Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Rimóczi László: Mindenkinek megvan a saját halála – Juhász Kristóf: Boldog halottak napját!

 

 

 

 

Mindenkinek megvan a saját halála

Juhász Kristóf: Boldog halottak napját!



Mivel egyetlen vallás sem vitázik az elkerülhetetlenről, halálunkig kísérletezünk az életünkkel, ám e folyamat nem veszélytelen, pláne nem unalmas. Akár még könyvet is lehet írni időközben a lehetetlenről meg a lehetségesről. Válni készülő erdei vadak, önérzetes vérfarkasok, akcióhős írólegendák, és még sokan mások lakják Juhász Kristóf Boldog halottak napját! című novelláskötetének lapjait. A megformáltság nyelvi gyönyöre mellett a humor, a bölcselet és a metafizika is kibontakozik az elbeszélésekben, melyek vakmerő olvasót kívánnak.

A borító is telitalálat, hiszen a hajdani gyermekmagazinok ollóval kivágható mellékleteit idézi, csak ebben az esetben tapsifüles helyett egy papírkoporsó összehajtogatására nyílik lehetőség. Juhász Kristóf nem ócskaságokkal vagy lerágott csontokkal, netalán olcsó, hatásvadász szövegekkel dolgozik: saját eredeti hangját, világát és gondolatait kínálja. Míg a pszichológia a diszfunkcionális elme stabilizálásával van elfoglalva, addig egy elszabadult örömíró a diszfunkcionális elmében rejlő lehetőségek kiaknázásának él. És igen, ebben a kötetben voltaképpen a groteszk és az abszurd csarnokaiban sétálgathatunk. A szerző kimeríthetetlen erőforrásokkal alkot, dinamikus, tömör, ugyanakkor elvont írásai kifejezetten ínyenceknek készültek, de vélhetően a fantasy rajongói is ugyanúgy fognak rezonálni rá.

A párkapcsolati tanácsadó aznap este is a temetkezési vállalkozóval és a zöldségessel rúgott be, mert szerette a művelt társaságot. Jót beszélgettek, nem is mondtak butaságokat, hajnalban mégis mind bevert képpel oldalogtak haza.”

A helyenként népmesei motívumokkal átszőtt, pálinkagőzös, vidéki idill és a kajla karakterábrázolások sűrű és mély filozófiákba torkollnak. Eszmefuttatásai nem fellengzős, didaktikus kioktatások, inkább diskurzusra szólítanak, józan empátiával és kalandvággyal dúsítottak. A szubtilis rezgések és kauzális összefüggések határozottabban teljesednek ki ebben az egyedi szövegkörnyezetben, de mindehhez szükséges volt egy olyan író, aki tökéletesen tudja interpretálni a fejében száguldozó képeket. Nagyipari mágia zajlik itt, s nem hiába visszatérő stílus a szürrealitás és nekromantika sem.
A kisregény terjedelmű 
Petőfi és Jókai hihetetlen és csudálatos kalandjai a kötet második felében kapott helyet. Hazánk két irodalmi nagyságát fantasy környezetbe helyezte a szerző, akik ebben a párhuzamos dimenzióban tántoríthatatlan akcióhősök, zombikkal és fertelmes szörnyekkel harcolnak, ám a precízen szintetizált, korabeli beszédmodor és a cirkalmas nyelvezet kerekíti egésszé a művet.

Kellemesen fanyar ízű, kaotikusan strukturált kötet ez, melyben néha Viktor Pelevin pszichedelikus lendülete találkozik Popper Péter urbánusan közhasznú spiritualitásával. Nem egy szunnyadó, tehetetlen világ Juhász Kristófé, sajátos textúrával és aurával rendelkezik. A szünet nélküli szakrális mosoly delíriumában világosan kitűnik az irodalmi alkimizmus törekvése. A szerző bravúrosan játszik a különböző stílusokkal és a szómágiával. Az egymásba csúszó idősíkok elsöprő hatásából lábadozva ráébredünk, hogy ha fel tudnánk ismerni önmagunkban az egyetemest, akkor nemcsak az egyetemessel való egységünket ismernénk föl, hanem egyben azt is, hogy ami bennünk igazán valóság, abban nincs semmi halandó, semmi mulandó.

A rabló egy mozifilmet nézett a telefonján, ami egy másik rablóról szólt. A rablónak addig tetszett a főszereplő – igazából nem tetszett neki a szabályos fogsorú, szabályos borostájú, kicentizett mosolyú színész, de legalább érthetően játszott –, amíg nem sikerült neki semmi. Mindenféle nőkkel, járművekkel, szórakoztató elektronikai cikkekkel és más értéktárgyakkal próbált kapcsolatba kerülni, de rendre megalázó kudarc volt az osztályrésze.”

A fanyalgók pedig elgondolkozhatnak azon a mindenkor érvényes kérdésen, hogy mit is nevezünk „magas művészetnek”. Lehet, hogy a Mona Lisa nem is annyira átütő alkotás, csak egy régi portré, amire az ember kivetíti a művészettörténeti kuriózumot, a kultuszt és legendát? Ebben a túlzsúfolt létforgatagban a legfontosabb kérdések mindig relatívak, melyekre talán csak egy Juhász Kristófhoz hasonló kaliberű író tudna válaszolni.
A haláltánc-klub találóan ábrázolja napjaink pánikszerű társkeresési hajszáját a női oldalról. A  főszereplő, Klári – szexuálisan vonzó és kíváncsi, de megrögzött szingli – betér egy bizarr klubba, ahol egy körtánc során revelációban részesül, és ahol megszületik a magától értetődő kijelentés, miszerint „mindenkinek megvan a saját halála”.

Az abszurd vagy épp szatirikus emanáció nem megy a filozófiai sík rovására, sőt, a groteszk szövegek nyomán is hatalmas átfogó műveltség és irodalmi tájékozottság tárul fel. Egyik-másik írás, aktualitását tekintve, még egy színpadi adaptációt is megérne. Az abszurd valahol a tragédia vadhajtása, hiszen életünket mindig beárnyékolja a halálfélelem, amire valamit szedni/szívni/szúrni kell. Vagy épp olvasni. Sokféleképpen el lehet menekülni a racionalitás elől, akár a mértéktelen médiafogyasztás és a mesterséges mennyországok irányába is, bár ezek nem többek helyi érzéstelenítésnél.

A csodarabbi sarujának nyoma már kétezer éve kihűlt Betániában. A kisváros lakói sírrablással foglalkoztak. Nem hozott sokat a konyhára, de szórakoztató volt, meg az idő is elment vele. Hiszen mit lehetett csinálni egy kisvárosban?”

Az író minden előjel nélkül bedob minket az események sűrűjébe, ahol magunkra vagyunk utalva. Egy polgárpukkasztó és tabudöntögető kötetről beszélhetünk, ami ugyanakkor mégis közérthető, előképzettségtől függetlenül élvezhető. Egy irodalmi bravúr, mely örvénylő drámájával és dinamikus történetmesélésével új felfogást teremt. Jellegét és logikáját tekintve szembeszáll a manapság divatos irodalmi trendekkel, ám a lényegi mondanivaló közel sem abszurd, hiszen egy létező társadalmi közeget ábrázol. A szövegeket az egyre sürgetőbbé váló újrateremtés túláradó vágya mozgatja, mely egyben az alkotás megkerülhetetlen kelléke is.

 „A strand, a strand! Csak télen az igazi! Álmodó stégek! Hideglelős nádasok! Rozsdálló kerítések! A csónakláncok a tehetetlen vascölöpök körül! Bódék és büfékocsik, leeresztett redőnyök, a redőny előtt lelakatolt rácsok, és a rácsok közébe akadt öngyilkos falevelek, megkésett pókhálók, megszáradt rovartetemek, meg a nassolnivalók csomagolásának elfelejtett részletei. Csak addig fontosak, amíg letépi őket az ember.”

Könnyű elveszni ebben a vadonban. Meggyőző és inspiráló kötet, nincs túlkínálat hasonlóból. Ha videójáték lenne, azt mondanám, egyedülálló a grafikája. A szubjektív aspektusok, a művészi átgondoltság, valamint az élénk, erőteljes piktúrák láttatni engedik a háttér-motivációkat, persze az abszurd membránján keresztül. A szövegek merítenek a kortárs mesterektől is, például A 2070-es Jókai-kísérlet Vlagyimir Szorokin Kékháj című kötetéből ismert íróklónozási jelenettel parallel.

A novellák több dimenziós térereje mellett a pillanatok plasztikus konzerválása is megmutatkozik. A megszokottól eltérő aspektusokon és a sajátos rendezőelveken túli, beépített reakciók a jelenre és a múltra egyaránt irányulnak. A kötet korpuszának anatómiájába bepillantva a kortárs trendekkel szembemenő szándék tűnik fel, így egy összetett, filozófiai in vitro kísérletnek lehetünk borzongó és kacagó szemtanúi.

Egyszer mind bevégezzük, és ez a rideg kijelentés nem mindenkit nyugtat meg. Ha a lelkes földi halandó e téridő talaján el kívánja érni a mindannyiunkban meglévő halhatatlant, és azonossá akar válni azzal, akkor mindent fel kell adnia abból, amit a világról, önmagáról, az azonosságokról és különbözőségekről gondol. Ebben segít az abszurd. A transzformációk és metamorfózisok, a mikro- és makrokozmoszok ütközései minden novellában statikusan fellelhetőek, csakúgy, mint a pillanatokban rejlő végtelenség és az egybeolvadás holisztikus motívumai, melyek egyetlen kérdés formájában csapódnak le az olvasóban: egyáltalán készen állunk-e rá, hogy az elmúlás előtt még valahogy működésre bírjuk az életet?

 

 Juhász Kristóf: Boldog halottak napját! Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2019.

 

 

  
  

Megjelent: 2020-10-28 14:00:00

 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.