Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Interjú Cserenkó Gáborral

 

Dedikálás a kalocsai Sétálóutcán
2015 augusztus 20-21-én,
Szent István Napok

Póli Róbert: Firkafüzet,
Póli Matilda: Futótűz és
Cserenkó Gábor: Nem veled nevetek
c. könyveiket dedikálják.

Cserenkó Gábor 1978-ban született Kalocsán. Könyvtárosként végzett a bajai Eötvös József Főiskolán. 2002 óta ír, első könyve 2012-ben Talán a dalok címmel jelent meg, legújabb, Nem veled nevetek c. kötetében a társkeresés és a párválasztás tematikáját járja körül, iróniával fűszerezett történeteivel egyfajta görbe tükröt tár az olvasó elé. A kötet kapcsán kérdeztük.

 

 

 

 

Mennyire építkezel saját élményekből?

 

Aki ír, az óhatatlanul beleveszi magát is. Legalábbis szerintem. Saját magunkról tudhatunk a legtöbbet, így, ha egy figurát kell megalkotnom, legelőször magamra gondolok. Eddig minden írásomnál így történt. Vagy én kerültem bele, vagy csak egy kis részem, vagy pedig a totális ellentétem. Egyébként az új kötetben szereplő történetek nagy része fikció, de van olyan is, ami velem esett meg, vagy a barátaimmal.

 

 

Mi a fő motivációd az írással kapcsolatban?

 

A minket körülvevő világról szívesen írok. Az egyén helyzetéről is szívesen fogalmazom meg a gondolataim. A fonákságok is érdekelnek. A humor lételem. Máshogyan nem is tudnám leírni azt, amit látok. A nevetést már gyerekkorom óta fontosnak tartom.

Ez az egész írás-dolog egy kifejezőeszköz. Arról, hogy hogyan élek, hogyan élünk, vagy hogy hogyan szeretnénk élni. Hogyan élnek mások, ugye. Régebben filmes akartam lenni, nem lettem. Helyette megtaláltam az írást. Ez kevésbé eszközigényes.

 

 

A Talán a dalok címmel jelent meg a korábbi köteted. Mennyire tematikus az?

 

Egyáltalán nem tematikus. Mindent összevissza pakoltam bele. Még azt is, ami nem jó, csak akkor még ezt nem tudtam. Amolyan egyszerre mindent kimondani akaró dolog volt. Gyakran megesik ez az első alkotásoknál. A másodiknál már jobban figyeltem erre.

 

 

Jelenleg mennyire vagy kapcsolatban Kalocsával?

 

Mostanában jobban, mint az elmúlt években. Állástalanságom visszahúzott a szülővárosba, pillanatnyilag az van, hogy felfedezem a várost (több mint húsz évig máshol éltem). Néhány hónapja működik itt egy Kortárs Művészeti Klub, ami igyekszik összefogni a kalocsai, illetve a környékbeli alkotókat. Így sok helyi művésszel – festőkkel, szobrászokkal, zenészekkel, valamint írókkal és költőkkel – ismerkedtem meg. Havonta egy rendezvényt tartunk, ahol bemutatkozási lehetőséget biztosítunk valakinek. Ez a Klub teljesen nyitott mindenki számára. Több mint száz alkotás található itt, elsősorban képzőművészek, fotósok munkája. Prokop Péter festő szavaival élve: „Csak egyet tartok fontosnak, az ide betérőnek: jóakaratú emberséget, s maradjunk meg egymás barátságában.” Van egy honlapunk a kalocsaikortars.hu, itt is elég sok csodát lehet találni. Egyébként a Klubban volt a Nem veled nevetek egyik kalocsai bemutatója is.

 

 

Hogy látod, milyen a vidéki és a fővárosi irodalmi élet egymáshoz viszonyítva?

 

Majdnem ugyanaz és mégsem. Vidéken heteket kell néha várni, hogy legyen valami, Pesten pedig naponta valami van, ami érdekel. Így aztán nem győzöd kapkodni ott a fejed, hogy melyik rendezvényre menj el. A látogatottság pedig mindenhol elenyésző. Gyakran a szervezők az érdeklődők, és senki más. Plusz a barát vagy a barátnő. Vidéken ez kibővül a keresztapával és a keresztanyával.

 

 

Olvastam, hogy írásaidat angol és olasz nyelvre fordították.

 

Igen, igen. A magyarulbabelben.net-re kerültek fel az írásaim. Ez egy műfordító oldal, ahová bárki küldhet vers- és prózafordításokat. Az oldalon található művek bármelyikére fordításokat várnak. Szerencsémre már ketten is visszajeleztek, hogy lefordították az írásaimat.

 

 

Hogyan jutottál el a kertészeti középiskolától a többkötetes írói státuszig?

 

Említettem már, hogy filmes alkotó akartam lenni. Kertész az soha, az nem nekem való. De hát, egy tizennégy éves nem igazán tudja még, hogy mit akar. Szóval vonzott a film. Az alkotás létrejötte, a hatása, az egyetemes története, minden a világon. Ma is vonz. Készítettem is filmeket, szerepeltem is amatőr fesztiválokon, később dokumentumfilmes képzést is kaptam. Akkor jöttem rá, hogy mennyire belterjes az a szakma, és mennyire nehéz érvényesülni. Többet számít a protekció, mint nem. Nehezebb, mint az irodalomban, de tudjuk, ugye, hogy ez se egy fáklyásmenet! Elkezdtem közben könyvtárosként dolgozni, és a filmezés valahogy abbamaradt. Közben kitaláltam, hogy írok, és kíváncsi lettem rá, hogy mit szólnak hozzá mások. A szerkesztőségek. (Azóta rájöttem: semmit! Lényegében magadnak csinálod.) Az általam ismert összes helyre elküldtem, de csak egyetlenegy netes oldal válaszolt pozitívan.

Később jó könyvtáros módjára addig kutakodtam, amíg találtam egy vidéki kiadót, akik megjelentették nyolcvan írásom. Ebből lett az első kötet.

Ezután felolvasó esteket szerveztem, szerepléseket vállaltam. Egyre több helyen ismert lettem. Nem nagyon, de továbblépéshez az éppen elég.

Amikor pedig tematikus kötet megjelentetéséhez megtaláltam a Hungarovox kiadót, az már olyan volt, mintha beléptem volna valaminek az előszobájába.

 

Mik a terveid a jövőre?

 

A regényírás foglalkoztat. Azt lenne jó megtanulni.

 

 

  
  

Megjelent: 2015-08-18 10:00:00

 

Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.