Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt: Belépés a történetbe – Rugási Gyula: Mózes és a könyv

 

 

 

 

Belépés a történetbe

Rugási Gyula: Mózes és a könyv
Pesti Kalligram, 2020, 248 oldal, 2800 forint

 

Mindenkinek találkoznia kell az Igével, mint szóval, mint szívbe hatoló szöveggel. Olyan textussal, ami voltaképpen nemcsak írás, hanem eleven, élő olvasat. Épületként ható, organikus természeti képződmény, és az égben levők által alkotott mű, ami egyszer minden embert megszólít, s a megkérdezetten múlik, hasznára válik-e ez az erőt adó találkozás?

„Senki sem menekülhet a kinyilatkoztatás nyelvének e túláradó hatalma elől, még az sem, aki azt hiszi, hogy menekülésre semmi oka. Már csak azért sem, mert, ahogy a kinyilatkoztatott Tan, úgy a szóbeli Tan időtlenül tornyosuló felhője s maga a könyvvilág sem tűr meg önmagával kapcsolatban semmiféle személytelen viszonyt, ahogyan ez például a tudományhoz, a mitológiához, a filozófiához, avagy általában a vallásokhoz mérten lehetséges. Különös, hogy ilyenkor még a főállású exegéta, hagyományos megítélés szerint "holt nyelvek tudója" sem járhat el másképpen; számára minden halott nyelv él." Írja Rugási Gyula. És valóban, a személyes viszony nem spórolható meg, ha a Biblia a tárgy, ha az ihletett Ige (Logosz) a téma.

„Az utóbbi húsz évben a filozófiai gondolkozás centruma eltolódott a vallásfilozófia felé. Igazi mainstream lett belőle. Ennek több oka is lehet – az analitikus filozófia meg a fenomenológia kifutott, Heidegger divatja halványodott, a marxizálók épp átalakulóban vannak. Így kerültek előtérbe a modern misztikusok: Derrida és Lévinas – talán Giorgio Agamben is (lásd Homo sacer című művét), igaz: a sort Walter Benjamin kezdte… Rugási Gyula ma már jelentős életművel ennek a mainstreamnek a hazai csúcsán áll:, ő „a” vallásfilozófus a palettán, döbbenetesen eredeti gondolkodó, kellő kontextuális mélységgel és apparátussal. És ahogy én látom, egy teológián (tán: istenhiten) túli vallásfilozófia művelője, aki nemzetközi mércével mérten is jeleskedik.” 1

A bevezető esszé címe: A megváltatlan rom-világ (Piranesi), igazi csemege az intellektuelek számára. Unikális textus. A Mózes és a könyv, mint címadó szöveg, portré, a törvényadás és Izrael történetének tömény ornamentikájú szeletkéje, cikkelye. Majd jön a Pellai Aristón (Portré -vázlat a II. századból), utána következik a Tíz történetietlen tétel a gnózisról. Utána a Vénusz virrasztása, és A láthatatlan képmás. Majd a Száműzött jelen következik és a Függelék: Messiási követelmény.

Piranesi római látképeit nézegetve, írja a szerző, egyfajta különös paradoxon ötlik fel az emberben: miképpen lehetséges, hogy a metszeteken megörökített rom-birodalom monumentálisabb, mint az azt magába fogadó természet, avagy maga a korabeli város, a XVIII. századi Róma? Vagyis, hogyan lehet a nyilvánvalóan kisebb nagyobb, s a nagyobb kisebb, még akkor is, ha a képeken látott romok minden esetben a múlhatatlanság látszatát keltik? Az említett furcsaságot „gnosztikus paradoxonnak” nevezi, annál is inkább, mert a Piranesi megalkotta sajátos tájak, amelyek nem csupán a művész, hanem legalább ugyanennyire a mérnök és a régész látószögét is tükrözik, mintha a sötét teremtő fantáziával „megáldott” gnosztikus Démiurgosz keze vonásait is magán viselné.

Ennek megfelelően a művészet – s így a Piranesi veduták, vagy éppen börtön-capricciók – feladata megint csak paradoxonba torkollik: egyszerre kell ajtót nyitnia neki, s egyszerre kell feltartóztatnia az árnyak invázióját. Szép, költői erudícióval megírt elemzés.

 

 

A kötet második írása világos, tiszta érveléssel vezet bennünket olvasókat, egyenesen, bele a könyvbe, amiről szól a tanulmány. Köztudott, hogí Mózes parancsot kap arra, hogy honfitársait kivezesse a fáraó birodalmából, nem csupán saját élettörténetének kulcsfontosságú eseményéig érkezik el, hanem a Tóra, a Könyv születésének stációjához is. Ennek a valóban lélegzetelállító eseménynek a foglalata mindenesetre egy egészen szikár paradoxon: mindaz, ami az évezredek óta olvasott szövegszakaszokban elbeszélésre kerül, része a Könyvnek, ám a Könyv létrejöttének elbeszélése ugyanúgy része az ott olvasható Történetnek. Éppen ezért – ahogyan az egyiptomi születésű, XX. századi zsidó költő, Edmond Jabès írja –, mindaz, aki évezredek múltán is felnyitja könyvet, a küszöbén áll annak, hogy belépjen a Történetbe. Így, mi befogadók is, akarva-akaratlanul belépünk. Nem bánjuk meg, megértjük a Biblia, a Tóra szellemiségét, olyan inspirált állapotba kerülünk, mintha Áron és Józsué a kortársunk lenne.

Pedig Aki az égő csipkebokorból Mózessel beszél, mintha incselkednék a modern korok történészeivel, régészeivel, hiszen a kivonulás valószínűsíthető időpontja nagyjából megfeleltethető a homéroszi háborúk történeti hátterével, a mükénéi, illetve a kései minoszi periódussal. Mégis amikor Jáván fiai, avagy a filiszteusok felbukkannak a bibliai elbeszélésekben, immáron végérvényesen kilépnek a görög mitológia világából. Rugási úgy tud írni, hogy a contemporalitást (egyidejűséget) margón belülre tudja ültetni, mint pillanatok erejéig létezéssel felruházott virtualitást.

A Pellai Arisztón-portré nemcsak azok számára lehet érdekes, akik ezt az időszakot kutatják, hanem sok tanulságot tartalmaz azoknak az irodalmároknak is, akik mai, kulturális valóságunkat organikus történetségében szemlélik.

Pellai Arisztón egyike a korai kereszténység legtalányosabb figuráinak, akiről a szó szoros értelmében semmit sem tudunk, ám tünékeny lényét mégis szerteágazó és gazdag tradíció övezi, sőt az sem tűnik túlzásnak, ha kijelentjük: Arisztón nem létezik. Csak kizárólag az Arisztón hagyomány. Ennek megfelelően a megrajzolandó portré a tradíció apró mozaik köveiből épül fel. A filológus merészsége pedig elsősorban abban mutatkozik meg, milyen szabadon bánik az említett mozaik kövekkel? Rugási összeszedi mind, ami fellelhető, épp ezért az írás vége felé valóban felsejlik egy alak előttünk, aki presbiter és tekintélyes történetíró, Hadrianus krónikása. Karakter a javából.

A Tíz történetietlen tétel a gnózisról, a gnoszticizmus keresztmetszete. Miként múlik el, ami megmarad? Kérdezhetnénk a tanulmány olvasása közben. Nagyon lassan változik a világ. Egy rossz elgondolás, egy félreértés évszázadokra elszakíthat valakit az Isten Igéjétől. De Rugási hite és szemléletmódja szilárd, abszolút bibliai.

„A nem-létező által létrehozott nem-létező mindenség gondolattalan Semmije a legvészterhesebb módon az alexandriai Baszileidész kozmológiájában tör elő, legalábbis Hippolütosz tanúságtétele szerint. „Volt, amikor semmi sem volt. Ám a semmi sem volt a létezők egyike, hanem pusztán és minden hátsó gondolat és szofiszma nélkül teljességgel semmi. Amikor azt mondom, hogy volt, nem azt értem rajta, hogy volt, hanem azt akarom vele jelezni, hogy egyáltalán semmi se volt.” (75. oldal)

A Vénusz virrasztása szintén egy csiszolt szöveg-ékkő. Köztudott, hogy a kereszténység történetének második évszázadától fogva gombamód szaporodnak el a krisztianizált pogány kultuszok és kultuszhelyek, a Mediterraneum közeli és félreeső tájékain. Függetlenül attól, hogy minden esetben tényszerűen igazolható jelenségről van-e szó, avagy csupán bevett tudományos közhelyről, a felismerés bizonyos fokig mindig is bizonytalanságérzetet, vibráló feszültséget szül. Erről a fölemelő szellemi izgalomról ad hírt a tőle megszokott részletességgel, alapossággal.

„Arra nézve, hogy mennyire univerzális és a sztoikus iskola álláspontján túlmutató felfogásról van szó, elegendő talán az akár doxográfusnak is tekinthető keresztény apologéta, Hippolütosz eljárását említeni: a Philoszophumena szerzője könnyedén mossa egybe a sztoikusok, a számukra kitüntetett fontossággal rendelkező Hérakleitosz, valamint Empedoklész „pulzáló” kozmoszának képét. Végső soron azonban a világfolyamat (ekpürószisz révén) a Pneuma-Pűrbe tér vissza, tehát a tűz ős-princípiuma jelenti a mindig megismétlődő kezdet kiinduló pozícióját.” (84. oldal)

A láthatatlan képmás. Szubjektív észrevételek az ikonteológia antik gyökereiről. Irenaeus és Borges, Origenész és Pál apostol. Ők a mellékszereplők az esszé színpadán. De a fő csapásirány: Isten, az Atya dicsősége, elválasztott szentsége, a Fiú születése, a Szent Lélek származása és tisztasága. Remekbe szabott tanúságtétel. Tudományos inspiráció és ihletettség. Meggyőző erő. Közben persze magáról a művészetről is megtudunk ezt-azt. „És ahogyan a művészet van befogadójában, úgy van a Lélek ke­gyelme is befogadójában, mindig jelen van benne, ha nem is tevékeny állandóan. Hisz a művészet is képességként van a mesterben, akkor te­vékeny, ha neki megfelelően cselekszik.” (103. oldal)

A száműzött jelen. Gábor György filozófus kötete nyomán született gondolatok. Nem kis léptékű eszmefuttatás ez sem. Egy mondat ebből is. „Gábor György könyvében a mindent átfogó „narratíva” az a konkrét, történelmi háború, amelyet már Nabu-kudurri-uszur megkezdett, de Titus terjesztett ki a hurbán által valóban „globális” méretűvé; Róma és Jeruzsálem majdan Moses Hessnél2 megjelenő szimbolikus ütközete Nietzschénél emelkedik az egész világtörténelmet átható metafizikai háború rangjára.” (129.oldal)

 

Az utolsó szöveg a kötetben a leg! Függelék – Messiási követelmény. Hogyan fokozhatná egy magam fajta, költő, ezt a sok jót, amit ez a könyv adott, csak annyit mondhatok, hogy a mai, ál keresztény közélet szereplőinek kötelező olvasmánnyá tenném. Izrael szerepe, egyház, törvény és kegyelem, politika és hit viszonya. S a legérdekfeszítőbb dilemma, a szatmári rebbe Holocaust-interpretációja. Sok mindent megérthet, aki rezonál.

Egy részlet innen is. „Ravitzky könyvének utolsó része alapján persze jól kivehető: a legradikálisabb messianisztikus forrongás közepette is lehet úgy élni, mintha mi sem történt volna. Mondhatjuk azt, amit Ravitzky egy héber szólással érzékeltet: „ólám keminhágó nohég”, vagyis „a világ megy a maga szokott útján”. (145. oldal)

 

A Rugási tomust végigolvasva, Umberto Eco: Nyitott mű című kötete jut eszünkbe. Rugási nem állítja, hogy tanulmánykötetével a történetteológia egyetlen lehetséges irányát jelölte volna ki. Ő kicsit másképpen látja, mint Eco. A többértelmű világ képét sugalló absztrakt struktúrák mellett természetesen előnyhöz juttatja a hagyományos exegézisek érvényességét De fölhívja a figyelmet, hogy a kinyitott mű szellemiségének megfelelően a filológia és a patrisztika világa szerteágazóbb annál, minthogy eltekinthetne a Bibliához való hűségtől. Itt a szellemiség konstans és éltető eleme a halált eltörlő Jézus.

 

1 Almási Miklós: Rugási és a korszerű misztika, Art 7. online. 2015. 08. 09.

2 Moses Hess: Róma és Jeruzsálem. Az utolsó nemzeti kérdés. Levelek és megjegyzések. (Giszkaly János ford. Múlt és Jövő, Bp. 2011).

 

 

  
  

Megjelent: 2022-07-06 20:00:00

 

Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.