VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Bene Adrián: William Blake és David Almond ifjúsági regényeiVan valami magától értetődően igaz a mondásban, ami szerint csak azt tudjuk igazán jól, amit képesek vagyunk megértetni, akár egy gyerekkel is. Ez feltételezi, hogy a fogalmak, a csak a szakértők által értett műszavak akadályait is képesek vagyunk megkerülni – a körülírás, a játék, a történetmondás, a sejtetés, a fantázia segítségével. Ezen az alapon az ifjúsági regény lényegében érintkezik a „nagy művészettel”: nem csak a kritikusok számára működőképes. Értékét éppen az adja, hogy a fogalmilag nehezen vagy csak közhelyesen kifejezhető örök emberi kérdéseket, élményeket képes érzéki formában, illetve nyelvi alkotásként hozzáférhetővé tenni. Lehetnek ezek akár szédítő természetfeletti magasságok, ugrásra csábító filozófiai mélységek, akár William Blake, akár egy ifjúsági regény. David Almond ifjúsági regényei (Skellig – titkok és szárnyak, A vadóc; Csókás nyár) William Blake szellemét idézik meg. Blake verseinek témái, látomásos képeinek angyalai gyerektörténetek meséjeként jelennek meg. A Blake számára kedves madarak, gyerekek, angyalok (mint az ártatlanság, a jóság képviselői) a szereplői a mai valóságban – és képzeletben – játszódó különleges történeteknek. (A „különleges” a Skellig többször visszatérő kulcsszava, a három főszereplővel, egy fiúval, egy lánnyal és egy angyallal kapcsolatban.) A gyermeki nézőpontból elbeszélt eseményeket Blake-idézetek szövik át, felhívva a figyelmet a jó és a rossz harcára a lelkünkben, valamint a képzelet és a szabadság fontosságára. Blake Az iskolásfiú című versének megidézett sorai ezzel a különlegességgel állítja szembe az iskolát, ami „minden jót leront”, korlátozva a gondolkodást. Az egyformaság helyett a különlegesség képes Az ártatlanság dalai értékrendjének a közvetítésére: irgalom, jóság, szeretet, béke (Az isteni ábrázat) nem magától értetődő, sokkal inkább csoda, amelyet a történetekben madarak, angyalok, gyerekek mutatnak fel. Az iskola mint az uniformitás, a normalitás rendje és kényszere Blake szavaival kérdőjeleződik meg: „Istennek hála, nem küldtek iskolába, / Hogy bepofozzanak a bolondok sorába.” (Töredék). A szeretet az álom, a látomások világában könnyebben érvényesül, az ember és az angyal közötti határvonal itt képlékenyebb. Blake-hez hasonlóan angyalokat látni, sőt időnként angyallá változni ez alapján közelebb áll a normalitáshoz. „Éreztem, ahogy a finom csontok és a toll az én vállaimból is kinő, és hogy Minával és Skelliggel együtt elemelkedem a padlóról.” (Skellig, 85.) A gyermeki fantázia kiváló terepe a normalitás és bolondság, a hétköznapi valóság és a természetfeletti, álom és csoda, uniformitás és különlegesség költői erejű újragondolásának, az ész helyett az érzelmeket mozgósító megérzékítésének. Ezekben a történetekben, ahogyan Blake-nél is mindig, a lélekről van szó. A lélekben nem csak angyalok, hanem szörnyetegek is teremnek: a Blake-et A tapasztalás dalaiban foglalkoztató önzés, közöny, kegyetlenség. Almond A vadóc című története is arra figyelmeztet, hogy az erőszak, mások bántásának szándéka mennyire ragadós példa, amely még a jóindulatú, szelíd főhőst, Blue Bakert is hatalmába keríti, még ha csak képzeletben is. Almond Csókás nyár című regényének is lényeges motívumai a képzelet és a valóság, a „dilis” és a normális, az emberben lakozó gonoszság, kegyetlenség. „Talán mind normálisak vagyunk, s talán mind dilisek egyszerre.” (Csókás nyár, 91.) Emellett Az ártatalanság dalaiban (Az elveszett fiúcska; A megtalált fiúcska) és A tapasztalás dalaiban (Az elveszett kisfiú; Az elveszett kislány; A megtalált kislány) egyaránt fontos motívum, az elveszett és megtalált gyermek is fontos szerepet kap a történetben. A Blake-versek szimbolikus-allegorikus megfogalmazásai a Csókás nyárnak is többletjelentést adnak. Liam, az elbeszélő kamasz fiú egy sorsára hagyott csecsemőt talál, akit aztán szülei örökbe fogadnak. Keresztelőjén a lelkész Blake A csecsemő bánata című verséből idéz, a család pedig megígéri, hogy igaz hitben neveli fel, „hogy ellen tudjon állani a gonosznak és minden kísértésnek”. A történet ezután éppen erről, a kegyetlenség iránti emberi fogékonyságról szól. „Valamennyiünk bőre alatt ott rejtőzik a gyilkos.” (Csókás nyár, 130.) Nattrass, a kegyetlen, erőszakos és gyűlölködő szomszéd fiú, aki szereti a többi gyereket terrorizálni, a képzőművészeti galériák felkapott kedvence lesz videóinstallációival, amelyeket az Iszlám Állam lefejezéses Youtube videói ihlettek. A jómódú művész családban nevelkedő Liamnak új barátai állami gondozottak, akik szembesítik azzal, hogy milyen könnyű kényelemben élve jónak lenni. „Te talán azt gondolod, angyal vagy, pedig nem vagy az. Kapsz enni, van pénzed, biztonságban élsz, és a szüleid szeretnek. De mi lenne, ha nem lenne meg mindez?” (Csókás nyár, 130.) Egyikük libériai menekült, akit a visszatoloncolás fenyeget. Családját a polgárháborúban legyilkolták, belőle és társaiból érzéketlenül gyilkoló gyerekkatonát csináltak. Háborús bűnös. Pontosan, ahogyan a minden menekültet terroristának tartó Nattrass fogalmaz. (Ironikus megidézése ez Blake A néger kisfiú című versének: „Bőröm koromszín, ám lelkem fehér!”) A propaganda, a migránsozó-terroristázó gyűlöletkeltés közvetetten is képes hatni. Liam mindennek a hatása alatt leszúrja a rájuk támadó Nattrasst… Nattrass művészeti sikere Liam apja szerint azt mutatja, milyen rettenetes a világ, és hogy az ember is időnként merő hús, lélektelen. Almondnál és Blake-nél a lélek, a szeretet és a fény végül erősebb; jellemző, hogy Blake verseiben a „fény” szó sokkal többször szerepel, mint a „sötét”, az „éj”, a „fagy” vagy a „Bűn”. Mindig a szeretetről van szó, mert: „Valamennyien elhagyott és megtalált gyermekek vagyunk. És szükségünk van a szeretetre.” (Csókás nyár, 122.) Erről mesélnek Blake és Almond madarai, a gyerekek, egy hajléktalannak tűnő angyal, az evolúció kifürkészhetetlen útjai és az átváltozás csodái. Gondoljunk csak bele, ugyan mi célt szolgál az ember lapockája…
Megjelent: 2019-10-23 18:30:00
|
