Keresés a honlapon:

Várnagy Márta: „Az alkotásnak nincs riválisa” Szabó Magda Az ajtó című regényének két olvasata a 97. Ünnepi Könyvhét kapcsán

 

 

 

 

„Az alkotásnak nincs riválisa”

Szabó Magda Az ajtó című regényének két olvasata a 97. Ünnepi Könyvhét kapcsán

 

Szabó Magda Az ajtó című regényének cselekménye néhány mondatban összefoglalható. A regénybeli írónő főfoglalkozású íróvá válása kezdetén háztartása ellátásához segítséget keres és kap. Segítője a közelben lakó, a szomszéd házban házfelügyelői feladatokat ellátó Szeredás Emerenc lesz, aki betegségéig háztartási segítsége az írónőnek. A közel húsz év története nem sokkal Emerenc halálával lezárul. A regény olykor kulcsregény, de mégsem az, nem is életrajzi regény, bár autofikciós elemeket is tartalmaz.

 

A könyv 1987-ben jelent meg Magyarországon először. Internet akkor még nem létezett, lehetett találgatni, mi a valós, mi nem. Ma már közismert, hogy Emerencet Szőke Juliannának hívták, lakásának előtere, valamint a villa, ahol házmesterként dolgozott zarándoklat színtere. A budai Júlia utcában pedig, Emerenc egykori lakásával szemközti házon bárki megnézheti az író házaspár, Szabó Magda és Szobotka Tibor emléktábláját, ugyanakkor a Farkasréti temetőben kettejük védettnek minősített sírhelyén Szőke Julianna neve is olvasható, bár tudunk arról, hogy Szobotka ki nem állhatta Juliskát, ha írt róla, szörnyetegként ábrázolta. Ugyanakkor Szobotka az Ókútban és a Régimódi történetben tündérré eszményített Jablonczay Lenkét sem állhatta.

Mindezek lényegtelen adalékok. Emerenc a regényben királynővé magasodik, mégsem ez jelenti a könyv különlegességét. Ez Szabó Magda legtalányosabb, ugyanakkor minden fikción túl mégiscsak a legőszintébb könyve. Két királynő rivalizál benne. Ebben a királynő szolgája is királynő, aki a bérét maga állapítja meg, és nem tűr beleszólást még a munkaidejébe sem. Szolgálatot végez egy magasabb cél érdekében. Emerenc olyan határig szuverén, mint maga a munkaadója, a Magda nevű írónő, aki nem azonos Szabó Magdával, pedig az író látszólag kinyit egy ajtót a magánélete felé, mint ahogy majdnem minden regényében. Engedi az olvasót barangolni, kukucskálni a lakásában, horribile dictu! a lelkében is. Az olvasót ez az őszinteség azonnal behúzza, minthogy az író mindvégig fenntartja az olvasó érdeklődését, és csalafintán azt a látszatot kelti, megtud valamit a regény írójáról. Néhány, intimitásnak tűnő információval egy sikeres író (nem Szabó Magda) magánszférájában járunk; mikor, hogyan takarít nála Emerenc, mit főz. Egy vallomással indít, miszerint ő ölte meg Emerencet. Melyik olvasó képes ellenállni ilyen antrénak? Ebből is következik, hogy a titkok felfedése a regény egyik olvasata.

Szeredás Emerenc neve számomra beszélő név, az Emerencia latin eredetű női név rövidített változata, jelentése: érdemekben gazdag. A Szeredás vezetéknév némileg gondot okozott, azután a történet többféle választ adott. Először szőrtarisznyára tippeltem. A magyar nyelv történelmi etimológiai szótárában a szeredás nyakbavető fedeles szőrtarisznya Debretzenben (1836), és jelenthet mást is, kik Szerdán is böjtölnek vala ... Szeredásoknak mondatnak. (1825) A szeredás vagy szőrtarisznya elnevezés a szerda, szereda főnévből alakulhatott ki, ugyanis a szerdai heti vásárra vihette magával ezt a fajta tarisznyát a parasztember. Elemózsiát, útravalót pakoltak bele. A szeredás-készítők Hajdúnáson éltek, ahol hagyománya volt ennek az iparágnak. Az író a Hajdúságból indult, egy életre szóló útravalót ott pakoltak az ő tarisznyájába is.

A név rejtvényét végül másként is megoldottam, bár nagyon is elképzelhető, nem oldottam meg semmit, mindössze eltévedtem a labirintusban. Ma sem tudom, ez egyike maradt-e Szabó Magda sírba vitt titkainak, hiszen annyi titkot vitt magával, csak győzzék a filológusok, miközben szórakozik rajtunk a holtak közegében, amint megpróbáltuk kirakni a történetét, s ki-ki a neki juttatott információrészecskét a másikéhoz illesztgette. Legalább három lényeges adatot örökre magával vitt, meg lehetett az elégtétele, ha visszatekintett ránk, hogy még mindig nincs meg minden tettére a magyarázat, s nyilván nem is lesz meg soha.” (Az ajtó, Magvető Kiadó, 1987. 164. old.) Számomra a Szeredás név jelentése sokkal több mint egy szőrtarisznya, bár a tarisznya az útravalót, otthonról elindulást, utat, munkát és a célok felé való haladást szimbolizálja, azonban az ősmagyar vallásban a szeredások voltaképpen Zarathustra hívei. Szabó Magda épp ezt a ziccert hagyta volna ki és épp a Szeredás névvel? Nem gondolnám.

Zarathustra erkölcsi tanításai tömören összefoglalva a következők: cselekedj jót; gondolataid, szavaid és tetteid legyenek tiszták; szíved is legyen tiszta, kívánj jót másoknak; mondj igazat; gyakorolj jótékonyságot; Az örök üdvösség megvalósításának eszköze a szentség vagy belső tisztaság. Tiszta gondolatok, "tiszta" szavak, "tiszta" cselekedetek: ez a zoroasztriánus vallás híres alapelve, és azt tanítja, hogy a szentség maga a boldogság.

Szabó Magda regényt épített az alakjára, tehát fel kellett emelnie főszereplőjét a takarítónő-házvezetői szerepből, hiszen Emerenc valójában az író letisztult, bölcsebb énje, ugyanakkor személyiségének nyersebb, differenciálatlanabb része. A tiszta szavak, tiszta cselekedetek egyben írói-emberi hitvallást is jelentenek. Emerenc szavaival az író az igazi művészet lényegét fogalmazza meg: „Művészet – ismételte meg a szót keserűen -, ha maguk csakugyan azok volnának, művészek, akkor igazi volna minden, még a tánc is, akkor meg tudnák tenni, hogy a lomb a szavuktól lebegjen, nem a szélverő géptől vagy micsodától, de nem tudnak maguk semmit, se maga, se a többi, bohócok mind, még annál is hitványabbak, rosszabbak a latornál.”

Szeredás Emerencet papnőként ábrázolja az író, aki megalkotta a maga vallását, aszerint élt, és ennek a maga alkotta vallásnak egyben papnője is volt. Alakját az első találkozásukkor „tűz sugározta körül”. Ugyanakkor Szabó Magda éppen ebben a jelenetben Walkürnek nevezi Emerencet. A modern művészetekben a valkűröket néha szárnyas lovakon száguldó gyönyörű védelmező szüzekként ábrázolják, sisakban, lándzsákkal felfegyverkezve fehérbe és aranyba öltözött ősi hajadonokként jelenítik meg őket. A valkűrök páncélja furcsa, vibráló fényt áraszt, amely fel-felvillan az északi égbolton, létrehozva azt, amit az emberek Aurora Borealisnak, avagy északi fénynek hívnak.

A tűz motívuma a regényben többször visszatér Emerenc testvérei halálával, villám okozta tűzben égnek el, és tűz égeti el Emerenc minden holmiját is. A Zarathusztra hívők istentiszteletének legjellemzőbb vonása az ún. tűztemplomokban a szent tűz őrzése; a templomok középpontjában tűzoltár állt, emiatt a világ tűzimádóknak tartja őket. A hívők tiszteletet tanúsítanak a tűznek, tiszteletet, ami egészen más, mint az imádat. Úgy tekintik, mint a ragyogásnak, dicsőségnek és fényességnek a jelképét, mint Istennek a legtökéletesebb szimbólumát, mint az ő isteni fenségének legjobb és legmagasztosabb képviselőjét. A tűz motívuma az alkotás hevét, tüzét, a tehetséget is szimbolizálja, egy szikrát az isteni tűzből.

A regényben több állatáldozat is szerepel, mint az ókori vallási szertartásokban. Viola a kutya, mint az ember hű társa, szolgája, Viola a borjú, mint szent és áldozat, és a macskák. A viola a spirituális értelemben az odaadás, az univerzummal való kapcsolat vagy a földi paradicsom elérésének képességét is szimbolizálja. A macska szuverén állat, akárcsak a két királynői vagy ha úgy tetszik papnői alkat, a főszereplő Emerenc és az írónő. Ki kinek az alteregója?

A macskák független természetük és a fizikai és a szellemi birodalom közötti mozgásra való képességük miatt képesek érzékelni az emberek számára láthatatlan energiákat és szellemeket, és képesek hídként működni a fizikai és a spirituális világ között. Emerenc kilenc macskát rejteget. A néphit szerint a macskának kilenc élete van, és a boszorkányok segítője. Szobotka Tibor naplójában Szabó Magdát úgy említi, hogy „boszorkány.”¹

Szeredás Emerenc neve mellett a regény címe és maga az ajtó szimbolikája további rejtvényfejtésre hívja az olvasót. Emerenc lakása a női Kékszakállú herceg vára, már amennyiben a Kékszakállú nemcsak férfitörténet, hanem minden emberi lélekre igaz.

Emerenc mindig egy lépéssel közelebb engedi az írónőt (az olvasót) a belső világához, de mindig a szimbolikus előtérben maradnak, egy alkalmat kivéve, amikor is a nyitott, mindenki által látható előtérből beengedi a konyhába (az írószobába), ami egyben Emerenc és a macskák lakóhelye is. Az ajtóval és az ajtó elé tett mázsás páncélszekrénnyel a szoba még ekkor is zárva marad. Az írónő oda csak Emerenc halála után léphet be az alezredessel. A regény csúcspontja az a jelenet, amikor az addig sosem látott szoba berendezése kafkai látomásként arany fűrészporként elolvad, elomlik, porrá válik, megsemmisül, csak az örökóra marad épen, majd az is eltűnik. A jelenet írói üzenete brutális. Sem az élőt, sem a halottat nem lehet birtokba venni, nem ismerheted meg a titkait. Azt hiszed látod, érinted, de már nincs, megsemmisült. Egy pillantást vethetsz rá, megismerni, birtokolni mégsem tudod.

Az ajtó végletekig egyszerű története végtelenül sok olvasatot, réteget takar, az olvasó nem győzi a rétegeket fejteni, ezért az író legbonyolultabb regénye is egyben. Írói bravúr. Nem csoda, ha a kritika hosszú ideig nem tudott vele mit kezdeni, majd világsiker lett belőle.

 

Szabó Magda és az alkotás titka a regény másik olvasata.

Miért tartom ezt a regényt Szabó Magda legőszintébb regényének? Az utolsó mondatok egyikét Szabó Magda a regénybeli írónő férjével mondatja ki: „Emerencnek már megtanítottad, hogy az alkotásnak nincs riválisa. Mit szégyenkezel az utódja előtt? Majd az is megtanulja.”

Ezzel Szabó Magda számomra az írói lét legnagyobb, egyben legdrámaibb titkát fedi föl az olvasó előtt, hacsak egy pillanatra is. Mert Emerenc az író alteregója is egyben, mint ahogy a Emerencnek az író. Mindketten vallásalapítók, papnők, királynők, szolgálók, tettesek és áldozatok is egyben; az alkotás szolgálói, teremtő istenek, szuverén, öntörvényű lények, és épp olyan mértékben és annak érdekében önző mindkettő, hogy a mű létrejöhessen. Mert az alkotás, ha úgy tetszik, az életmű nem tűr riválist, minden és mindenki beáldozható, sőt be is kell áldozni férjet (Szabó Magda esetében Szobotka Tibort), feleséget, társat, megszületett és meg nem született gyermeket, családot, otthont, majd legvégül az alkotónak saját magát, máskülönben nincs életmű, nincsenek regények, drámák, nincs Tadzs Mahal, ám az műalkotás titka mindig titok marad, az alkotó pedig a Hallgatás Tornyában porlad. A mindent felemésztő tűz áldozatokat követel, és mire észrevennéd, megpillantanád a lényeget, már elomlott, megsemmisült, már nem igaz. Nemcsak az alkotás titka nem fejthető meg, Az ajtó című regény sem. Minden értelmező, titkot fejtegető mondat elomló fűrészpor.

 

Szabó Magda Az ajtó című regényét is eposzi formában írta. Rendkívüli hőst, átlagon felüli szereplőt választott, rendkívüli témával (gyilkosság leleplezése, megölte Emerencet), propozíció, expozíció, in medias res, van seregszemle, szereplők bemutatása, deus ex machina, epizódok jelenléte, késleltetés, eposzi igazságszolgáltatás, berekesztés).

Szabó Magda a szerkesztés mestere is. Nemcsak az eposzt tudja prózában megteremteni, ami nem is újdonság számára, más regényében is ehhez nyúl vissza. A regény első és záró fejezete Az ajtó címet viseli. Az ajtó, ami a regény címe is egyben a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. A nyitó fejezetcím után A kötés, a záró előtt Az oldás van, a közbülső fejezetek mind az eposzi kellékekkel „bíbelődnek.” Narrációja tárgyilagos, alkalmazza az öngúny és a gyilkos gúny eszköztárát.

Nem hagy nyugodni a kérdés, vajon mit talált a hagyatékot feldolgozó feleség Szobotka halála után a hetedik szobában?

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2026-06-13 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.