Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kántor Zsolt három miniesszéje (A jelentésnélküli kontextus forrássá válása avagy a vérző kagyló sebében formálódó, bíbor gyöngy, Rezervátum, Az intuíció organikus égisze alatt)

 

A jelentésnélküli kontextus forrássá válása avagy a vérző kagyló sebében formálódó, bíbor gyöngy

A kétteknőjű és a fejszelábú kagylókat nézegettem a Britannica Enciklopédiában. A pörgekarúak és a lemezkopoltyúsok fajtái is lenyűgöztek, hiszen nagyon izgalmasak. De ezeknél még jobban érdekelt a nyéllyukak és a teknők sarokpántjainak eredete. A tapogatós, csillókoszorús törzsből valók ezek gyönyörű képződmények. „Az eszes szubjektum választ.” A teremtőt először, az Urat, mint gondviselőt, azután magát a csodát, amit létrehívott Isten, a természetet. A gyöngy tehát nem üvegbe zárt kőhab. A test könyörgése, mondtam róla tíz éve, eufemisztikus korszakom delelőjén. Az átélés katalógusa. Sok kis kártya, katarzis. Fejfájás-kisplasztika. Dinamizmus-rajz/láz.

 

Rezervátum

Az emlegetés, mint a szimfónia (és később egy szimpózium) címe, Jeney Zoltánra emlékeztetett. Bunkerek, benőtt „akciók”, mint motetták, szonáták. Egy dráma kitinváza. Szorongás utcái. A Szív utca, Lövölde tér (terasz) kies, száj-alakú presszók. A Király utcán mentem, Pesten és egy száraz kapura fehér krétával ez volt írva: a Halál egy gyönge nő. Sétál a világítóudvarok között, mint egy elasztikus illúzió. Csupa fű a haja. Szőke felszolgáló bíborszín testnadrágban. Ő viszont a Liszt Ferenc téren mutogatja magát a napsütésben. Barna, meleg (gesztenye) szeme van, milyen súlyos medál lóg a két melle között. Menóra. Álmainkban nem nagy vágyainkat szólaltatjuk meg, hanem félelmeinket. Azután a szorongások legsűrűbb mélyéből fölsejlik valami, ami elviselhetővé érleli a tudat felemelkedését.

 

Az intuíció organikus égisze alatt

Azért éltem eddig, hogy ezt a napot megéljem? Nagyon szép az idő. Az égbolt selymébe beleszaladt néhány tejfehér olló. Mintha egy kötőtű cikázna a kékben, ahogy egy repülő csíkot húz, a darázs mandzsettagombodra ül. Csupa arany a fény, a tárgyak beszívják a tűnődést. A sötétzöld tűlevelek tövében világoszöld tüskék sarjadnak. A fenyő most szerzi be „energiáit” télire. Ó, Te nagy mű, örökzöld „kétségbeesés”, akupunktúrás delej. Te karácsonyi szűz, selymes bolyhokat nevelsz fájdalommá. Egy arc a perc. Az idő a méz. A jövő egy kéz. Kinyúl a földből és vezényel. A karmesteri pálcából tövisek nőnek. A kibírt lét motorhanggá szelídül, bebábozódó propellerré. Egy szó és egy befogadó teknő. Kinéztem az ablakon és ezt láttam a kertben, a füvön. A mama Szó nevű macskája belefeküdt a kis kádba, amibe a lisztet tartják. Csak a liszt februárban elfogyott.

  
  

Megjelent: 2016-05-10 16:00:00

 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.