Videó

A Pécs 8 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Várnagy Márta: Egy magyar tudós útja háztól házig – Beszélgetés Lukács Noémi professzorral 5. rész: Hogyan tovább?

 

 

 

 

Egy magyar tudós útja háztól házig

Beszélgetés Lukács Noémi professzorral

5. rész: Hogyan tovább?

 

Ha én most pár évtizeddel fiatalabb lennék! Egyszer valaki rákérdezett erre, és elmondtam, akkor gyorsan építenék egy csudalabort, legalább ötször akkorát, mint ami most van, és megpróbálnék még több pénzzel embereket szerezni. Ha ugyanis tudok alkalmazni tíz embert, nem baj, ha egy-kettő, vagy akár öt elmegy, még mindig van öt, majd rotálnak, majd csak csinálunk valamit, de akkor 5-10 év munka után lesz egy igazán jó termékünk. Nem figyel rá senki, nem cikkeznek róla, honnan nőttek ki a mRNS vakcinákat gyártó cégek? Egyik sem idősebb 20 évesnél. Hát például ott van a BioNtech cég Németországban. Ez nem egy farmaóriás, Karikó Katalin maga szokta elmondani, hogy néhány éve még honlapja sem volt. Hasonlóképpen innovatív cég, izgalmas mRNS-koncepcióval a szintén német CureVac, még hallunk róluk, vakcinajelöltjük vizsgálata folyamatban van. De mit csináltak a németek? A kilencvenes évek közepétől, második felétől elkezdték nyomni a pénzt mindenkibe, aki innovációt akart. Tehát ha valaki biotechnológiai innovációt akart, könnyű volt nyernie öt-tíz évre pénzt, és akkor beindított egy céget. A cégeknek a zöme tönkremegy, ezt mindenki tudja. Jó statisztikák vannak, hogy átlagosan hány évig él egy frissen induló cég, de ha én öt évig dolgozom azon, hogy kitaláljak valamit, megtanulom, hogyan kell működtetni a céget. Megérzem akár a pénznek a szagát, de akár csak ráérzek ennek a játéknak az ízére, akkor utána már a vállalkozó szellemem sokat fejlődött, tehát sokkal jobban tudok mozogni. A biotechnológiában sok mindent egy kis sufniban is ki lehet találni. Jobb, ha többen vannak viszonylag fiatal emberek, és a kis start-up-okból előbb-utóbb nagyobbak nőnek ki. Ezt kellene itt is csinálni. A gumikesztyű vagy a fertőtlenítőszerek gyártása az nem innováció.

Mi jelent nehezen megoldható problémát?

Főleg az, hogy nem látom a folytatást, éppen most, amikor járvány van. A gyártásért egyedül vagyok felelős. Ez nagy teher. A vevőknek adott válaszokért is felelek, ebben nagyon jók vagyunk. Sok kérdést kapunk, gyorsan válaszolunk, és érdemben. A gyártásnál is vannak külön igények. Ha tudjuk, megcsináljuk. Most azon dolgozom, azért leszek fönn éjfélig, mert egy nagyobb rendelést másmilyen csövekben, csomagolásban kértek. Elkészítem úgy, hadd örüljenek. Tehát ez mind rám nehezedik, és egyszerűen nincs meg az a szabadságom, hogy ha beteg leszek, akkor azt mondhassam, hogy eleget éltem, most elengedem, és szépen meghalok. De nekem ezt nem szabad, még beteg se lehetek. Tehát ez probléma, mert működnöm kell, ha rám építenek. Még szívesen kipróbálnék egy-két ötletet, akkor is, ha nem lesz belőle termék. Ez egy élvezetes játék, tetszik nekem.

Hogy telik egy napja?

Nem tudom megmondani. Nagyon kevés fix pontja van a napjaimnak. Egy ilyen fix pont, hogy minden nap reggel nyolckor, ha esik, ha fúj, megbeszéljük, aznap mit kell csinálni. Ha nem vagyunk készen a kísérlettel, mint ez a mai nap, akkor a másik fixpontom, hogy fél négykor át kell vennem a kísérletet.

Nem bánta meg, hogy hazaköltözött?

Ha én döntést hoztam az életemben, soha többet nem töprengtem rajta. Mi lett volna, hogyha a gyereket visszatömöm a peteállapotba? Nem ilyen vagyok. Nem bántam meg, hogy visszaköltöztem Szirákra. Iparkodom élvezettel csinálni, amit csinálok. Mondják, hogyha én a biotechnológiai innovációs hullámba Németországban belemegyek, most milyen gazdag lennék, milyen sikeres. Nem foglalkoztat. Azt sem igénylem, hogy veregessék a vállamat. Nem azért, mert nem esik jól, ha megdicsérnek, elismernek, de az ember saját magát sokkal jobban ismeri, mint bárki más. Jobban tudjuk, mit csináltunk jól, rosszul, mint bárki más. Ha tudjuk, mit csináltunk rosszul, és hol állunk, akkor tökmindegy, veregetik-e a vállunkat, és az is tökmindegy, hányan mondják, hogy hülyék vagyunk. Ha nagyon objektíven értékeljük magunkat, tudjuk, hol a helyünk. Nem én vagyok az atyaúristen. A lányom fogalmazta meg először, mi vagyunk a kis csavar, ami kell a gépezethez, de nem mi vagyunk a gépezet.

Szirákon tapasztal változást? Érdemes volt?

Az ember nem azért dolgozik, hogy érdemes-e, hanem azért, mert a tevékenységének szükségét látja. Nem akarom a pusztulást, a lesüllyedést látni. Nem akarom, hogy csuklóból azt mondjuk, nem érdemes, mert, ha nem érdemes, akkor le kell feküdni, és meg kell halni. Nagyon jó lenne, ha egy nemzedék alatt valami látható változás lenne. Az alapítványban van egy aktív magunk, egy csapat. Ha előadást hirdetünk meg, vagy rendezvényt szervezünk, rendszeresen összejön 35-40 ember. Szeretnek együtt lenni. Ha azt mondjuk, most le kell bontani egy tyúkólat, mert ennek a téglái kellenek, mert abból kemence lesz, összejönnek, lebontják. Ha kell egy kis agyag, akkor adományoznak egy kis agyagot. Ez nem nagy durranás, de előrelépés. Ha azt mondjuk a gyerekeknek, gyertek, van egy nyári táborunk, jó lesz, akkor elengedik a nem romák is a gyerekeiket, elengedik a hátrányos helyzetű kisgyereket is, mert tudják, hogy rájuk nézünk. Ezek kis lépések. Nem az épület felújítása a lényeg, azt pénzből is meg lehet csinálni A változást az emberi fejekben az összetartásból, a szolidaritásból lehet lemérni. Ez baromi lassú folyamat. Én ezt már nem fogom látni. Legföljebb annyit, hogy több gyerek köszön nekem, ha találkozunk, vagy hát nem törik be az ablakomat. Az már pozitívum, végül is értékelem.

Parancem királyné volt. Mit tenne, ha most királynő lenne, és bármit megtehetne?

Ha nekem most a biotechnológia területén hatalmam lenne, akkor azonnal hozzákezdenék egy óriási innovációs fejlesztéshez, német mintára, sok pénzzel, reális futamidővel. Sürgősen elkezdenék öntudatos polgárokat is nevelni, polgárt, aki tudja, mit ér, és megvan az igénye, hogy meg is értse, miről van szó. Hol vannak az analitikus prezentációk, melyekből meg tudnám érteni, mi a problémák gyökere, milyen lehetséges megoldások vannak? Egyszerűen elveszítjük a lényeglátást az élet minden területén. Nagy szükség van az érett állampolgárra, aki tudja, hogy mit akar, és mit utasít el.

Egyetemi tanárként generációkat nevelt, a jövő tudósait. Van szellemi követője?

Nem gondolom. Az jólesik, ha figyelnek rám. A napokban egy németországi doktoranduszom felfedezett minket a nemzetközi sajtóban, és nagyon kedves levelet írt, visszaemlékezve a közös munkára. A kertészkari tevékenységem kapcsán pedig Skóciából írt az egyik volt hallgatóm. Ezek jólesnek. Tudom, hogy amit teszünk, az bizonyos nyomot hagy. Jól emlékszem, nagyon beváltak a német hallgatóim, akik más munkahelyre kerültek tőlem. Úgyhogy amikor visszajöttem Magyarországra, német kollégák írtak, hogyha van emberem, aki hozzájuk menne, szívesen fogadnák őket. Biztosan van az embernek hatása, de követője? A nagy szavakat szeretem redukálni. Szeretek földön járó szinten gondolkodni. Egyébként is, mindenki a maga életét éli. Volt egy fogyatékkal élő hallgatóm, aki mindenáron doktorálni akart, meg is tette, de valójában alkalmatlan volt a kísérleti munkára, testileg tönkrement volna benne, mert nagyon önálló akart lenni. Végiggondolta, elment tanárnak, első osztályú tanár lett belőle. Mi foglalkoztunk vele, nálunk megtanulta, hogy teljesen elfogadjuk, az számított, és nem lett kutató. De miért lett volna az? A gyerekeim se lesznek azok, ami én vagyok. Mindenki a saját útját járja. Én se akartam az lenni, ami apám volt, se az, ami az anyám. Szabó Magdának a Mózes egy, huszonkettő regényének befejező sorai jók. „Csak magadat áldozhatod meg, atyám, ha a Jehovát engesztelni kívánod, mert én nem halok meg a te Istenedért. Én a magam Istenéért halok meg egyszer, és hagyj engem, amíg megyek, hogy megkeresném.” Ez így van.

 

 

  
  
 

Várnagy Márta (Szeged)

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője. 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.