Videó




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt: A profán szakramentuma. Lerepülnek-e a hülye fejek? – Vízkeleti Dániel kisfilmje Hartay Csaba regényrészlete alapján

 

 

 

 

A profán szakramentuma

Lerepülnek-e a hülye fejek? 

Vízkeleti Dániel kisfilmje Hartay Csaba regényrészlete alapján

(2018-ban vetítették, én most láttam)

Vannak könyvek, amelyeket megjelenésük után évekkel később fedeznek fel. Így történt ez Hartay Csaba jól megírt, nemzedéki regényével is, a Lerepül a hülye fejetek-kel. Vízkeleti Dániel megfilmesítette egy fejezetét. Egészen döbbenetes 25 perc lett belőle. Mondhatnánk: paradigmatikus görbe tükörnek, amibe a poszt (és meta-modern ifjúság) világszemlélete íródik bele. A nyolcvanas évek elevenednek meg, de az eredendő bűn bábjai és a törvény „őrei” ugyanazok, mint manapság, meg régen. Korruptak és kíméletlenek.

Három „szerencsés” flótás ballag a nagy, magyar, ambivalens éjszakában. Betlehemi pásztorok? Nem. Lovagok netán? Még azok se. Annál többek. A mítosz szentháromsága ők, ha sántít is egy kicsit a szimbolika, az atya, a fiú, és a Lélek, ami ebben az esetben nem szent, de az abszurd világkép elbírja.

Három típus, akik ki akarnak törni a partikularitás mókuskerekei közül. A kollégiumi lét szürkeállományának három renitens sejtjei ők. A bátornak tűnő nagyszájú, a felfuvalkodott, a vezérürü szerepére pályázó III. Richárd, aki a legnagyobb ütést kapja a végén, meg a csendes Lear, és a lúzernek tűnő Hamlet, aki még bízik (nem hisz) a művészet közösségteremtő erejében, a vers időtlenségének varázsában.

A romkocsma kitűnő színpad. Ott van Ophélia, a bagós, mondén, de slamposságában is bájos pultos lányka. Akibe Hamlet, akinek szülinapja is van (nemcsak jelleme), beleesik, de III. Richárd permanensen akadályozza a „szövetségkötés” létrejöttét.

És betoppan a két rendőr, akik néhány keresetlen szó után, máris erőszakot alkalmaznak. Úgy tesznek, mintha a törvényt képviselnék, közben pedig hamisítatlan gazemberek. Lenyúlják a tiltott árut. De nem csinálnak titkot belőle, hogy saját zsebre dolgoznak. S mindezt a hatalom-tudat gerinctelen gőgjével teszik, büntetnek és megtorolnak egy „ártalmatlan” csínytevést. A füvezést.

A rendőr lefejeli a két fiút. (Közben a nagyszájú fiú árulást követ el. Plusz poén. Erkölcsi tanulsággal.) A megaláztatás viszont felpörgeti a lelkeket. A lány elüldözi a gonoszt és megtalálja a Hamlet-fiú elhagyott költeményét, amiről kiderül, hogy neki szól. Persze, nem érti és üresen néz a K.-európai éjszakába. Ebben a pillanatban, amikor a földről fölemeli a hölgy az összefirkált opust, megtörténhetne az első csók, de az író és a rendező is tudja, csak elvetéltté tenné a jelentés születését.

A gonosz soha nem egyedül jelenik meg a rítus, tudjuk, mindig több regiszteren nyúl bele az „ártatlanok” játékába. Ott van a szórakozóhelyen a szobafestő törzsvendég. Kikéri magának, hogy tegezze a szimbolikus III. Richárd, de megengedően viszonyul Hamlethez, akinek egy világító, golyóstollat ad ajándékba. Megható is lehetne a gesztus, de nem az. Nemcsak azért, mert a végén, amíg a rendőrök végzik a piszkos melót, a szobafestő szinte magától értetődően kirabolja a kasszát. Hanem azért sem az, mert a nyomorúság sugárzik belőle. Ugyanúgy, mint a többiekből. Labilis egzisztenciák, esendő figurák a valóság nevű nagy Regény tablójáról.

De: sikerül életszerűen ábrázolnia a rendezőnek ezt a kevert világot, főleg a remek színészeknek – Sedró Áronnak, Feczesin Kristófnak és Pálya Pompóniának – köszönhetően. A Cinematrix ugyan nem sok jót írt a filmről, ötöst adott a tíz pontból. Egy biztos Hartay kitűnő könyve egy nagyobb filmet is megérdemelne. Már csak azért is, mert a főhős személye olyan különlegesen, filmszerűen van felépítve (ábrázolva!), hogy az énje sokszor különleges grammatikai pozícióként íródik bele a szöveg-szövetbe.

Én tíz pontot adok a rövidfilmre. (Vagy 9, 5 –öt.) Mert színtiszta a bizsergés, a traumák és a borzongató vágy-sejtelmek ütköztetése minden pillanatát megemeli a befogadásnak.

A Kádár kori szocializáció és a rendszer-csere utáni hasonlóságok egyértelmű metaforákként vannak jelen. A regényben nem szerepelt a füves cigi, sem a mobiltelefon. Itt mégis unikális piktogramként vonul végig a kábítószer s a telefonnak is oszt szerepet a forgatókönyv. (Anyu hívja a főhőst. a szabad akarat letörésére irányuló, szociográfiai mozzanat.) A viselkedést és az atmoszférát átitatja a pótszerek világ-nélküli világa. Sebet ütnek egymáson minden szavukkal, pedig mást akarnak. Hogy mit? Azt ki kell még találni. A szeretet csak a szóközök sóhajaiban lelhető fel.

A Friss Hús Filmfesztiválon mutatták be 1918-ban, Vízkeleti Dániel filmjét, ott is szerették. Nem csoda. Megmarad az emlékezet vásznán, sőt beleég.

 

 

 

 

 

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.