Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Boldogh Dezső: Egy szatírikus rémálomregény

 

Gáspár Ferenc: Ördögvér (Ikerhold Kiadó-Pont Kiadó, Budapest, 2007)

„Bátyám, bátyám mi történik itt?” – kérdezi Gáspár Ferenc hőse nyomban a regény első mondatában, valószínűleg nem véletlenül, hiszen az olvasónak is feltűnik, hogy valami fura dolog történik itt, hiszen máris, megállíthatatlanul egy olyan regényfolyamban hömpölygünk, minden bevezetés és magyarázat nélkül, amelyik leginkább az álomi logika szabálytalanságaira emlékeztet. Vagy inkább egy elalvás előtti, féléber, de igencsak intenzív tudatállapot, amolyan köztes létbeli áradat ragad el minket, ahol a környezet és mindennapi életünk szereplői még nem veszítik el valóságos alakjaikat, de kétségkívül fura elváltozások figyelhetők meg rajtuk. A könyv nem túl vaskos, épphogy meghaladja a kisregény-terjedelmet, viszonylag gyorsan kivégezhető, de nem ússzuk meg ennyivel: vissza fogunk lapozni, ha másért nem, nevek és korábbi események miatt, vagy hogy kövessük a sodrást, vagy hogy közben legalább mi, olvasók viszonylag ép eszűek maradjunk. A mű egységes, de legalább 10-15 különálló novellafüzér is tarkítja, vagy ki tudja, ezek a történetek is szerves részei az egésznek, noha vannak közöttük kifejezetten huszonegyedik századi budapesti illetve kortalan sámánisztikus mesék. Meg még dzsungelkalandok, zakkant monológok, besúgók, titkos ügynökök, vagy a valóságban, vagy Geri, a főhős elméjében, aki átélője és nagyrészt elbeszélője a könyvnek, párjával, Mártával együtt, aki szintén része a pörgésnek, de mintha az ezúttal józanabb, aggódóbb, feminin látásmódot képviselné, már amikor nem változik éppen át valaki mássá, a Geri képzeletében élő hős szerepjátékai szerint. Jó, lehet hogy kicsit bonyolult így, azonban mégis megállapítható: ez az eszeveszett zaklatottság, a sűrű atmoszféra egyáltalán nem tesz rosszat a regénynek. Kalandtörténetet, kórleletet és paródiát, és persze remek kortárs szépirodalmat olvasunk.
Túl számos sikeres könyvön, az eddig főként ifjúsági irodalommal foglakozó szerzőnek, valójában ez az első „felnőtt”-regénye. A múlt azonban, a kalandszeretet mellett bizonyos szatírikus hozzáállást is feltételez íróilag, így – szerencsére, (akárcsak szerzőnk) – mi sem tudjuk olyan komolyan venni az olykor előforduló vérfagyasztó jeleneteket, pl. amikor hősünk vagy lázálmában vagy egy afrikai dzsungelben vagy a téridő egyik robin hood-i erdejében íjával megcélozza gonosz főnökének szellemmadárként faágon üvöltöző levágott fejét: „ ... a nyílvessző beszáguld a főnök-sas-koponya- Kurupiru-erdei szellem egyik szemén, megáll egy pillanatra, mintha gondolkodna, majd meggörbül a nyílhegy, mint a nyomkövető rakéták Irakban, megfordul és hátulról betör a koponyába, hogy kinyomja a másik szem kocsonyáját.  Repül, a lábam mellett áll bele a földbe.” Szóval van itt minden, még iraki rakéták is, nem véletlen a klíma, a történet abszurd és huszonegyedik századi, hisz felerészt egy hajdani orosz KGB-ügynök körüli hercehurcáról szól, akinek a főhős és párja, Márta, próbálja kideríteni a valódiságát, már amennyire ebben a regényben lehet szó ilyenről, a budapesti Kálvin tér, Moszkva tér, Hűvösvölgyi út és hasonló helyszínek név szerinti említései ellenére is... Mert a következő oldal már ismét egy vad lázálom, vagy tündérmese, esetleg sámánbeavatásos cécó helyszíne, amelyeknek persze Geri és Mityka az állítólagos KGB-s egyaránt szereplőivé válnak, nem szólva az ügynökgyanús idősebb szomszédról, (Barbinek úr), vagy Geri, képzeletben megelevenedő ismerőseiről... Főszereplőnk mellesleg, hogy tisztázzuk végre kicsit az ő szerepét is, egy író-újságíró literátus ember, de saját művek helyett csak a napi robotra futja, még önálló kötete sincs. Talán emiatt is ideges és ingerlékeny mostanában, kevés szabadidejében tévézik és meséket olvas Zsu-nak, Márta kislányának, meg  rémálmai vannak, meg igen intenzív látomásai – az olvasó elégedettségére. Az egész könyv expresszív hangulata, a különféle helyszínek és idősíkok őrült változékonysága mögött mégis egy kedélyes elbeszélőt sejtet. Geri kalandjai jól megszerkesztett leírások, bár az ember kicsit botladozhat közöttük olvasás közben, mintha egy kutyafalkát sétáltatna hosszabb-rövidebb szíjakon, amelyek néha egymásba gabalyodnak, de azért végül is sikerül velük eljutnia a célig. Gáspár pedig hol segít nekünk a haladásban, hol nem, és igazán nem ő tehet arról, ha esetleg akadhatnak olyan olvasói is, akiknek bizonyos megpróbáltatásokat okozhat egy efféle végtelenül hömpölygő, százhúsz oldalas stílusbravúr. Azonban azt is kijelenthetjük, immár cseppet sem negatív kritikai szándékkal, hogy írónk, bizonyos értelemben ebben a könyvében is az ifjúsági regényből indul el, vagy a benne élő, kalandkereső írói én tobzódik itt, túlzásaival és fantasztikumaival együtt. A történet sodrása és a helyüket önállóan is megálló novellisztikus betétek, a látszólagos kuszaság ellenére, azért kitűnően illeszkednek egymáshoz stílusbeli és dramaturgiai szempontból. Geri, a főszereplő, pedig kénytelen így mesélni nekünk, kénytelen ilyennek látni maga körül a világot, hiszen a maga-kreálta események forgatagában már alig tehet mást. Tehát csak egy fiktív elmebaj valóságosnak tűnő vízióiról olvashatunk napjaink Magyarországán, ahol persze kilóg a lóláb és folydogál az ördögvér..? Nem egészen, mert mint mondottuk, még sincs olyan tragikus légköre Gáspár regényének, sőt, nyugodtan nevezhető szórakoztató olvasmánynak, és a politikai utalások is inkább egy túlérzékeny, majd megborult elme fura szimbólumfejtő és összefüggéseket kutató képzeteiből alakulnak valósággá, ahol egyetlen bizonyosság létezik: hogy biztos hogy semmi sem az, mint aminek látszik. Mindezt nagyon jól tudják a nők, Márta és barátnői köre, „akik ezotériára járnak”, és Geri is, aki közben élet-halál harcot vív valahol Szibériában egy gonosz sámánnal. Ákos a táltos valódi kommersz bölcsességeket szól az összejöveteleken, és közben befalja a süteményt, amit a hölgyek készítettek, Geri pedig sikeres hétpróbát vív a túlélésért a gonosz mongol Durmó bosszúságára... Szóval, van itt minden, csak kezdet nincs, minden mindennek a folytatása és összefüggése, Geri megálmodott mese-kalandjait Mityka, a KGB-gyanús ügynök, számítógépen tanulmányozza, valahol a kálvin-téri aluljáró metróirodájában, aztán Geri palacsintát visz Zsu-nak, miközben Mártával közös jövőjüket tervezik, de nem sokkal később Márta, vagy egy rá emlékeztető nő-alak már Samuként, aki addigra már persze egy fehér táltos ló, (helyesebben: szürke farkas), osztogatja tanácsait Gerinek, és mellesleg Kantot is idéz...
Nincs mese, a meséket annyira komolyan kell venni, mint napjaink valóságát és politikailag korrekt csatározásait, hiszen jelzésértéke van itt minden történetnek, miközben az egyre gyanúsabb ügynökök jóvoltából, a regény egy másik síkján már lövöldözések, utcai harcok zajlanak a Rákóczi úton, a Rókus és a Blaha környékén... (Csak úgy mellesleg: Gáspár Ferenc ezt a könyvét jóval 2006 ősze előtt fejezte be...) Szóval, akkor hát úgy tűnik, vízióból akad elég, de szigorúan csak a műbeli események valós idejében játszanak szerepet, a táltos farkas életbölcsességei, a Gerit segítő pozitív mesealakok mind szimbólumok, a főhős túlfeszített idegrendszerének és napjaink valóságának, tv-hősökből és kollektív képzeteinkből összegyúrt termékei. Technikailag kitűnően megoldott, olvasmányos, sodró erejű társadalomszatíra az Ördögvér, ahol az író nagyszerűen kamatoztatja elbeszélő képességét és fantáziáját, a helyenként kusza történetszövedék pedig csak fűszeresebbé teszi a könyvet – véleményünk szerint... (bár... a borítón azért lehetett volna változtatni...) .

  
  

Megjelent: 2014-05-24 14:48:06

 

Boldogh Dezső (Budapest, 1967) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.