Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Pallai Károly Sándor „Versenyre kelve a fogyhatatlan végtelennel” – Emlékezés Szabó Lőrincre

 

 

„Versenyre kelve a fogyhatatlan végtelennel”

Emlékezés Szabó Lőrincre1

 

„ […] Tűzijáték vakít:

avasi ünnep? Egyszer egy hatost

kaptam egy nénitől! És villamost

ott láttam először, s – mint csöpp gyerek –

óriási búzavásárteret. […]

És látom a Szinvát is: a fa-híd

alatt, a mélyben, fáradt habjait […]

S a környéket: egy-egy kirándulás

néha ma is idéz benneteket,

kék-zöld mezők, Tapolca, tó, liget,

Miskolc határa… Szülővárosom2

 

117 éve Miskolcon született Szabó Lőrinc. Bár Debrecen, és főként Budapest voltak életének legfontosabb városai, illetve a később műfordítói és alkotói munkája szempontjából nagy jelentőséggel bíró Balatonpart3, mégis meghatározók voltak gyermekkorának és szülővárosának emlékképei. Büszke vagyok rá, hogy Szabó Lőrinc szülővárosában születtem és nőhettem fel. Már tizenéves koromban nagy hatással voltak rám versei. Vissza-visszatérő emlék és állandó viszonyítási pont volt mindig is egy vaskos Magvető kötet, a Szabó Lőrinc válogatott versei. A különös finomságú, élességű és mélységű szavak, az egyedi és különleges ízű szerkezetek és a sorokon elemi erővel átütő költői géniusz fénye a magyar líra legnagyobbjai közé emelik a költőt. Bár lassan egy évszázad telik a Föld, Erdő, Isten (1922) megjelenése óta, költészete, szelleme örök… Mert lehet más a korszellem vagy az aktuális szellemi, irodalmi divat, nyelvünk és kultúránk esszenciája továbbra is strukturáló középpontja, tengelye létünknek, lényege életünknek.

Miskolcra hazatérve, a város utcáin sétálva mindig felsejlenek előttem a költő által megfestett színek, megelevenednek a képek, életre kelnek az érzetek, emlékek és a varázslatos tündérképek az égen:

 

„Sokat futkostam e rokoni ház
s a bűvös bolt közt: a fehér varázst
ők festegetik, a halk-szelidet
Miskolc egére, a tündérképeket…4

 

És még egy nagyszerű sor A kíváncsiság című versből: „Azt adja a világ, amit belelát a kíváncsiság5” ‒ írja Szabó Lőrinc Tücsökzene (1947) című kötetében. És milyen rendkívüli gazdagságot látott ő, a zseniális költő és műfordító, a modern magyar líra máig ragyogó csillaga az univerzum minden apró rezdülésében… Szabó Lőrinc az irodalom, a magyar és az egyetemes emberi kultúra megkérdőjelezhetetlen óriása volt, akinek öröksége időtlen és örök, mindmáig társa mindazoknak, akik szellemi életútjukon együtt kívánnak épülni ismeretük anyagával, „szakadatlan tágulásban, versenyre kelve a fogyhatatlan végtelennel6”, ahogy a költő fogalmaz műfordításaink gyűjteményében, az Örök barátaink című kötetben. Költői lángelme, gondolatainak, képeinek, érzéseinek fénye pedig utat mutatott és mutat továbbra is egy egész nemzet számára legyen szó akár a szerelem áradásának, legmeghittebb hangjainak megszólaltatásáról, a veszteségek és fájdalmak árnyalt lefestéséről, az értékek relativitásáról, a szellem gyöngeségéről vagy a mulandóságról.

Mivel magam is Szabó Lőrinc csodálója vagyok, objektív élettörténetet, elfogulatlan értkelést adni nem tudok, így inkább személyes kapcsolódási pontjaimról és saját nézőpontomból fogalmaznék meg néhány gondolatot a költő születésnapjának évfordulóján. 2015-ben költöztünk jelenlegi lakhelyünkre, Budapest XII. kerületébe, a Királyhágó tér melletti egyik házba. Kisfiam születése után a környéket feltérképező sétáink során derült ki számomra, hogy felfelé az első utca sarkán áll a Németvölgyi úti ház, ahol Szabó Lőrinc hét évet töltött családjával, és ahol a Lóci versek is születtek7. Ezen élmény hatására vettem ismét elő műfordításait és verseit, melyeket olvasva mindig újra és újra álmodhatunk, vágyakkal és reményekkel tekinthetünk az égre és szállhatunk:

 

„Repülni! ‒ Lent minden buta rom ‒

Csík, sáv: fent suhan a fénytorony

s évezred se mérheti hosszát.

Fény, fény, mágneses:  fény vagyunk

mind: isten lelke, öröm, remény8

 

Költői zsenialitása, egyedi stílusa, nyelvkezelési sajátságai egyik legnagyobb műfordítónkká is avatják. Már diákként fordított latinból, görögből, németből, franciából. Shakespeare szonettjeit, Coleridge verseit tolmácsolta magyarul. Babits és Tóth Árpád társukká választották, hogy együtt fordítsák le Baudelaire Romlás virágait9. De verseit tanulmányozva, életéről olvasva megelevenednek előttünk a „pasaréti aknatűzben rögtönzött „irodalmi esték10”, még inkább értelmet és jelentőséget nyernek a „bunker mogyorónyi mécsvilága mellett elkezdett Puskin-fordítások11”. Műfordítóként Szabó Lőrinc úgy mutatja be az általa tolmácsolt szerzőket, mint akik között mindig otthon van, mint mindnyájunk örök barátait. Ő a házigazda kedves vendégei között. Nem egyszerű közvetítésről van szó. Felelősséget is vállal. Azzal ugyanis, hogy magyar nyelven szólaltatja meg a kiválóbbnál kiválóbb szerzőket, a teljes magyar irodalom is megelevenedik, a hagyományok, szavak, fordulatok, amik a fordítások révén rezdülnek, megelevenednek, kibomlanak. A fordítás egyfajta dialógus révén beillesztésre kerül a végtelenül gazdag magyar irodalom szövegei közé.

A fordítás lényege, létjogosultságának igazolása még, hogy társaságba helyezi az olvasót és az olvasási élményt, barátok közé, akikkel jól érezhetjük magunkat. A műfordítás, a fordított mű segítség, bátorítás, igazolás. „A műfordítás sokféle örömet egyesít. […] Általa indult meg és folyik szakadatlanul a világirodalom lélekcseréje, gondolatcseréje, az emberiség egyetemes, együttes töprengése az élet kis és nagy dolgai fölött12” – mondja a költő. És ki lehetne mindebben nagyszerűbb társunk és kiválóbb idegenvezetőnk, mint Szabó Lőrinc… A műfordítás egyfajta transzformáció is, átlényegítés: a tartalom újjáteremtése a saját nyelv lehetőségei szerint, és a saját nyelv újjáteremtése is. Szabó Lőrinc ebben is kimagaslót alkotott.

 

„Legyen a költő hasznos akarat […]

poklokról szálljon fel az álmok

egébe, hogy amit

tapasztalataiból

megformál, valóság legyen

s gazdag legyen és hiteles.13” (A Költő és a Földiek)

 

A műfordítás alázatra tanít. Rugalmas gondolkodásra és igényességre, hiszen a cél az eredeti mű minél pontosabb visszaadása, a leképezett univerzum minél teljesebb mértékű átmentése. Arra tanít, hogyan hajlítsuk a nyelvet a valósághoz, hogyan feleltessük meg a világot a szavakban és mondatokban leképzett képének, és hogyan találkoztassuk a sokszor oly távolinak tűnő nyelvi dimenziókat. Szabó Lőrinc egyedülálló mestere volt ennek a művészetnek. Elmondhatóvá és kimondhatóvá, érzékelhetővé és megtapasztalhatóvá tette és teszi ma is más nyelvek zenéjét, a különböző nyelveken alakot öltő és formába öntött érzéseket, gondolatokat, melyeket aprólékos figyelemmel, rugalmassággal, ugyanakkor messzemenő tartalmi hűséggel tolmácsol átmentve az eredeti lüktetést, a távoli, rejtélyes, varázslatos világokat. Műfordításai révén is olyan hangfestményeket, hangszobrokat alkot, amelyeket olvasva az az érzésünk, mintha a költő anyanyelvünkön belül új nyelvet teremtett volna, mintha nyelvünk az ő gondolatai és tolla nyomán életre kelő szavai az eredeti nyelv csengéseit továbbítanák, mintha hidat képezve rezegnének földrajzi, kulturális és nyelvi távolságokon átérve, szakadékokat átívelve, univerzumokat összekötve.

 

„[…] életem beszél, s ahogy hallgatom,
mondom, amit mond. Holnap folytatom.14” (Közjáték: a tücskökhöz)

 

    Mindannyiunk gazdagodása érdekében kívánom, hogy folytassa még a költő, hogy művei tovább éljenek bennünk, és értő olvasásuk, megélésük révén tudjanak kibontakozni, új és új erővel telni, inspirálni. Szabó Lőrinc ihletettségének, lírája erejének és tehetségének köszönhetően négy égtáj klasszikusait és modern költészeti remekeit igyekezett befogadni és magán átszűrve anyanyelvén tolmácsolni. A költészet és a műfordítás igazi ereje, hogy szövegbe igyekszik foglalni a szellem és lélek rezdüléseit, az életünkkel és létünkkel kapcsolatos miriádnyi gondolatot, benyomást. Csak a legnagyszerűbb irodalomra, a legkiválóbb költészetre igazán igaz, hogy élni tanít. Álmodni. Szárnyalni. És hogy életet ad, gyógyít. Kívánom tehát, hogy szolgáljanak továbbra is Szabó Lőrinc versei, költői, szellemi öröksége, műfordításai menedékként, útmutatóként, gyógyító erőként számunka.

 

„... gyógyíts meg, Zene,
te, Mindenségé, édes üteme […]
varázsjáték, te, tündér mámora
hitnek, reménynek...15” (Mozart hallgatása közben, 1956)

 

HIVATKOZOTT IRODALOM

 

Kabdebó Lóránt, Szabó Lőrinc pályaképe, Budapest, Osiris, 2001.

Rába György, Szabó Lőrinc, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum 2011.

Szabó Lőrinc, Fény, fény, fény, Budapest, Kultura R.-T., 1926.

Szabó Lőrinc, Örök barátaink I., Budapest, Osiris, 2002.

Szabó Lőrinc, Szabó Lőrinc válogatott versei, Budapest, Magvető, 1956.

Szabó Lőrinc, Tücsökzene: Rajzok egy élet tájairól, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957.



1A szöveg rövidített változata a miskolci Szabó Lőrinc Idegennyelvű Könyvtárban hangzott el a költő születésének 117. évfordulója alkalmából tartott koszorúzáson és megemlékezésen 2017. március 31-én. 
2Szabó Lőrinc, Tücsökzene: Rajzok egy élet tájairól, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957, 28.
3Kabdebó Lóránt, Szabó Lőrinc pályaképe, Budapest, Osiris, 2001, 6.
4Szabó Lőrinc, Tücsökzene: Rajzok egy élet tájairól, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957, 32.
5Ua. 143.
6., Örök barátaink I., Budapest, Osiris, 2002, 17.
7Kabdebó Lóránt, Szabó Lőrinc pályaképe, Budapest, Osiris, 2001, 34.
8Szabó Lőrinc, Fény, fény, fény, Budapest, Kultura R.-T., 1926, 7-8.
9Rába György, Szabó Lőrinc, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum 2011, 11.
10Szabó Lőrinc, Örök barátaink I., Budapest, Osiris, 2002, 29.
11Uo.
12Ua. 7.
13Uő., Tücsökzene: Rajzok egy élet tájairól, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957, 281.
14Uo. 40.
15., Szabó Lőrinc válogatott versei, Budapest, Magvető, 1956, 514-516.

 

  
  

Megjelent: 2017-04-10 18:00:07

 

Pallai Károly Sándor (Miskolc, 1986), magyar óceanista, kreolista, irodalomtörténész, költő, műfordító, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.