Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Hódi Hajnalka: Interjú Fűkő Béla szobrászművésszel – „A szobrász nem tudja, mit hoz létre, csupán sejtései vannak. Fülét az időtlen szellemvilág kapujára tapasztja, és lábujjhegyen figyel.”

 

 

 

 

A szobrász nem tudja, mit hoz létre, csupán sejtései vannak. Fülét az időtlen szellemvilág kapujára tapasztja, és lábujjhegyen figyel.”

 

 

Tíz éve jelent meg Fűkő Béla, pécsi szobrászművész első próza- és verseskötete FŰNEK HAMVA, KŐNEK PORA címmel. Az új kötetén dolgozó művésszel Hódi Hajnalka beszélgetett.

 

Mindenekelőtt a saját filozófiai alapélményedre lennék kíváncsi. Mi volt az első „érintés”?

Az érintés talán egy Észak-magyarországi kis bányatelephez köthető. Szó szerint az erdőben volt a háza a nagyszüleimnek. Rengeteg csend és elmélyültség adatott nekem a Bükk erdeiben. Persze én is rúgtam a bőrt, mint mások, de igazán a fák ölelésében éreztem jól magam. Az első filozófiai alapélményem a természet volt. Minden fában sejtettem valamit, persze nem Spinozát.

Könyvem krisztusi kinyilatkoztatásokat említ több helyen is, és a taoista, néhol konfuciánus áthallások pedig a gerincét adják az akkori írásomnak és a most kiadásra váró könyvemnek is. A KÓDOLT VILÁGKÉP című mostani könyvem a doktori disszertációm bővített és teljes mértékben átformált változata. A FŰNEK HAMVA, KŐNEK PORA CÍMŰ esszékötetemhez képest többet támaszkodom Spinoza világlátására. Az európai kultúrkör felvilágosult filozófusa, akár egy taoista beavatott az alapjelből illetve a gyökerek ismeretéből, előrelátóan feltételezte a majdani irányokat. Keleties megközelítésből a gyökerek ismeretéből feltételezte a rügyek milyenségét. Magyaros szlenggel élve tudta, „miből lesz a cserebogár”. Axiómái örökérvényűek, és a változások törvényszerűségére nagyon pontosan rávilágítanak.

 

A kötet egy izgalmas, merész szellemi vállalkozás: a keleti filozófia alapgondolatait hozod összhangba saját verseiddel, szobraiddal. Miért volt ennyire fontos számodra, hogy belevesd magad ebbe a munkába? Milyen út vezetett ide?

Hogy milyen út vezet idáig? Talán a munkákkal átélt beszédes csend. A taoisták szerint az emberi boldogság forrása a természet, a boldogtalanságunk pedig a világ mesterkéltségeiből adódik. A szobor nem költői téma, mert ő maga a csendesen dolgozó költészet. A szobrászat néma költészete nem a pillanat megragadásának költészete, sokkal inkább a pillanatok sokaságának költői megragadása. Tűnődés és feleszmélés. A keleti gondolatok sok esetben meghatározták a saját eszméléseimet. A feleszmélésem mögött sokat elmélkedtem, rájöttem, hogy folyamatosan fékeznem kell magam, mert az érzékeny világlátásom igényli, hogy megálljak néha és elfogadjam, hogy az élet ciklikusan változik, és ez alól én sem tudok kibújni. Már nem is erőltetem annyira. Egyébként a verseimet sokszor a kétségbeesés és az életigenlés között kifeszített kötélen írom. Mondjuk úgy, hogy szeretem a kötéltáncos énem.

 

Milyen művészetfilozófiai alapállításokkal vitatkoztál eddig életed során, mik voltak a hipotéziseid, melyek látszanak ma is igazoltnak és melyek kevésbé?

Nem vitatkoztam semmifajta művészetfilozófiai alapállásokkal. Hamvas Béla: Antológia humana című könyve nagy hatással volt rám ifjú koromban. Pascallal nehéz lenne vitatkoznom, Marcus Aureliusszal sem tudok poharazni már az idő végett, de Nietzschével többször vitába keveredek a Zarathusztra újra él című könyvemben, remélhetőleg olvasható lesz majd egyszer.

 

A kötet szövegei, valamint az abban elhelyezett szoborfotók alapján költőként, filozófusként, szobrászként is tekinthetsz magadra. Melyiket milyen arányban tartod magadra nézve érvényesnek?

Egyértelműen szobrászként élem a mindennapjaimat, az álmaimat. A kövek nagyon inspirálnak, és azt gondolom, nélkülük én nem tudnék semmit. Nem tartom magam vérbeli szobrásznak, mert sokszor legyőz a makacsságuk, és én is törékeny vagyok. A legtörékenyebb pillanataimban filozofálok, elkeseredéseimben pedig saját gondolataimból nyerek erőt. A csend, a szobrok és a versek valójában terápiás dolognak is tűnhetnének. De közel sem azok. Az önmagában erőteljes pszichikai hatást kiváltó szobrok lehetnek szépek is, akár egy sötétbe burkolózó viharos égbolt. Ami hátborzongatóan veszélyes, mégis elragadtatással szemléli a tűnődő, poétalelkületű befogadó. Hát így tűnődöm én is, hol poétaként, hol filozófusként. Valójában azonban nem ez a területem, én a formák közözött szeretek lenni, csak szeretek írni róluk, hátha rádöbbennek a körülöttem lévők is, milyen nagy dolog hozzásimulni egy-egy felcsiszolt kőhöz.

 

Amikor visszaolvastad, szerkesztetted a kötetet, ért-e valami eddig ismeretlen tapasztalat, ami a válogatás szempontjait illeti? Most  készülő könyved hasonló témákat, szerkesztési elveket követ?

Mostani könyvem a SZOBROKBA KÓDOLT VILÁGKÉP címet viseli, alcíme pedig a Ji King energetikai struktúrája a szobrászatban. Kevésbé tartalmaz prózát, sokkal inkább a keleti gondolkodásmód szerint vizsgálja a szobrokat, és nem utolsó sorban a szobrászi hozzáállást és a megvalósítás szellemi útját. A szerkesztési elve egyébként teljesen más lesz, de még nem tudok ezzel kapcsolatban többet mondani. A Zarathusztra írásom is a kiadónál van, de nem tudok róla semmit. Lassan dolgozik az idő kereke, de a kellő időben felmutatja eredményeit. Én ebben hiszek.

 

A KOROM BÍRÁLATA című írásodban kritikával fordulsz a posztmodern kormegjelölés felé. Az azóta eltelt évek alatt változott-e a nézőpontod?

Nincs problémám már a posztmodernnek aposztrofált korom próbálkozásaival. Sok kritikus írásom volt, ahol kurátorokat, művészettörténészeket és mindenfajta okos ítészeket bíráltam. Egyébként ezek nem jelentek meg, vagy csak részben. A posztmodern törekvésekkel nincs bajom, de az aberrációt, diszkriminációt és az ízléstelenséget nem vagyok hajlandó beengedni a világomba. Aki pedig mindezt a kiállítóterébe engedi, szó szerint megkorbácsoltatnám. Mindenki trendi akar lenni ahelyett, hogy egyéniséggé nőné ki magát. Túl sok erőlködést látok a kiállítóterekben, éppen ezért nagyon meggondolom, hogy hol, mikor és kivel állítok ki.

 

Mindnyájan szeretünk azon gondolkodni, milyen is a jó mű. Legyen az szobor, festmény, vers, regény… Te is gyakran érinted ezt a kérdést a prózai szövegeidben. Hosszan vagy röviden tudnád megválaszolni ezt a kérdést? 

Szerintem sokat nem változott a megállapításom, amit a kétezres években hangoztattam és ZEN szobrokként aposztrofáltam őket. Hogy mi a jó szobor, azt a könyvemben még most is körbeírom, de egy biztos: a jó szobrot hazaviszi az ember a szívében, vagy a lelkében. Szeretem spirituális vitalizmusnak hívni az erejüket, de most maradjunk a zen kifejezésnél, és akkor még nem hagytuk el a keleti gondolatkört.

A ZEN szobor legfőbb ismérve a csend. A ZEN szobor a lélek valóságba lépésének megkövesedett pillanata. A szellem derűje. A tanúskodók önfeledt odaadásának testet öltött megjelenése. Tiszta üresség az, mi a lelkeket melengeti azáltal, hogy megmutatja láztól égő hűvös testében a gyermeket, ki mindannyiunkban sír. A megismerés vágya elcsendesíti az éber közeledőt.

A CSEND szobor olyan formai egyszerűséggel bír, hogy csakis intuitív módon ragadható meg. A tudatos gondolatok tartományán kívül esik, így a valóságot tisztán tárják elibénk és nem elhomályosítva. Hallgatása nem késztet ellenállásra. Önmagán átereszti a szabad szellemet, meg nem zavarható érintetlen üzenete a mélységbe húz és a csend hangján szólít.

A ZEN szobor őrzi a szakrális hallgatás misztériumát. Értelmezésre nem szorul, csupán halk szemlélődésre. Önmagunk felfedezésére hív. Olyan egyedi jelenség, mely önmagát mindig meghaladva egy életre elkíséri a nesztelenül közeledő világtalant.

A CSEND szobor kvintesszenciája a kiismerhetetlenségében rejlik. Gondolati vitalitása olyan színvonalon mozog, melynek csomópontjait megoldva újabb gubancra lelünk. Újabb bogra, mi létünk kiismerhetetlenségét igazolja. Utolérni valódi mondanivalóját igen nehéz. Hiszen nincs mit mondjon. Ő van, és áll némán. Testet öltött, méghozzá a szemlélődő elme világtalan testét. Az ő teste az én testem, az Ő teste tükör, és világtalan valóban az, ki nem véli felfedezni magát kiismerhetetlenségében, magányában, szellemi nagyságában.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2023-07-21 20:00:00

 

Hódi Hajnalka (Pécs, 1974)

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, a Galéria és az Önarckép tájjal rovat vezetője.

 

Fűkő Béla (Miskolc, 1969) szobrászművész

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.