

 

Hogy ki ez a személyes isten, Buddha vagy a keresztény Isten, nem tudható. Valószínűleg mindabból tevődik össze, ami bölcsességet és jóságot Bíró az életében megtapasztalt. Amiként hazaszeretete is kettős: olvastuk vallomását „második hazájáról”, Ázsiáról (139), olvastuk mostani nagy imáját, - a kettő szétválaszthatatlan. A vallomás is mindkét oldalról értelmezhető, nem véletlenül fogalmazza keretes szóismétléssel: „légy’ áldozat most / semmisülj … légy áldozat”

 

A hosszabb költemények világa: a társadalomkritika

Bírónál a filozofikus típusú haikut a politikai versek képviselik, amelyek mind haikuban, mind hosszabb verseiben is egyaránt foglalkoznak ugyanazokkal a témákkal (amiként ezt tették a két másik haiku-típus darabjai és a velük párhuzamba állított hosszabb versek is).

Sajátos, kettős haza-képe egyedülálló a magyar költészetben.

Ám az itteni haza miatti szégyenérzete, haragja, felháborodása kizár mindenféle patetikus hazaszeretetet. Minden elrettenti, amit maga körül lát, CÍM NÉLKÜL címet adja – jelezve, hogy nem kell kommentár ahhoz a vershez, amely ( egy sor híján sonettus continuus) az egész világon – nyugaton és keleten egyformán – pusztulást, mocskot, dögvészt lát, s ami a legfájdalmasabb:

 

s szégyenszemre … egymás – büdös – húsát – tépve

- … - … nyüszítünk … ––––––––– : költők

 

- ( ? ) - … infámis …hiéna-kutyák - ( ! ) -

(19)

 

( A kemény sorok variált intertextusok a korán elhunyt költőnő, Hervay Gizella Nosztalgia? című kétségbeesett versére: „Egymást marjuk hát, tehetetlenség áldozatai”.)

Az egyik legtragikusabb, legszebb szegénység-verse a FERENCIEK TERE, ahol a koldus öregasszonyban akár a saját anyját is láthatná (172) Ha haikuban támad, az felér egy botütéssel ( már a címe is fenyegető: STRAIGHTSFORWARD QUESTION ).

 

vanközteteko

lyanakimégnemvesztet

teelazarcát

 

A szavak egybeírása itt a lélegzetvétel nélküli dühkitörést hivatott jelezni. ( 113)

Amiként egyformán érzi magát otthon Magyarországon és Ázsiában, úgy érzi egyformán a mélybehúzó szegénységet, lealázottságot mindkét területen. A magyar nyomorról hírt adó művek ( egyik legjobbjuk, a keresztény passió képeivel megjelenített ECCE HOMO, 26 ) mellett ott vannak a kötetben ázsiai megrendüléseinek emlékei: az „egycsészefőttrizs”, a „háromnegyedig – szívott – cigaretta / … parazsa”, mely stigmatizálni képes (51); az installációként, environmentként felfogott roncs- és szeméttelep leírása, amely lehetne akár itt is, csak a cím informál, hogy Ázsiában vagyunk (49); az önmagát ragasztószalaggal fulladás közelbe hozó koldus a CHANGCHUN-ban ( amelynek performance-áról írtam is, 47). A mindenfelől áradó szenny és nyomor közepette Bíró kontaminál egy képet, amelyhez mindkét otthon szolgáltat elemeket, sőt, még a világmindenség is: az INEVITABLE- haiku felépítésében a sorok fontossági sorrendben követik egymást :

 

pörsenésnyiboly

gónkmegszenteltszívcsakrá

ja … : magyarország

 

ahol a kiredzsi után következő utolsó szó, a legfontosabb, mégiscsak Magyarország, de minősíteni csak a buddhizmus fogalomtárával tudja: „megszentelt szívcsakra” ( 71).

A HOMELESS angol cím – a fentiek értelmében – azt sugallja, hogy a szöveget általános érvényűnek szánja, mert a hajléktalannal mindenütt egyformán bánnak: „át – lép – nek …raj – ta” ( 94). A PROCLAMATION szintén határokon túl is üzen, hatalmas vallomással:

„i má dom /…a…: sza bad sá got” (125) Az angol cím, a japán versforma, a tibeti nyelvet imitálni hivatott egyszótagosra tördelt szavak mégiscsak magyarul szólnak.

Tudja, hogy a mélyszegénység elszemélytelenít (149), a később tárgyalandó KISFONTOS sorozat egyik darabja egy haiku, amelyben szótagkihagyásokkal – itt is a felindultság jele – figyelmezteti a hatalmasokat, hogy vigyázzanak, mert aki már annyit sírt, hogy a könnye is elfogyott, az ölni fog (194). Születésnapi haikut ajándékoz magának, amelyben csak keserűség van:

 

megvert … az ISTEN … - …

’hogy … -: magyarnak születtem !

… : nincs –––––– megérkezés ?!

( 57 )

 

A tél „kisemmizett cselédjét” télvíz idején élettől – haláltól egyaránt félti (162), ugyanennek a szélesebb ívű kifejtése a KISFONTOS-ok között egy hosszú vers vége (196).

A SZÁMLALEVÉL az örök ágrólszakadt életének minden szinten elviselhetetlen képeit vési belső képlátásunkba, az egybefolyó idővel jelezvén a valóban örökétig tartót: „tegnapmaésholnap” (17).

 

Amire nincs bocsánat

A kötet legújabb anyaga a KISFONTOS sorozat, amelyben tételesen megfogalmazza, kiket tart a legelvetemültebb bűnösöknek. A címben található ’kis’ jelző nyilvánvaló ellentétben áll a versek Bíró és a vele együtt gondolkodó olvasó ’nagyon fontos’ témáival, a sorsunk alakítása szempontjából elsőrendűen kiemelt teendőkkel. Hogy kik ezek a legelvetemültebb bűnösök? Csak néhányat sorolok: az árulók (197), a hatalmasok ( 194); a honanyák és honatyák ( 195); a mindenkori nemzetvesztők ( 201). Nekik adresszálja a KISFONTOS azon darabjait, amelyek az ország, az alávetettek állapotát jellemzik: a REMÉNYTELENSÉG-et (198); az ÁLLHATATOSSÁG-ot (199); az identitás megvallásának szükségességét (200); a várható jövőt, amit a jelen pillanatban egy totális holokauszttal felérő világvégének lát (203).

És az a KISFONTOS, amiben leginkább osztozom vele, őskövület-testvéremmel: a KISFONTOS a fájó csalódásokról , amelyben a szonett-formába gépelt pontok helyettesítik a szöveget – ki-ki töltse ki magának - , s az utolsó sorban a fájdalom egyetlen szóba tömörítése: „ elárultatok - ( ! ) - ” (208)

( Őskövület-testvére ebben a versben a valamivel idősebb Petri, aki megírta az Ismeretlen kelet-európai költő sírversé -, Bella István a Szeretkezéseink-ben, Rózsa Endre az Elsüllyedt csatatér-ben, és a kortárs Körmendi Lajos az egész Barbaricum kötetben. ) Bíró HERE / NOW /ALWAYS angol címen megismétli a végtelen csalódást:

 

… tüzekben enyész’ … :

mind az … a mi ben hi szek

… : porhamu leszen

(61)

 

Jövőkép?

Minthogy az embernek soha nem juthat az idő teljessége, az időhármasságból (múlt, jelen, jövő) a múlt – már elmúlt, a jelen – megtörténésének pillanatában múlttá válik, kérdés, hogy a fennmaradó harmadik aspektussal, a jövővel miképpen számol az emberiség. Bíró sommásan ezzel robban be a kötetbe: „múl tam szig ni fi káns / jö vőm ir re le váns” (11). A múlt tehát az az idő-szegmens, amelyben – ha nem is mindenben, de talán mégis – fellelhetünk valami fontosat; a jelenen keresztül átfutó, hozzá kapcsolható jövő nem tartozik a tárgyhoz, lényegtelen. Lehet ilyen jövőtudattal élni?

Nehezen, csak tragikusan. A már a címében is az átfutást, átkerülést mutató 12 sor (VLHNNAN? / VLHOVÁ? ) a költő „volt arcát” rejtő „rothadott avarból” jut el egy tűzfényű, de fájdalmas epifániába: Bírónak a kötet elején még az az illúziója, hogy égi sors – ha „zord is” – jut neki osztályrészül . A szakaszok a kezdő hatosokból váltanak át felező nyolcasokba, azok 4//3 tagolású hetesekbe, míg a vers végén visszaáll a kezdet felező hatosa, jelezvén az idő – és az anyag – körforgását. A hold – átmeneti időre – itt is magába öleli, az átmeneti időt a „sarlós” jelző is mutatja: nem az empatikus telihold, hanem a potenciális fenyegető eszköz vesz részt a metamorfózisban ( 14). A rákövetkező vers, a latin című IN SAECULA SAECULORUM Krisztus szavainak tagadásával az ő számára boldogságot hozó jövőt tagadja meg (15). Még saját múltját is elátkozza végtelen kétségbeesésében:

 

megvert … az ISTEN … - …

’hogy … - : magyarnak születtem !

… : nincs –––––––– megérkezés ? !

( 57)

 

S a kötet végén – a születéssel ellentétben – az öregedés, a halál tudata erősödik: az apró mozdulatok nehezebbé válása figyelmezteti, hogy napról napra „ valamit mindig fölzabál : /

BEN-NEM / BE-LŐ-LEM : A : HALÁL” ( 173)

A 14ből7 életösszegzés: a hiányok, a szenvedések közepette szinte évtizedenként araszol előre az időben, hogy elérkezzék a hatvanadik évéhez, aminek konklúziója – számára fájdalmas, számunkra döbbenetes: „ : va ló já ban / - ( tu laj don kép pen ) - / : nem is létezem” ( 213). Majd ezután következik egy áldozati kehely alakú betű- és írásjelhalmaz, egyetlen értelmes szóval: VÁROM. Tudjuk, mi az, amit nem képes mindenféle hiedelmekkel átitatva, apotropaikusan elhallgatni. Tudjuk, hogy a halált.

De ha nem létezik a költő, ki írta ezt a hatalmas, fájdalmas, őszinte, bátor és humanista kötetet, amelyben a szépség és az erkölcs úgy fér meg egymás mellett, ahogyan azt a görögök elvárták? Ki volt képes egységes gondolatvilágot adni a rövid haikuknak, a hosszabb tankáknak, az ütemhangsúlyos magyar verseknek és a mágikusan hosszúra nyújtott litániáknak?

A költő létezik, és létezésében segíti az őskövületek oxigént termelő, az oxigénhiányban szenvedő emberiségnek életet adó közössége.

Az őskövületek örökéletűek.

 

 

 

 

BÍRÓ JÓZSEF KRITIKAI RECEPCIÓJÁNAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA

 

Baán Tibor, Bíró József: Szájzár, Pannon Tükör, 1999/1, 79.

 

Baán Tibor, Bevezetés Bíró József költészetébe. A hatvenéves Bíró József köszöntése. (előadás, kéziratban)

 

Bakonyi István: Bíró József: Térérzés, Dunatáj, 1988/4, 73-74.

 

Csűrös Miklós, Nagy(on) fontos (Bíró József: Kisfontos), Palócföld, 2013/1, 93-95.

 

Csűrös Miklós, Bíró József: Trakta – Asia, Műhely, 2006/2, 77-78.

 

Gyimesi László, Három különleges fogás bíró József konyhájából: Bíró József: Trakta, Ezredvég, 2005/2, 116-118.

 

Kántás Balázs, A paradigmák fölé emelkedő költő, aki néven nevezi a dolgokat (Bíró József Kisfontos című verseskötetéről), Vár Ucca, 2012/2, 101-108.

 

Kántás Balázs, A történelem mögöttes tartományai - akkor és most?: Értelmező sorok Bíró József PAX VOBIS... ...PAX VOBISCUM című verséhez, Agria, 2013/3, 205-210.

 

Kántás Balázs, Pontos pillantás a valóság mögé. Bíró József Backstage című kötetéről, FOLYÓ, 2013/09.

http://www.folyo-irat.hu/aradas/recenzio/892-kantas-balazs-pontos-pillantas-a-valosag-moge

 

Kántás Balázs, Költő a paradigmák felett. Bíró József költészetéről, három tételben, Kurázsi, 2013/12.

http://archivum.kurazsifolyoirat.hu/index.php/home/2013-december/339-kantas-balazs-kolto-a-paradigmak-felett-biro-jozsef-kolteszeterol-harom-tetelben

 

Kántás Balázs, A paradigmák fölé emelkedő költő. Bíró József költészetéről három tételben, Dunaharaszti, NAP Alapítvány, 2013.

 

Kele Fodor Ákos, Figura Tematologica (Bíró József: Halálom halála), Eső, 2009/4.

 

Szepes Erika, Avantgárd szintetizáló humanizmus: (Bíró József Trakta és Asia című köteteiről), Eső, 2005/4, 78-94.

 

Szepes Erika, A szenvedés méltósága (Bíró József: Tükörmágia), Műhely, 2007/2, 78-81.

  
  

Megjelent: 2015-04-14 16:00:00

 

Szepes Erika (Budapest, 1946. december 24.) irodalomtörténész, klasszika-filológus, vallástörténész, krtikus, egyetemi tanár, szerkesztő

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.