Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Kántás Balázs: A kulturális transzfer, illetve annak hiánya Marno János Paul Celan-fordításaiban az Atemkristall – Lélegzetkristály című versciklus magyar adaptációjának tükrében

 

A kulturális transzfer, illetve annak hiánya Marno János Paul Celan-fordításaiban az Atemkristall – Lélegzetkristály című versciklus magyar adaptációjának tükrében

(FORDÍTÁSKRITIKAI MŰHELYTANULMÁNY)

 

 

 

Bevezetés

Paul Celan Atemkristall – Lélegzetkristály című versciklusa először 1965-ben jelent meg önálló kötetben, majd 1967-ben a költő Atemwende – Lélegzetváltás című hosszabb kötetében is publikálásra került. A mindössze huszonegy rövid versből álló ciklus versei, különös tekintettel néhány ismertebb darabra, az elmúlt évtizedekben saját recepciótörténetre tettek szert a cikluson kívül és belül. Többek között Hans-Georg Gadamer volt az, aki az Atemkristallt Celan költői életműve csúcspontjának tekintette és Wer bin ich und wer bist du? – Ki vagyok én és ki vagy te? címen írt kommentárkötetet a versekhez, melyben elsősorban a dialogicitás, a beszélő és a megszólított viszonya / párbeszéde felől elemezte a verseket. A teljes ciklust Marno János fordította először teljes egészében magyarra. A kritika 1996-ban ellentmondásosan fogadta az Enigma folyóirat gondozásában megjelent Paul Celan versei Marno János fordításában című kötetet, mely megszámlálhatatlan helyen lavírozik a fordítás és az átköltés határán, helyenként már olyan mértékben, mint Faludy György Villon-adaptációi. Többek között Tímár György írt leértékelő kritikát Marno fordításairól A meghamisított Celan címen, mely 1997-ben jelent meg a Central European Time (C.E.T.) folyóiratban. Az Atemkristall-ciklus Marno-féle adaptációja talán eminens szövegegyüttese a kötetnek, hiszen számos kulturális utalást tartalmaz mind a német filozófiára, mind a kabbalista zsidó-, mind pedig a keresztény vallási hagyományra nézve, melyek a magyar változatokban nem mindig jelennek meg, így a fordítás, mint kulturális transzfer számos helyen megbukni látszik. A versek bővebb elemzésére hely hiányában nem térnék ki, sokkal inkább a problémás szöveghelyeket, esetleges félreértéseket, értelemzavaró fordítói megoldásokat emelném ki mindegyik szövegnél.

 

 

Kritikai megjegyzések Marno János fordításaihoz

 

 

Bízvást vendégül

láthatsz hóval:

valahányszor eperfámmal

léptem ki a nyáron át, mindegyre

legújabb sarja

jajdult.

 

 

Du darfst mich getrost

mit Schnee bewirten:

sooft ich Schulter an Schulter

mit dem Maulbeerbaum schritt um durch den Sommer,

schrie sein jüngstes

Blatt.

 

 

Marno János fordításában értelemzavarónak tűnhet, hogy míg a magyar szöveg a költői beszélő saját eperfájáról beszél, addig a németben nincs birtokos szerkezet, pusztán egy határozott névelős eperfát említ a szöveg, amellyel a költői beszélő vállvetve kelt át a nyáron, nem pedig kilépett a nyáron át, miként azt Marno fordítása tárja elénk. A fa legújabb sarja jajdult, írja Marno, ez pedig erős felfelé stilizálásnak hat, mindössze azt írja a német eredeti szöveg, hogy sikoltott legifjabb levele. A sarj itt értelemzavaró fordítása is lehet a Blatt – levél főnévnek, hiszen egy növény sarja talán már tőle független, a magjából sarjadt másik növény, míg a levél még az adott növény része, metonimikus kapcsolatban áll vele. Valószínűleg egyértelmű kulturális utalás – miként arra Gadamer is felhívja a figyelmet –, hogy a Maulbeerbaum – szederfa, eperfa főnév Mau- előtagja a németben a gyakrabban használt Mund főnévhez hasonlóan szájat, a hangképzés szervét jelenti, Celan lírájának nyelvfilozófiai vonatkozásait figyelembe véve pedig ennek fontos jelentésképző szerepe lehet. Ez persze magyarra talán lefordíthatatlan szójáték, szóelem, így a Maul főnév visszaadásának hiánya, s az, hogy ez esetben a kulturális transzfer szükségszerűen megbukik, nem róható fel a fordítónak.

 

 

Álmodatlantól étetetten,

Élethegyet hány fel az avatatlanul át-

bolyongott Kenyérföld.

 

Morzsájából

gyúrod újra neveinket,

miket én, szemeddel

egyenlő

szem bárki ujjbegyén,

végigtapintok

egy rög után, mi által

felvirradhatok terád,

világló

éhkopgyertya a szájban.

 

 

Von Ungeträumtem geätzt,

wirft das schlaflos durchwanderte Brotland

den Lebensberg auf.

 

Aus seiner Krume

knetest du neu unsre Namen

die ich, ein deinem

gleichendes

Aug an jedem der Finger,

abtaste nach

einer Stelle, durch die ich

mich zu dir heranwachen kann,

die helle

Hungerkerze im Mund.

 

 

Ha megnézzük a fordítás első három sorát, a németben egyszerűen arról van szó, hogy az ’álmatlanul átbolyongott kenyérföld’ – das Schlaflos durchwanderte Brotland élethegyet halmoz a felszínre – ez a komplex geológiai metaforika, mely szerint egy hegy emelkedik ki a sík földből, Marno János fordításában meglehetősen homályosan jelenik meg. Indokolatlan, hogy Marno a schlaflos – álmatlan szót avatatlannak fordítja. A fordítás további részei komoly szintaktikai félreértéseket tartalmaznak, hiszen az eredetiben arról van szó, hogy a beszélő ujjain vannak a megszólítottéhoz hasonlatos szemek, s ezekkel tapogat a neveken átkelőhely után, a szokatlan szóképzés eredményeként létrejött heranwachen ige magyarul körülbelül azt jelenti, virrasztás által közelebb jutni valamihez, nem pedig felvirradni, miként azt Marno az eredeti jelentést elhomályosító fordításában olvashatjuk. Ahol a kulturális transzfer mindenképpen elbukik, s itt sem feltétlenül a fordító hibája, az a Hungerkerze – éhséggyertya, Marno tolmácsolásában éhkopgyertya szó, mely nem Celan költői szóösszetétele, hanem egy létező német szó, keresztény vallási rituálé kelléke, mely főként a balkáni országokban volt elterjedt. Mivel Magyarországon jórészt ismeretlen, ezért minden bizonnyal hivatalos magyar megnevezése sincs, csupán az értelmét volna lehetséges megmagyarázni.

 

 

Égérme

fogakkal az ajtórésben

préseled a szót,

melytől elolvasódtam,

mihelyt lázas marokkal

bontani kezdtem

a boltot, palát pala, szó-

tagot szótag után,

szememben a kolduscsésze

rézcsillanása

odafent.

 

 

In die Rillen

der Himmelsmünze im Türspalt

preβt du das Wort,

dem ich entrollte,

als ich mit bebenden Fäusten

das Dach üben uns

abtrug, Shiefer um Schiefer,

Silbe um Silbe, dem Kupfer-

schimmer der Bettel-

schale dort oben

zulieb.

 

 

Ami a fordítást olvasva először szembetűnik, az az, hogy ez eredetiben szó sincs az égérme fogairól, sokkal inkább barázdáiról (Rillen), továbbá az, hogy az entrollen ige a németben valami olyasmit jelent, mint előgördülni, legöngyölni / göngyölődni (gondolhatunk itt akár papirusztekercsre is), ám az elolvasódni mindenképpen fordítói döntés, értelmezés eredménye, s adott esetben értelemzavarónak is hathat. Ami szintén beleköltésnek tűnik, az utolsó három sor: szememben a kolduscésze rézcsillanása odafent. A német eredetiben nincs szó a költői beszélő szeméről, csupán a koldustányér rézfényéről, tehát Marno János megint csak elköveti azt a fordítói hibát, hogy olyasmit „emel át” a célnyelvi szövegbe, ami a forrásszövegből hiányzik.

 

 

A jövőtől északra vetem ki

a folyókba a hálót,

melyet te habozva raksz tele

kövekkel írt

árnyékkal.

 

 

In den Flüssen nördlich der Zukunft

werf ich das Netz aus, das du

zögernd beschwerst

mit von Steinen geschriebenen

Schatten.

 

 

Az ötsoros rövid vers viszonylag pontos fordítását olvashatjuk Marno János tolmácsolásában, az egyetlen, ami zavaró lehet, hogy amíg Marno szövege kövekkel írt árnyékot említ, addig az eredeti német szövegben minden bizonnyal kövek által írt árnyékok, azaz a kövek árnyéka’ szerepelnek. A vers értelmezésének szempontjából ez korántsem mindegy, ugyanis a zsidó vallásban közismert szokás a halottak sírjára köveket helyezni a tisztelet jeleként. Itt nagy valószínűséggel elhunyt embereket szimbolizáló kövek árnyékairól van szó, tehát voltaképpen a halottakkal való párbeszédről. A magyar szövegben egyes szám szerepel, míg a németben – ezt a részes esetben szereplő geschriebenen melléknévi alakból tudhatjuk, többes szám, tehát több kő árnyékáról beszél a szöveg. A Holokausztot mint lehetséges alapélményt figyelembe véve a kövek árnyékai szimbolizálhatják a tömegesen kivégzett embereket, így Marno szövegében az árnyék egyes száma zavaró lehet.

 

 

Kései arcod elé,

magára-

éretten az engem is szín-

változtató éjek között,

odaállt valami,

mi egyszer már járt nálunk,

gondolatoktól érintetlen.

 

 

Vor dein spätes Gesicht,

allein-

gängerisch zwischen

auch mich verwandelten Nächten,

kam etwas zu stehn,

das schon einmal bei uns war, un-

berührt von Gedanken.

 

 

Marno e vers magyar tolmácsolásában ismételten csak felfelé stilizál és erősen módosítja az eredeti német szövegben előforduló szavak jelentését. Az alleingängerisch körülbelül annyit jelent, egyedül járva, valami olyasféle többletjelentéssel, hogy segítséget tudatosan nélkülözve, míg a magyar változatban szereplő magára-éretten homályos, feloldhatatlan jelentésű fordítói megoldás. A verwandeln ige jelentése megváltoztatni, átváltoztatni, míg a magyar változat színváltoztató éjszakákat említ, mely megítélésem szerint ismételten csak indokolatlan, költőieskedő felstilizálás, illetve az eredeti jelentést elhomályosító megoldás.

 

 

Keresztül a bánatsellőkön,

a merő

sebtükör szakasznál:

ott a negyven kéreg-

hántolt életfa leérkezőben.

 

Páratlan Szemben-

úszónő, te

számítod, te érinted meg

őket.

 

 

Die Schwermutschnellen hindurch,

am blanken

Wundenspiegel vorbei:

da werden die vierzig

entrindeten Lebensbäume geflöβt.

 

Einzige Gegen-

schwimmerin, du

zählst sie, berührst sie

alle.

 

 

Rögtön az első sorban homályos fordítással találkozunk: Marno szövege bánatsellőket említ, tehát voltaképpen áthallásosan, schnell melléknévre, vagy inkább a Schnelle főnévre rezonálva „fordít”, míg a Schwermutschnelle német költői szóösszetétel alapvetően annyit jelent, hogy bánatzuhatag. A merő sebtükör szakasz ugyancsak homályos átemelése az eredetinek a magyar nyelvbe, hiszen az am blanken Wundenspiegel vorbei pusztán annyit jelent, ’a csupasz sebtükörnél’. A leérkezőben határozószó teljes mértékben értelemzavaró, hiszen a német eredeti szenvedő szerkezettel valami olyasmit állít, hogy a ’negyven lecsupaszított életfát ott úsztatják, ez pedig más, mint amit a magyar fordításban olvashatunk. Az einzige Gegenschwimmerin, amennyiben közelebbről meg akarjuk határozni, sokkal inkább jelenthet magányos árral szemben úszó nőt, nem indokolt tehát a páratlan melléknév használata.

 

 

A számok, párban

a képek végzetével

és végzet-

fonákával.

 

A reáborított

koponya, álmatlan

halántékán egy lidérc-

táncú kalapács

zengi mindezt világ-

ütemben.

 

 

Die Zahlen, im Bund

mit der Bilder Verhängnis

und Gegen-

verhängnis.

 

Der drübergestülpte

Schädel, an dessen

schlafloser Schläfe ein irr-

lichternder Hammer

all das im Welttakt

besingt.

 

 

Amennyiben az im Bund szókapcsolat jelentését megvizsgáljuk, az sokkal inkább takarja azt, hogy szövetségben, kötelékben valakivel, semmint egyszerűen párban. A Gegenverhängnis filozófiai fogalom, létező német szakszó, s bár a végzetfonák kreatív költői megoldás, talán pontosabb lenne az ’ellenvégzet’ megnevezés. A második strófában található irrlichternd melléknév körülbelül annyit jelent, lidércfényes, tévútra vezető fényt sugárzó, míg a fordításban a lidérctáncú melléknév inkább a kalapács mozgására utal, nem pedig a fényére, holott a kettő együtt van jelen.

 

 

Utak kezed árnyék-

vetésében.

 

A négy-ujj-szántásból

gyötröm elő

a megkövült áldást.

 

 

Wege im Schatten-Gebräch

deiner Hand.

 

Aus der Vier-Finger-Furche

wühl ich mir den

versteinerten Segen.

 

 

Viszonylag pontos fordítást olvashatunk, habár a Gebräch – törés, törmelék főnév jelentése ebben a verskontextusban homályos, talán a fénytörésre, a fény-árnyék kontrasztjára utalhat, nem pedig a vetésre, földtörmelékre (?), feloldani azonban nehéz, így a fordító is csak próbálkozott, nem biztos, hogy sikeresen. Ami még zavaró lehet a fordításban az előgyötör ige erős felfelé történő stilizációja a német wühlen igének, mely körülbelül annyit jelent, túrni, kiásni valamit valahonnét.

 

 

Kéregfehér a fel-

tártan meredő érzések

meddőjén.

 

Száraz felé sodort

homoknád fúj homok-

mintázatot

a füstszárú kutak énekére.

 

Egy fül, leváltan, fülel.

 

Egy szem, síkokra metszetten,

majd megfelel nekik.

 

 

Weissgrau aus-

geschachteten steilen

Gefühls.

 

Landeinwärts, hierher-

verwehrter Strandhafer bläst

Sandmuster über

Den Rauch von Brunnengesängen.

 

Ein Ohr, abgetrennt, lauscht.

 

Ein Aug, in Streifen geschnitten,

wird all dem gerecht.

 

 

A weissgrau melléknév a németben annyit jelent, szürkésfehér, a kéregfehér talán indokolatlan felfelé stilizálás a fordító részéről. A német eredetiben körülbelül azt olvashatjuk szürkésfehér, meredeken kivájt érzés, míg a magyar fordítás ezzel szemben meglehetősen homályos marad. Marno a következőkben a füstszárú kutak énekét említi, mely ugyancsak megfoghatatlan jelentéssel bír, míg a német eredetiben valami olyasmiről van szó, hogy a szél által a szárazföld belseje felé sodort nád a Brunnengesängen – kútdalok füstje fölé, vagy egyenesen magába a füstben rajzol homokábrákat. Bár a leváltan fülelő fül és a síkokra metszett szem a szöveg értelmén nem változtat, stilisztikáján igen, hiszen a németben mindössze arról van szó, hogy egy levágott fül hallgatózik, illetve egy csíkokra (Streifen), kevésbé síkokra metszett szem felel majd meg mindannak, amit a vers korábban említ.

 

 

Árbockórusával a földnek

vonul pár fellegroncs.

 

E bárkadalba mart

foggal maradhatsz veszteg.

 

Maradsz a daljelző

feszület.

 

 

Mit erdwärts gesungenen Masten

fahren die Himmelwracks

 

In dieses Holzlied

beißt du dich fest mit den Zähnen.

 

Du bist der liedfeste

Wimpel.

 

 

A vers első két sorának is interpretatív fordítását tárja Marno az olvasó elé, hiszen a német szöveg mindössze annyit említ, hogy föld felé énekelt árbocokkal haladnak az égbolt roncsai, felhők roncsairól szó sem esik a szövegben. A második strófában a Holzlied fa-dal költői szóösszetételt a költő bárkadalnak fordítja, mely már értelmezés eredménye, habár a faanyag nyilván metonimikus kapcsolatban áll a hajóval. A vesztegnek maradni jelentése itt homályos, hiszen a német szövegben olyasmiről van szó, hogy a megszólított fogait vájja a fa-dalba, mégpedig erősen, ám a középső két sor nem implikálja azt a szándékot, hogy ott a megszólított meg is kapaszkodjék. Az utolsó két sorban a liedfest melléknév ’dalnak ellenálló’-t, vagy pedig dal-kemény-et jelenthet, ezzel szemben a Marno által a célnyelven megszólaltatott daljelző melléknév értelme homályos, ráadásul eltér az eredetitől. A legerősebb elkalandozást az eredeti német szavak értelmétől a Wimpel – hajózászló, árbocra tűzött szalag főnév feszületként való magyarosítása által követi el a fordító, hiszen a feszület a megfeszített Krisztust ábrázoló keresztény kegytárgy, erről pedig az eredeti német szövegben nem esik szó.

 

 

Halántékfogó,

járomcsontod őrszemléjén.

Ezüstje csillan,

hol belédmardos:

te és álmod maradéka –

készül

születésnapotok.

 

 

Schläfenzange,

von deinem Jochbein beäügt.

Ihr Silberglanz da,

wo sie sich festbiβ:

du und der Rest deines Schlafs –

bald

habt ihr Geburtstag.

 

 

A Schläfenzange ritkán használt, ám létező szóösszetétel a németben, nem pedig költői neologizmus, miként Marno magyarra ültetésében a halántékfogó szó. Itt, mint azt Celan amerikai monográfusa, John Felstiner is kimutatta, feltehetően arról van szó, hogy a költő pszichiátriai kezelés során elektorosokk-terápiában részesült, a Schläfenzange pedig a sokkterápiánál használt elektróda német megnevezése. A járomcsontod őrszemléjén ugyancsak meglehetősen homályos értelmű fordítás, hiszen a német eredetiben olyasmiről van szó, hogy a halánték-elektróda farkasszemet néz a megszólított (feltehetőleg önmegszólításról van szó) járomcsontjával. A készül születésnapotok fordítás ugyancsak értelemzavaró, hiszen a németben mindössze arról van szó, hogy hamarosan itt van a születésnapotok.

 

 

Jégárpatűznél, az

üszkös tengeri-

csőben, otthon,

híven a zord, késő

Novembercsillagzathoz:

 

a férgek beszéde

beszőve a szívfonálba -:

 

egy húr, melytől

kézjegyed surrog,

Nyilas.

 

 

Beim Hagelkorn, im

brandigen Mais-

kolben, daheim,

den späten, den harten

Novembersternen gehorsam:

 

in den Herzfaden die

Gespräche der Würmer geknöpft –

 

eine Sehne, von der

deine Pfeilschrift scwhwirrt,

Schütze.

 

 

E vers esetében viszonylag pontos fordítással van dolgunk, bár talán értelemzavaró és indokolatlan, hogy Marno a kukoricacsövet a ma már avíttasnak ható tengericsőként magyarítja. A beim Hagelkorn elsősorban annyit jelent, jégeső közepette, épp ezért nem világos, miért kezdi Marno a magyar fordítást a jégárpatűznél összetétellel, habár a Hagelkorn főnévnek a jégszemen túl van egy másodlagos jelentése is: jégárpa, nehezen gyógyuló szemgyulladás. Az utolsó strófában olvasható Pfeilschrift ugyan valóban létező német szó, nem pedig Celan költői neologizmusa, ám semmiképpen sem kézjegyet, hanem az írógépen / billentyűzeten a nyíljelet jelöli, így a kézjegy kevésbé érzékelteti magyarul, hogy itt arról van szó, hogy a Nyilas csillagjegyű megszólított (feltehetőleg maga Celan) íjának húrjából tör elő a németben Pfeilschrift elnevezésű írásjel.

 

 

Állni, a sebhely

árnyékszorosában.

 

Semmis-senkiért-állás.

Magadért,

mind-

annyiszor.

 

Mindazzal, ami benne térül,

szó nélkül

akár.

 

 

Stehen im Schatten

des Wundenmals in der Luft.



Für-niemand-und-nichts-Stehn.

Unerkannt,

für dich

allein.



Mit allem, was darin Raum hat,

auch ohne

Sprache.





Nincs szó az eredeti versben a sebhely árnyékszorosáról, miként azt Marno János magyar fordításában olvashatjuk, sokkal inkább a levegőben lévő sebhely árnyékáról. A magadért, mindannyiszor szintén pontatlan fordítás, hiszen az unerkannt, für dich allein annyit jelent, hogy ismeretlenül, egyedül érted vagy egyedül tehelyetted. A was darin Raum hat jelentése ami ott bent térrel bír, ami ott bent elfér, a darin pedig mindenbizonnyal arra utal, hogy ott, az árnyékban, míg Marno homályos szókapcsolata, a benne térül valamiféle mozgásra utal. A legnagyobb pontatlanság, amit a fordító megítélésem szerint elkövet, az, hogy az auch onhne Sprache szintagmát szó nélkül akárnak fordítja. Az ohne Sprache jelentése, Celan lírájának erős nyelvfilozófiai aspektusait figyelembe véve, sokkal inkább nyelv nélkül, nem csupán szavakat ki nem ejtve, ám még mindig a nyelv birtokában, hanem a nyelvi médiumról teljesen lemondva.

 

 

Éberség által döfős álmod.

A szarvába rótt

tizenkét csavar-

menetű szó-

nyommal.

 

Utolsót döfi a kürt.

 

Ím’ a szűk nap-

torok örvényén

felfelé

csáklyázó komp:

 

méri át

a sebüzenetet.

 

 

Dein vom Wachen stöβigger Traum.

Mit der zwölfmal schraben-

förmig in sein

Horn gekerbten

Wortspur.

 

Der letzte Stoβ, den er führt.

 

Die in der senk-

rechten, schmalen

Tagsschlucht nach oben

Stakende Fähre.

 

Sie setzt

Wundgelesenes über.

 

 

Az első strófa viszonylag pontos fordítása az eredeti német versnek, bár a Stoss melléknév sokkal ugyanúgy jelent lökést, mint döfést. Azt a fordító nem dönti el, hogy a Horn főnév ebben a kontextusban kürtöt vagy szarvat jelent, holott mindenbizonnyal arról van szó, hogy a Horn a valamiféle szarvval rendelkező patás állatként, leginkább kosként metaforizált álom szarva, és ebbe vésődött, ennek csavarmenetét képezi a tizenkétszer megcsavarodott szónyom. Az ím’ szó használatát felesleges felfelé stilizálásnak érezhetjük, hiszen az eredetiben semmi ilyesmi nem szerepel, a zuhatagon felfelé kapaszkodó komp képét Marno ezzel együtt viszonylag pontosan ragadja meg, ám kissé túlköltőiesítve a szöveget. Az utolsó két sor értelme a magyar fordításban mindenképpen homályos, hiszen az eredeti német szövegben valami olyasmiről van szó, hogy a komp átkel azon, amit sebbé / sebesre olvastak. Valamit átmérni nem egészen világos jelentésű magyar szó, sebüzenetről pedig egyáltalán nincs szó a forrásszövegben, csupán valamiről, amit sebbé olvastak. Az übersetzen ige pedig attól függően, hogy elválik vagy nem válik el tőle az über- praefixum, egyaránt jelentheti azt, hogy átvinni, célba juttatni, illetve szöveget lefordítani, ám az átmérni ige még ezek közül sem választ, hanem elhomályosítja azokat a jelentéseket, amelyeket az eredeti német igealak implikálhat.

 

 

Kései, soha-nem-titkolt,

fénylő frigyed

az

üldözöttekkel.

 

Hajnal-ón, aranyfuttatott,

szegődik a te együtt-

esküvő, együtt-

feltáró, együtt-

író

nyomodba.

 

 

Mit den Verfolgten in späten, un-

verscwiegenen,

strahlenden

Bund.

 

Das Morgen-Lot, übergoldet,

heftet sich dir an die mit-

schwörende, mit-

schürfende, mit-

schreibende

Ferse.

 

 

Jelen vers magyar fordítása esetében viszonylag pontos átültetéssel találkozhat az olvasó, habár a Morgen-Lot összetétel minden bizonnyal hajnal-mérőónra vagy függőónra utal, mely a fordításból kimarad, bár a fordítónak nem kötelező ilyen mélységben értelmeznie a szöveget. A schwören, schürfen, schreiben igék azonos kezdőbetűjéből fakadó paranomáziát a magyar fordítás nem tudja érzékeltetni, azonban ez nem is feltétlenül tartozik a feladatai közé. Alapvető félreértést észlelhetünk ugyanakkor a fordítás utolsó soraiban, hiszen nem arról van szó, hogy a hajnal-ón a megszólított nyomába szegődik, hanem a heftet sich dir an die Ferse nagyjából annyit jelent: odaragad, odatapad, odarögzül a megszólított sarkához, sarkantyú módjára.

 

 

Fonálnapok

a hamufekete pusztán.

Egy fa-

magas gondolat

fényhangot fog: adódik

dalolnivaló még

az emberen túl.

 

 

Fadensonnen

über der grauschwarzen Ödnis.

Ein baum-

hoher Gedanke

greift sich den Lichtton: es sind

noch Lieder zu singen jenseits

der Menschen.

 

 

A német eredetiben mindössze annyit olvashatunk, grauschwarz, azaz szürkésfekete, amelyet a fordító hamufeketeként szólaltat meg magyarul, ez pedig már mindenképpen olyan elemek beleköltése a célszövegbe, melyek a forrásszövegben nincsenek benne. A kulturális transzfer bizonyos szempontból e versben is megbukni látszik, ám nem a fordító hibájából: a Fadensonnen – fonálnapok főnév ugyanis a Fadensonnenzeiger, egy XVIII. századi napóraszerű szerkezet előtagja, a Lichtton pedig a Lichttonverfahren, egy filmrögzítési technika elnevezése, míg a magyar fordításban mind a fonálnap, mind pedig a fényhang költői szóösszetételnek, neologizmusnak számít.

 

 

Kígyószekéren,

a fehér ciprus mellett,

hajtottak veled

az áron át.

 

De benned,

eredettől,

habzott a másik forrás,

emlékezet

vak sugarán

napra kúsztál.

 

 

Im Schlangenwagen, an

der weissen Zypresse vorbei,

durch die Flut

fuhren sie dich.

 

Doch in dir, von

Geburt,

schäumte die andere Quelle,

am schwarzen

Strahl Gedächtnis

klommst du zutag.

 

 

Mivel a versben valószínűleg a holokausztról mint alapélményről van szó, Marno János fordításában a kígyószekér pontatlannak hathat. Noha a Wagen szó éppúgy jelentése éppúgy lehet szekér, mint vasúti kocsi, vagon, a Schlangenwagen ebben a kontextusban valami olyasmit jelenthet, hogy kígyózó vagon, vonatkígyó, így ez a viszonylag egyértelmű kulturális-történelmi utalás Marni János fordításában elsikkad. Nem indokolt, miért fordítja Marno a von Geburt szókapcsolatot az eredettől szóval, mely itt meghatározatlan, hiszen nem derül ki, minek az eredetéről lehet szó, a német eredeti pedig csak annyit említ, hogy a megszólított születésétől fogva. Míg a német szöveg az emlékezet fekete sugaráról / fonaláról’ (a Strahl főnév éppúgy jelenthet napsugarat, mint szálat, fonalat) beszél, addig Marno az egyszerű schwarz melléknevet, talán szükségtelenül, vaknak fordítja, bár mind a schwarz, mind a vak melléknevek implikálhatják a fénymentes közeget, a sötétséget, amelyben lehetetlen bármit is látni, és amelyből szükségszerűen a fény, a nappali világosság (zutag) felé kell felfelé kúszni (klimmen).

 

 

Kéregbarázdák, tanúhegyek, fel-

fakadás-

pontok:

a te tájad.

 

A súlyrózsa mindkét

pólusán olvasható:

számkivetett szavad.

Északszín. Déltiszta.

 

 

Harnsichstiernen, Faltenachsen,

Durchstich-

punkte:

dein Gelände.

 

An beiden Polen

der Kluftrose, lesbar:

dein geächtetes Wort.

Nordwahr. Südhell.

 

 

A geológiából kölcsönzött szakkifejezéseket Marno nem teljes egészében a megfelelő magyar szakszavakkal adja vissza: a kéregbarázda és a tanúhegy létező szakkifejezések, a Harnsichtierne valóban valami olyasmit jelent, hogy a földkéreg barázdája, szó szerint páncélbarázda, a Faltenachse, mely szó szerint gyűrődéstengely, valóban a tanúheggyel áll szoros jelentéstani rokonságban, ám a Durchstichpunkt semmiképpen sem felfakadáspont, hanem áttöréspont, mely egy, a csatorna- és alagútépítészetben használt német szakkifejezés. A Kluftrose nem súlyrózsa, nem költői neologizmus, miként azt a fordító gondolni látszik, hanem egy, az iránytűhöz hasonló geológiai műszer, a dőlésmutató, dőlésszögmérő német elnevezése. Indokolatlan és az eredeti német záró szóösszetételek viszonylag egyértelmű megfelelőit elhomályosító fordítások az északszín és a déltiszta összetételek, hiszen a nordwahr annyit tesz, észak-igaz, a südhell pedig dél-fényes, melyek költői jelentése persze magyarul is nehezen megragadható és mindenképpen mély interpretációt igényel, ám lexikális szinten mindenképpen pontosan magyarra ültethető szavakkal állunk szemben, melyek bizonyos jelentésmezővel is bírnak, a fordítói megoldás pedig ezt sajnálatos módon elhomályosítja.

 

 

Szófelfojtás, vulkáni,

tengertorzított.

 

Fent

az ömlő csőcselék

az ellenteremtmény: zászlót

bont – koholt képmások

nyüzsögnek kényidőre.

 

Mígnem a szóholdat ki-

repíted, megtétetik

az apály csodája,

és a szív-

formájú kráter

pusztán a kezdetről vall,

a Király-

eredetről.

 

 

Wortaufschüttung, vulkanisch,

meerüberrauscht.

 

Oben

der flutende Mob

der Gegengeschöpfte: er

flaggte – Abbild und Nachbild

kreuzen eitel zeithin.

 

Bis du den Wortmond hinaus-

schleuderst, von dem her

das Wunder Ebbe geschieht

und der herz-

förmige Krater

nackt für die Anfänge zeugt,

die Königs-

geburten.

 

 

A Wortaufschüttung valami olyasmit jelent németül, hogy ’szókitörés, szófeltörés (a mélységből)’, a szófelfojtás azonban mindenképpen homályos, az eredeti német költői összetételt pontatlanul a célnyelvre átemelő megoldás. A meerüberrauscht melléknév jelentése a tenger által elöntött, míg a tengertorzított ugyancsak a viszonylag jól körülhatárolható jelentés egyfajta fordítói elkenésének tűnik. Súlyos fordítói félreértés, egy utalás semmibevétele történik a második strófában, ahol Marno szövegében koholt képmások nyüzsögnek kényidőre. Az Abbild – képmás és a Nachbild – utánzat, másolat filozófiai fogalmak, jelentésük pedig nem egészen azonos, a koholt képmások semmiképpen sem fedi le jelentésmezőiket. A nyüzsögnek kényidőre szintagma ugyancsak elnagyoltnak és értelmezhetetlennek hat, mikor a német eredetiben elég konkrétan arról van szó, hogy a képmás és az utánzat hiába (eitel), vagy éppenséggel hiú módon lép át / hajózik / cirkál az idő irányába, hiszen a kreuzen ige a németben ilyesfajta mozgásra, közlekedésre utal. A harmadik strófa végén szintén olyan fordítói megoldásba botlunk, mely minden bizonnyal nem tükrözi híven a német eredeti tartalmát, hiszen míg Marno magyar szövegében a szívformájú kráter pusztán a kezdetről vall, a királyeredetről, addig az eredeti német szövegben valami olyasmit olvashatunk, hogy ’a szívformájú kráter csupaszon / meztelenül tanúskodik a kezdeteknek / a kezdetek helyett (a für elöljáró mindkettőt jelentheti), a királyi eredetnek / királyi származásnak / királyi születésnek, vagy éppenséggel ezek helyett, de inkább nekik, értük.. Különösen indokolatlan a zeugen – ’tanúskodik, tanúsít’ ige vall igével való fordítása, hiszen Celan költészetében a Zeugnis – tanúsítás kulcsmotívum, így a zeugen ige más szóval történő magyarra fordítása kevéssé indokolt.

 

 

(Tudom, ki vagy, te mélységektől szelíd,

én, az átdöfött, tekinteted alatt.

Hol lángol a szó, mely bennünket tanúsít?

Te – teljes való. Én – egész vak.)

 

 

(Ich kenne dich, du bist die tief Gebeugte,

ich, der Durchbohrte, bin dir untertan.

Wo flammt ein Wort, das für uns beide zeugte?

Du – ganz, ganz wirklich. Ich – ganz Wahn.)

 

 

E négysoros vers magyar fordítása már az első sorban erős torzítást tartalmaz az eredetihez képest, hiszen míg Marno magyar szövegében a megszólított mélységektől szelíd, addig a német eredetiben mélyen meghajolt. A Durchbohrte ugyan valóban valami olyasmit jelent, hogy átdöfött, itt minden bizonnyal magáról Krisztusról van szó, így a megfeszített szó talán közelebb állna az eredeti német szöveghez. Az (ich) bin dir untertan annyit tesz, alá vagyok neked rendelve, alattvalód vagyok, míg a magyar változatban olvasható tekinteted alatt ezt az alárendeltséget kevésbé implikálja. A harmadik sor pontos fordítása az eredetinek, hiszen a zeugen igét is tanúsítként fordítja magyarra, a harmadik sor utolsó szava, a Wahn azonban korántsem jelenti azt, hogy vak. A Wahn főnévként elvakultságot, fanatizmust ugyan jelenthet, ám a magyar vak melléknév e jelentéseket csak bizonyos kontextusban hordozza magában. A Wahn főnév elsődleges jelentése az elvakultsággal rokon értelmű téboly, őrület, illetve tévképzet, melynek a költői beszélő önmagát aposztrofálja, ám a Marno-féle magyar fordítás, mely talán a rímkényszer miatt is kényszerült kompromisszumos megoldásokra, e jelentést nem igazán közvetíti.

 

 

Szólásod sugár-

szelétől kimarjultan

az élményűző kaptár

fecsegés – a száz-

nyelvű névmás-

versé, a tévesé.

 

Ki-

pergetvén,

szabad az út a ember-

szabású havon,

a vesztőhavon át,

a vendéglő

jégcellákhoz s –táblákhoz.

 

Bent

az időszakadék

mélyén,

a jéglépésben

vár, egy lélekzetkristály,

engedhetetlen

tanúságod.

 

 

Weggebeizt vom

Strahlenwind deiner Sprache

Das bunte Gerede des An-

erlebten – das hundert-

züngige Mein-

gedicht, das Genicht.

 

Aus-

gewirbelt,

frei

der Weg durch den menschen-

gestaltigen Schnee,

den Büβerschnee, zu

den gastlichen

Gletscherstuben und -tischen.

 

Tief

in der Zeitenschrunde,

beim

Wabeneis

Wartet, ein Atemkristall,

Dein unumstöβliches

Zeugnis.

 

 

Az Atemkristall ciklus záróversének magyar fordítása szintén problémásan indul – Marno a megszólított szólásáról, azaz megszólalásáról beszél, míg a német eredetiben Sprache – ’nyelv’ olvasható, amely mindenképpen szélesebb értelmű, mint az alkalmi szólás, megszólalás. Az eredeti német szöveg arról beszél, hogy a megszólított nyelvének szélsugara által kimaratva a köznapi tapasztalat színes / buja fecsegése, Marno ezzel szemben élményűző kaptárfecsegést fordít, mely homályos, meghatározhatatlan értelmű szintagma, csakúgy, mint a kimarjultan határozószó, bár ez még közelít a weggebeizt német melléknévi igenév eredeti jelentéséhez. Marno száznyelvű névmás-versről beszél, mely téves. A Mein-Gedicht első olvasásra jelenthet én-verset, tőlem-való-verset, bár sokkal valószínűbb, hogy a Meineid – hamis eskü főnévre játszik rá, ily módon jelentése inkább hamisan esküdő, hamisan megnyilatkozó vers. Az ugyanerre vonatkozó Genicht költői neologizmus pedig valami olyasmit jelent, hogy semmi-vers, nincs-vers. A második strófa az első elnagyolt, homályos fordítói megoldásaival szemben viszonylag pontosan tolmácsolja az eredeti német verset, habár Gletscherstube nem egészen jégcellát, hanem gleccserszobát jelent, míg a Tisch jelentése asztal, nem pusztán jégtábla, s mivel a gastlich – vendégváró / vendégszerető jelző áll a főnevek előtt, az asztal főnév talán a fordításban is szerencsésebb, pontosabb megoldás lenne. Az utolsó strófában értelemzavaró a Wabeneis – lépsejtszerű jég jéglépésként való magyarra fordítása: Marno áthallásos megoldást alkalmaz a csupán hasonló hangzású lép (méhkaptárban) és lépés főnevek között, mely igencsak vitatható. A lélegzetkristály helyett lélekzetkristály eredeti, a német szövegnél több értelmet hordozó fordítás, hiszen rájátszik a magyarban a lélek és lélegzet szavak közös etimológiájára, mely a németben azonban természetesen nem áll fenn, így a fordítói megoldás sem mondható teljesen indokoltnak. Az unumstössig német melléknév jelentése körülbelül megingathatatlan, megdönthetetlen, ezzel szemben Marno a körülhatárolhatatlan értelmű engedhetetlen (megengedhetetlen?) melléknevet alkalmazza, talán a létező (meg)ingathatatlan melléknévre is rájátszva, ám nem világos, miért nem egy létező, a német eredetivel azonos értelmű melléknevet választott.

 

 

Záró megjegyzések

Marno János fordításai szinte minden esetben erősen eltérnek az eredeti versektől, már lexikális szinten is. Igaz ugyan, hogy Paul Celan hermetikus költészete ellenáll az értelmezésnek, fordítása pedig mindenképpen nagy kihívást jelent bármely célnyelv esetében bármely fordító számára, a lexikai szintű, helyenként önkényesnek ható eltérések nem tűnnek mindig indokoltnak. A Marno János Celan-fordításait ért kritika, többek között Tímár György éles hangú bírálata megalapozottnak tűnhet abban az értelemben, hogy Marno már a legelemibb alkotórészek, a szavak szintjén is eltér a forrásnyelvi szövegek lexémáitól, gyakorlatilag önkényesen értelmezve át az eredeti verseket, számos helyen homályos, magyarul értelmezhetetlen, de legalábbis nehezen felfejthető szóalakokat és metaforákat generálva. Talán túlzás ezt állítani, s ezen ítélet nyilván szubjektív, de Marno János fordításai még hemetikusabbak, még áthatolhatatlanabbnak bizonyulnak, mint Paul Celan eredeti versei, hiszen bár ezek is nehezen értelmezhetőek, a költői képek, a szavak, költői neologizmusok azért viszonylag egyértelműen magyarra ültethetőek lennének. A fordítás mint kulturális transzfer számos helyen megbukik, hiszen a célnyelvi szövegek nem egy alkalommal nem veszik figyelembe a forrásszövegekben kódolt filozófiai-kulturális utalásokat, vagy a fordító éppen olyan utalásokat csempész a magyar szövegekbe, melyek az eredetiben nincsenek benne, példának okáért a Wimpel lobogó feszületként való magyarra fordításának esetében. Amennyiben a magyar szövegek szerzőségének kérdését vizsgáljuk, úgy megítélésem szerint a szerző sokkal inkább Marno János, mint Paul Celan; esetleg úgy hozhatjuk meg a legkorrektebb ítéletet, ha azt mondjuk, e szövegek Marno János versei Paul Celan Atemkristall ciklusa nyomán. Miként azt a Marno által fordított Celan-kötet címében is implikálja – Paul Celan versei Marno János fordításában –, a fordító erősen belecsempészi saját költői hangját a fordításokba, azonban itt ez oly mértékben megtörténik, hogy a fordítások megszűnnek fordítások lenni, és a fordító forrásnyelvi szöveg alapján írott, ám attól erősen eltérő és önállósodó saját verseivé válnak. A kérdés, hogy a fent vizsgált Celan-versek jó fordítások-e, sajnos egyértelmű nemleges választ kap, hiszen funkciójukat nem teljesítik abban az értelemben, hogy Paul Celan Atemkristall versciklusát a magyar olvasóval megismertessék, számára valamilyen módon érthetővé tegyék. Érdemesebb talán úgy feltenni a kérdést, vajon Marno János jó, esztétikailag értékes verseket írt-e Celan Atemkristall versciklusát alapul véve, fordítás helyett pedig egy, az eredeti szöveggel intertextuális viszonyban álló, ám önálló szövegként létező versciklusról érdemes inkább beszélnünk.

  
  

Megjelent: 2015-02-05 17:00:00

 

Kántás Balázs (1987) költő, műfordító, irodalomkritikus

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.