Videó

A Bizony, Isten! csatorna videója




Keresés a honlapon:


Rimóczi László: Szeszélyes vészhelyzetek, magyaros megoldások – Székelyhidi Zsolt A kékkőkúti csillag

 

 

 

 

Szeszélyes vészhelyzetek, magyaros megoldások

Székelyhidi Zsolt A kékkőkúti csillag

 

Abban talán valamennyi csillagász és kocsmafilozófus egyetért, hogy nem lehetünk egyedül a világegyetemben, de arról megoszlanak a vélemények, hogy a földönkívüliek felvették-e már velünk a kapcsolatot, vagy egyáltalán szándékukban áll-e. Az biztos, hogy inkább mi akarnánk tőlük tanulni, semmint fordítva. Jelenlegi zaklatott világunk földönkívüli beavatkozás nélkül is átértékelt néhány műfajt – vagy épp teremtett pár újat –, ilyen lehet Székelyhidi Zsolt legújabb kötete is, mely átmenet a széppróza és a szórakoztató irodalom között.

A két kisregényt rejtő kötet egy ütős H. P. Lovecraft- és egy Stephen King-idézettel indul, előkészítve a témát, és megelőlegezve, hogy masszív, cseppet sem veszélytelen kaland vár ránk. A címadó írás A kékkőkúti csillag, melyben már az első mondatokból érződik a gyakorlottság, az érett stílus, a vidéki élet ábrázolásmódja pedig Sigmond István (gondolván a Félrevert harangok című regényére) és Bálint Tibor kvalitásaival vetekedve festi meg hitelesen egy váratlan esemény kis közösségre gyakorolt lelki hatását, ami mindig hangsúlyos humorforrás. Amikor egy földönkívüli izé – ami a bulvárlapok hátsó oldalára szorul általában – egyenesen a hétköznapi dolgaival bíbelődő, vidéki ember küszöbére érkezik, ott kételkedésnek már nincs helye. Idegen érkezik a bükkaljai kis faluba, nem turista, nem földmérő, nem népszámláló, nem is új háziorvos, sokkal magasabb helyről, egyenesen az égből zuhan alá valami gigantikus és titokzatos.
A szerző ugyanannyira ismeri részleteiben a helyszínül választott vidéket, mint az egyszerű kisemberek materiális, nem túl komplikált észjárását, ezért hiteles annak ábrázolása, amikor a szereplők életébe valami váratlan hullik be, mert mindenki a maga szubjektív teóriáját vetíti az eseményre. Van, akiből heroikus érzéseket vált ki, van, akiből ösztönös óvakodást, másokból leküzdhetetlen kíváncsiságot, de egy dologban találkoznak az álláspontok: némi piával kell lekísérni az élményt, az mindenféle zűrös esemény feldolgozásához fontos kellék. Még az állatokban is kelt némi nyugtalanságot a dolog:

Rezső állt a Gyöngyvirág utca végén, kezében póráz, amiről hiányzott a kutya. Ki tudja, egy-két perce lehetett így, előbb felfelé bámult, aztán be az erdőbe, a szeme egy képtelenül otromba, zuhanó tárgyra tapadt. Nagy fényáradat, döbbenésszerű csapódás a fák közé, egy erős légnyomás. Ő, mint a jól leszúrt cövek, megmaradt, pedig kevés híján ledőlt a lábáról. A fene, mormolta, a szája kiszáradt, eltűnt a nyála, vaskosat nyelt. Csak most kapcsolt, hogy Morgi erővel kiszabadította magát és egyenest a meteor vagy mi felé szalad.”

Székelyhidi hol kihasználja, hol elutasítja a kliséket, ám hibátlanul adja vissza a dialógusokban a helyi nyelvezetet, ami önmagában is kiemeli az egyedi lényeget: a magyar valóság realisztikus ábrázolását és a sci-fi üdítő találkozását. A felbolydult falubeliek kezdetben inkább eltávolodnak a becsapódás helyszínétől, és jófajta ételek, italok köré gyűlnek, hogy oldják magukban a pánikot, ám két fiatalember a lezuhant objektum felé veszi az irányt, miközben azt találgatják, mennyire használhatóak a különböző filmekben tálalt megoldások:

„– Néha segít, ha üvöltünk, például a medve jó eséllyel arrébb áll. Egy értelmesebb lény, például humanoid nem hátrál meg egy sikoltozó nőtől. Ha meg is lepődik, az első dolga lesz elhallgattatni. Netán leüti.

Értelmetlen a sikoltozás. A magam részéről, ha mondjuk egy slashert nézek, lehalkítom a hifit, hogy ne halljam a nőket. Az érdekel a horrorban, hogy az adott helyzetből ki hogyan képes kitörni. Aki bentreked, elvész, nem szolgálhat tanulsággal. Járulékos kár, Collateral Damage, mint az egyik Schwarzi-film címe. Magyarra a semmitmondó Az igazság nevébennek fordították.”

A hotelben összegyűlt lakosság lehetőségeihez mérten felfegyverkezik, hogy az alkoholtól felbátorodva nekiinduljanak a becsapódás színhelyének. Hamarosan kiderül, hogy az érkezett jármű nem üres, de spoiler nélkül csak annyi árulható el, hogy a kapcsolatfelvétel során sok mindent megtudunk a kozmológiai állandóról és a csillagközi utazás nehézségeiről, sőt, egy reményteli kinyilatkoztatásra is sor kerül.

A kisregény nem akar több lenni annál, mint ami, az egy irányba tartó, sodró lendületet és a feszültséget végig fenntartja, a fordulatok kiszámíthatatlanok, ugyanakkor mégis egyenletes tónusa van, egységes szövegtextúrája, ami könnyen olvashatóvá teszi. Könnyű azonosulni a szereplőkkel, akiknek gyönyörű vergődései, lelki hullámzásai a részletgazdag ábrázolásokban bontakoznak ki.

A grinnyei gőzgombóc címet viseli a következő szöveg, mely hangulatában és ízeiben hasonló miliőt mutat be, de még abban is megegyezik az előzővel, hogy itt is az égből hullik alá valami furcsaság: egy rockerkísértet, teljes harci díszben. A túlvilági jelenés üldözőbe vesz egy gyanútlanul gombászó lányt, aki hazáig menekül. Elbújni tudna hova, hiszen családjával egy panzióban lakik, ami majdnem egész évben jól teljesít, még télen is fogad vendégeket, főleg vadászokat, akik a Mecsekbe járnak fel vagy a Dunához.

Egy kóbor entitásra semmi szükség most, hiszen a kis falu nagy eseményre készül, két testvérvárosából is érkeznek külföldi vendégek, hogy az idén tizenkettedszer is megrendezendő Gőzgombóc Fesztiválon összejöjjön magyar és skandináv, együtt igyanak, egyék a babos, húsos gombócokat. De hol is van ez a Grinnye?

Grinnye épp félúton van Garasdlak és Kisgarasd közt. Földút visz át a napraforgótáblákon, de azt inkább traktorok és kombájnok használják. Mély keréknyomokkal teli. Ha nincs sár, a terepjáró elmegy rajta valahogy, de az ember jobban jár, ha inkább a falu átellenes végében épített kilátó felé kerül, a jó betonúton.”

Érkeznek a finn vendégek és a meghívott zenekarok (még az Omega is), megkezdődnek a próbák, a hangolások és a beállás (minden szinten). Az asszonyok sütnek-főznek, gőzerővel készülnek a gőzgombócok, és minden házban hektoliter számra áll a különféle fokú és minőségű alkohol. Hogy mégse legyen minden idilli, egy megvadult vaddisznócsorda az események középpontja felé veszi az irányt, sőt még egy kos is elszabadul, hogy fokozza a hangulatot. Külön fejezet foglalkozik az asszonyok sátrával, ahol mindig magyarosan jó hangulat uralkodik, röpködnek az ízes beszólások, a kezek alatt forr a munka, mindenki derekasan gyúr-dagaszt valamit, és még vegetáriánus gőzgombóccal is tudnak szolgálni. Szóval, ez a fesztivál annyira komoly dolog a falucska életében, hogy minden hétköznapi szokás mellékes és felülírható:

Nyolc óra, a katolikus templom harangja szólal meg. Tódor a nem túl vallásos finnek miatt kérte meg Jánost, a helyi gyülekezet papját, hogy a reggeli Úrangyala harangszó később hangozzon fel, mégiscsak vendégségben vannak, ne keljenek olyan korán. A pap szerint ez a kérés Isten ellen való, de miután a faluban élő finn nyugdíjas, Leo úgymond hozzájárult a gyülekezet életéhez egy kisebb összeggel, kelletlenül megenyhült.”  

A koncertről a rockerkísértet sem akar lemaradni, és a közepére meg is érkezik, bár a közönségből többen a fellépők trükkjének vélik. Valaki rájön, hogy a gitár tartja életben a szellemet, ami széttárt karral, vigyorogva repül a közönség fölött, mint valami „morbid metáljézus”, így a szellemidézés hamarosan szellemirtásba torkollik. Igaz, hogy a halott rocker is rocker, és az is, hogy amíg a föld kerek, mindig lesznek rockerek – talán a túlvilágon is –, de a koncert emiatt nem szakadhat félbe. A természetfeletti élmény találó, elmés, már-már ontológiai megállapításokra, általánosított bölcsességekre ösztönzi a szemtanúkat („templomba járástól még senkinek se nőtt ki a haja. Viszont senkinek se hullott ki.”).

A színpad felett lassan újra materializálódik a rocker kísértet. A nem evilági jelenés bizonyos módon igazán fenséges. Ott lebeg néhány méternyire a levegőben, kitárt karokkal, mint amilyennek Erzsók a reggeli erdőben először pillantotta meg. A sikítás hangosodik, az Omega tagjai eltévesztik a számot, de a növekvő káoszban próbálnának tovább játszani. Kóbor János csak bámulja a fiút az égben, és megint elfelejt énekelni, de megmozdulni is.”

A kötetben találkozhatunk üdítő szárnyalásokkal és gyönyörű mélyrepülésekkel. A szerző átfogó helyrajzi és kulturális tájékozottsága páratlan filmművészeti jártassággal társul. Tudatosan követi a helyzetkomikum és humor hagyományait, mely stílus manapság – szerencsére – reneszánszát éli. Nem papírízű, nem torzítja túlzásba vitt közlésvágy, kifejezetten életszagú, szerethető, élettapasztalat pácolta szövegekről beszélhetünk.

Székelyhidi Zsolt: A kékkőkúti csillag. Spanyolnátha könyvek, Budapest, 2020.

 

 

  
  

Megjelent: 2022-09-24 20:00:00

 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.