VideóAz MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Apollón és Dionüsszosz között – Kántás Balázs interjúja Marczinka Csabával
Apollón és Dionüsszosz között Kántás Balázs interjúja Marczinka Csabával
Miért épp a hommage műfajára építetted fel az egész legújabb verseskötetedet? Igazából anno még 2019-ben Ady Endre halálának 100. évfordulója adta az ötletet. Akkor láttam, hogy az Ady motívumaira vagy vitáira s életére utaló versekből „kijönne” egy ciklus. S hamarosan rájöttem, hogy egy időszakban sok Juhász Gyula motívumaira és életére utaló verset is írtam. Innen indult, ez a két ciklus volt az alap... Ezután már „adta magát”, hogy más nyugatos és kortárs jelentősebb írókról s költőkről is írhatnék valami (némileg „megcsavart”) megemlékezést...
Hogyan jött az ötlet, hogy nagy író elődök és nemrégiben elhunyt kortársak előtt tisztelegj a könyvvel? Egy idő után kicsit szűkösnek éreztem a XX. sz. elejét és a Nyugat első nemzedéke időszakának tematikáját. Adódott még tematikának az elfeledettnek érzett költők, írók s más kiváló emberek (elhunyt orvos barát, pogácsaárus ismerős) témája is... Úgy éreztem, ez is kapcsolódik a kötet tematikájához. Még a rokkantnyugdíjas, özvegy néni is „bekerült” egy emlékező verssel, aki már csak a temetőbe „jár el”...
Mennyi szólnak ezek a hommage-versek valóban a megidézett szerzőkről, az ő stílusukban, és mennyiben szólnak a kortárs szerzőkről és jelenségekről? A hommage-versek persze jelentős részben gyakran a szerzőről vagy a szerző benyomásairól s élményeiről szólnak, s nem a megidézett alkotóról vagy az ő költészetéről. Például valószínűleg az Ady-Babits viszonyra és az ő költői motívumaikra nálam erősen „rávetült” a Lennon és Mick Jagger közötti kapcsolat és viszonyulás... S hasonlóan „belejátszott” a Juhász Gyula-emlékversek ciklusába („A ködköltő”) Brian Jones rockzenész alakja és szerepe a Rolling Stones kezdeti éveiben. Azaz a századelő magyar irodalmi motívumai és mítoszai „átszűrődtek” a rockzene történetein és mítoszain... S persze fontos a Kosztolányi emlékének szentelt versek sora is. Ebbe pedig részben „belejátszott” David Bowie alakja s mítosza is...
Mit gondolsz, mennyire van ma jelen a hommage-hagyomány a mai magyar lírában? Szerintem még mindig fontos részét alkotja a lírának. Bár eredeti formája némileg megkopott, s valamilyen megújulásra szorul... Kérdés, milyen irányban újítható meg a motívumrendszer és a kifejezésmód e területen? Ezek még nyitott kérdések.
Mennyire posztmodern, és mennyire modern a költészeted a saját szándékaid szerint? Ez nehéz kérdés... Annyiban mindenképp posztmodern némelyik versem, hogy dekonstruálja igazából a „gyászbeszéd” és az „emlékvers” műfaját és tematikáját. S a modern irányzatokból is „beszűrődik” a kültelki és a városi argó s ezek jelképei és motívumai (főleg az Adyról szóló ciklusban). A „modern” és „posztmodern” kategóriák értelmezése persze elég nehéz, s homályosak köztük a „határvonalak”... Persze, néha el is játszom a többszörös „áttételekkel” a szerepversek kapcsán... Például, amikor Szabolcska Mihály öregen megrendül a „falusi idillbe” vetett hitében, s „beugranak” neki Ady magyar ugar-versei, a tiszazugi „arzénes asszonyok” 1929-es pere nyomán... Ez persze fikció, de mivel tudtommal Szabolcska Mihály csak 1930-ban hunyt el, még hallhatott a méregkeverő asszonyok peréről...
Ezzel összefüggésben mennyire tartod magad hagyománykövető és hagyománytörő alkotódnak? A munkásságodban mintha mindkét jelenség párhuzamosan megfigyelhető lenne. Igen, én is így érzem... A hagyomány bizonyos elemei megkerülhetetlennek tűnnek... Ugyanakkor próbálok a jelenségekhez új szemlélettel s egyéni motívumokkal közelíteni. A két tendenciát igyekszem – valamennyire harmonikusan – ötvözni a költészetemben...
Hogyan látod a kortárs költészeti, líranyelvi tendenciák alakulását, és hol helyezed el ezen belül a saját munkásságodat? Ezt nem nekem kellene megítélni... Nincs elég „rálátásom” a saját pályámra és munkásságomra. S a modern-posztmodern határai is még eléggé elmosódottak. Ráadásul sokan már (Pethő Bertalan nyomán) egy ideje „poszt-poszt modern” vagy „posztmodern utáni” korszakról beszélnek a mai kor kapcsán...
Szerinted milyen irányban fog fejlődni a magyar költészet, milyen kihívások és lehetőségek állnak előtte? Meg lehet ezt jósolni? Nem hiszem, hogy ezt innen előre lehetne látni... Az mindenesetre tény, hogy régi, „elavultnak” tűnő motívumok és témák keltek új életre, bizonyos közeli belpolitikai és külpolitikai események nyomán. Ez persze új kihívásokat is jelent. S persze új megközelítéseket s stíluseszközöket igényel...
Jelenleg a Habókos hommage című kötet után ismét előtérbe került a prózáim ügye... A régóta csiszolgatott Tizenharmadik Kosztya munkacímű regényemet („prózapoémámat”) jó lenne kiadni... S a kisebb prózáimat (novelláimat) is próbálom fájlra menteni, s rendezgetni. Persze, íródnak versek is... Egyelőre jó lenne a prózákból is kiadni valamit... Ezek persze még csak távoli tervek. Hisz a prózában gyakran még inkább át kell nézni s gyakran át kell valamiért némileg írni az első, „eredeti” szöveget. Gyakran még többet kell alakítani rajta, mint egy hosszabb, kötöttebb formájú versen. S ez nehéz és időigényes... Egyelőre próbálok annyi év után újra a prózára összpontosítani. De íródnak versek is és azokat is próbálom csiszolgatni s rendezgetni... Persze, kérdés, hogy lesz-e erőm s energiám mindezekre...
Ha már a prózánál tartunk, valóban jól emlékszem rá, hogy valamikor írtál egy Tizenharmadik Kosztya munkacímű regényt egy Konstantin keresztnevű, kortárs magyar íróról, aki részben nyilván a te alteregód is, illetve tágabb értelemben a magyar irodalmi életről, és elég kritikus voltál fiktív nevek mögé bújtatott, de beazonosítható kortárs írókkal. Én magam személy szerint felolvasóesteken régebben többször hallottam ebből részleteket, és érdekes munkának találtam. Beszélnél róla bővebben, mi az alapkoncepció? A Tizenharmadik Kosztya munkacímű regényem („prózapoémám”) már több mint két évtizede „íródik”. A szerzői koncepció is részben megváltozott az alkotói folyamat során... Ez egy szabálytalan tudatregény, melybe bizonyos korszakok és történeti motívumok is „beszűrődnek”. Különösen két történeti időszak: a XV. század közepe Bizáncának utolsó évei és a Szovjetunió kései időszaka a nyolcvanas években. S ez ütközik a magyar félmúlttal, az 1989 és 2010 közötti időszak eseményeivel és – részben magánéleti s egzisztenciális – problémáival. A síkváltások és a monológok persze eléggé bonyolulttá teszik a regény cselekményét és motívumrendszerét. Talán kellene hozzá majd valami jegyzetapparátus is, hogy a szereplők s a monológok fontosabb alakjai (meg a történeti kontextus) azonosíthatók legyenek. S persze az is külön nehézség, hogy gyakran több oldalról (több elbeszélőtől) „kerül elő” egy-egy fontosabb esemény vagy fordulat felidézése s elbeszélése. Így sokszor az elbeszélői szerep is megkettőződik vagy többessé válik... Ez külön is bonyolítja a regény szerkezetének megformálását... Most épp ezen is dolgozom a versek és a néha írt novellák mellett. Remélem, valamikor a közeljövőben ez a művem is megjelenik majd.
Megjelent: 2026-07-01 20:00:00
|
