VideóAz Írók Boltja videója Keresés a honlapon: |
Pálmai Mátyás: Értelem
Értelem
“Van különbség és közhelyek közt?” Paradosztrikus mantra inverz replika indukcióhoz
Tanult felebarátom szerint "miért" szavunk értelme nem kettős. Miért? Kérdezzük csak meg magunktól többször. Az elején én ismétlem őt, aztán a morféma magát. Sajátos belső metamorfózisán keresztül tárja fel többrétű, szövevényes jelentését (vö.: a szerző korábbi írásai a fent, lent, víz, szél, és horizont különböző rekogníciós prevalenciáinak ipsziprevíziói kapcsán). A jelentéstartamok mindegyike kimért, határozott. Ha egy potenciálisan feldolgozhatatlan újdonság meglepetésének erejétől tartva, a jelentés mérsékelt lendülettel felívelő, bár kifejezetten visszatarthatatlan kibontakozásától csodálkozón megszeppenve, a felszínt kapargatva merem csak észlelni magát a jelenséget, úgy tűnhet azt valójában bárminemű erőfeszítés nélkül érthetném. A száraz és vegetatív gyakorlatiasság világában azonban valójában nem tudom honnan származik és hogyan áll össze építőelemeiből az a mindezt habituális externátummá alakító hipotézis, amely szerint sokkal kevésbé akad gond ellenérvekre abban az esetben, ha a vizsgálat tárgya, a tulajdonképpeni "forrás" faktualitásokból építkező fundamentumokon áll. De mely esetben is lehet létjogosultsága mégis egy "nem"-nek egész pontosan? Az axióma-koncepciót megelőző historikus nézőpontok elemzői szinte egységesen úgy nyilatkoznak: felmerülhet, még ha oly csekély eséllyel is veendő számításba a mainstream vonulat mellett halvány szálon futó, egyelőre és valószínűleg hosszú távon is keveseket érintő, de potenciálisan bármely pillanatban gigászi befolyásra szert tenni képes szelete, hogy soha nem érkezhet válasz a tudomány által képviselt álláspont túlszaturált árnyéka alatt, hiszen már csírájának készsége a "vanásra" vagy "levésre" sem állapítható meg a jelen folyamat révén érintett világnézetek által behatárolt keretek között értelmezett speciális, bár a köznapi használattól túlságosan epikus távolságokra azért mégsem leledző fogalmak sokaságának rá vonatkoztatható elemeivel együtt ill. iránt. Legyen, ha volt, és van, ha lesz. Elmondásuk szerint ennél előrébb és teljesebben a legfelsőbb metakrániumok konzorciális képviselői sem látnak. Mi több, közülük egyesek szerint ez egészen biztosan így is van jól. A mindenek felet állás sztochasztikus színezetű mély érzelmi töltetet tápláló interferenciái zavarják az "egy zenit" perspektíva meghatározásához szükséges száraz, tényszerű kinyilatkoztatást a tudomány azon gyakorlottabb és gyakorlatiasabb képviselői részéről, akik a jelen referenciák által érintett területnél sokkal bonyolultabb kérdésekben is az eredendőséget illető alapvetésre kidolgozott rendszer integritását életben tartani hivatott események sorozataként megtapasztalható élmények vezetett megélése alapján is kitartóan és a lényeglátástól eltántoríthatatlanul kérdezik a tárgytól, de egymástól is: Végülis... ki kommunikál ezen univerzumok között? Rendes tagjaik kettő, három, egyesek öt, de akár többszáz szálon is kapcsolódnak vagy fogadnak üzeneteket entitásokhoz és entitásoktól, akik (amik) arról informálnak a sztereodimenzionális idő-koncepció nagyobb részében vevőképes fogadókat, hogy a kérdés kapcsán ki az, akivel a kommunikáció mint princípium egyáltalán közös meta-elvként a felszínen tartható legalább a vizsgált esemény alatt. Dr. Ross Tyron beszámolója a miértekről, vagy "A" miértről mindannyiuk szerint a leginkább szerves és tiszta leírása a válaszhoz vezető folyamatok összefoglalásának. Dr. Ross így nyilatkozik egyik saját élménye ("Az Esemény") után 1985 februárjának elején:
"Gramquyst. Megláthatják, a lényeg a végén ez lesz. Hogy jól értettem-e, vagy nem, nem tudom. A masiniszta után félek kibogozni bigott morfémákat, az ilyenkor javasolt fonemiform gondolkodástól pedig a huszonnégyes eset óta inkább tartózkodom. Meglehet, hogy valóban csak a legelső és legbelső villanásnyi emlék a fontos. Ennél a rétegnél kellene megállni. Ha nem lenne olyan nehéz - leegyszerűsítve - kitágítani az időt és beszűkíteni a teret, biztosan többen maradtunk volna a kísérlet folytatása mellett. A nagy tézis, hogy "dolgok" belülről indulnak növekedésnek és kívülről bontják le azokat (kivéve a tárgyalt speciális esetekben). Kétértelmű lényegiségük letöbbször ellentétben ölt testet, kisebb százalékban azonosulásban oldódik fel. A kettő közti vonzás illetve taszítás egy utat, az út végén pedig tulajdonképpen mindkét esetben egy röpke kisülést eredményez. Maga a folyamat az a térben és időben relatív hosszúságú út, amely gondolataink szerint maga az enendrum felépítésének célja. A horizontális kauzalitás és a vertikális analogizmus tengelyei általában ypsidimenzionálisan metszik egymást, legalább is jelenünk hétköznapjainak hagyományai szerint. A vizsgált történésben ezek a tengelyek egy közös dimenzióban tekerednek a nulladik pillanat körül és az út adott pontjából vetített bármilyen irányú origónak (látszólag) megfelelni próbálva fonódnak véglegesen egybe, vagy válnak teljesen ketté. A pillanatról lemaradva a minden irányból 90 fokosnak tűnő viszonyulásuk csak lassúságunk, restségünk és szétszórtságunk délibábja. Ha lenne kapacitásunk, energiánk az út bármely pontján tetszés szerint elidőzve a végtelenbe bámulni, valószínűleg bármit megtekinthetnénk, és bármire választ kaphatnánk, amire csak valaha akartunk, elődeink akartak, vagy utódaink akarnak majd! Ha nem kergetnénk evolucionálisan a "kisülést", és ösztönök vezérelte sejtszintű, zsigeri működésünk autonómiáját csak a sumér másodperc törtrészéig tudnánk a megengedő tudatossággal átitatottan vizsgálni, talán kiléphetnénk a vegetatív tömegvonzásából és beláthatnánk a teljesség anyagtalan szövetébe. Ám az állatból lett ember visszaállatiasodása során önként és tudatlanul magunkra húzott alantas szférák együttélésünk potencírozta hatása és kollektív reflektonomiánk valóságreduktív szűrőernyője alatti az epigenomba visszaírtan is megerősített vonzás olyannyira erős, hogy már ennek felismerése és megállapítása is oly mértékű energiákat emészt fel, amely után még a Legtisztább sem képes a fókuszt azon a ponton tartani, ahonnan A Kitekintés származtatható lehetne. Ha pedig az nem származtatható, eredete minimum nem firtatható, akkor a távolba mutató pont, amely a középpontunk végső elnyelője bár fogadna szerteágazóbb, diffúzabb hullámokban is gondolati energiákat, a küldő fél szimplicitását leíró spektrogramból eredeztehtető mennyiségi kvalitás(!) nem nyújt elegendő megtartó potenciált az egész folyamat egy kisebb energiájú, akár egy egyszerű alapmembránon történő harmonizációjára. Így pedig a kezdő- és végpontok szintén belekavarodnak a linearitás és analógia kartadimenzionális labirintusába és világunk látszólagos entrópiájának vagy végső helyüktől és irányuktól függően negentropikus eseményeinek motorjai maradnak csak. Hosszan lehetne még taglalni az enendrum ilyetén folyamatait, de mivel az ezt illető tárgyalások sem eleje sem vége nem differenciálható még relatív hypposzi megközelítéssel sem(!), a folyamat leírásának folytatásától és az előbbiekben csak lazán érintett tulajdonképpeni lényeg megbeszélésétől most idő híján eltekintek. E részhez zárszóként a lelkes és töretlen kutatónak az enendrum többértelmű miértekre vonatkozó magyarázataként csak annyit: Gramquyst!
Dr. Ross leírása a hétköznapi ember számára is a lehető legérthetőbben ad választ a kérdésre: Ki kommunikál tehát az univerzumok között, és miért? Ugye?
Megjelent: 2025-12-13 20:00:00
|
