Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Traktátus 111. – Tapasztalat és nyelv

 

 

 

 

Traktátus 111.

 

Tapasztalat és nyelv

 

 

 

Ki nélkül nem lett semmi, ami lett? Kérdezi az Igétől Wittgenstein. A válasz, a teremtő Ige. A Logosz) maga. Felfedezhető a Bibliából az is, hogy ez egy mindenre jó orvosság, tulajdonképpen a kinyilatkoztatás nyelve, kezdetben az Örökkévaló tulajdona.¹ Aztán önálló léttel ruházzza fel az Atya. Később testté lesz, mint Messiás. Jézus Krisztusban. A kezdet (beresit) persze nem időt jelent akkor sem és ma sem, hanem valami idő előtti temporalitást. (Örökkévalóságot.) Az időtlenség nem az idő előtt volt. Kronologikusan elgondolva. Hanem egy másik dimenzió.

Ezékielnél eledelként jelenik meg az Ige, mint ehető könyv. (Türet.) (Ezékiel 3. 1.) János evangélistánál szintén. (Jelenések 10. 9.) Először édes a próféták szájában a szellemi eledel, majd a gyomrukban kifejti ítélő erejét, keserűvé lesz. A könyv megmondja, mit kell tennie a szellem emberének.

A könyv beszél, nem a személy. S olyanokká leszünk, mint: amit eszünk. Ha valaki sok Igét fogyaszt, maga is Igévé lesz. S így szöveggé válik, ami jelent valamit és ugyanakkor szellemmé is lesz, jelentőségteljes identitássá, akinek van célja, sorsa, neve és küldetése.

Martin Heidegger írja, a Lét és idő című művében, hogy nem mi beszélünk, amikor megszólalunk, hanem a nyelv beszél. Mint materialista, ő is beleesik a metafora/allegória csapdájába, nem tudja másképp aposztrofálni a beszédet, mint személyt. Aki maga is személyiségjegyekkel rendelkezik. A beszédnek szeme, szája és véleménye is van a világról, ezt jelenti ki annak, akibe beköltözik. S az, hogy beköltözzön valakibe, ihletett állapotban levő olvasókkal történik meg. Akik ráhangolódtak a hitre s nem a földi javakra támaszkodnak, nem a materiális fogódzót keresték, hanem Istent, Aki a szíveket vizsgálja, nem a pénztárcákat.

A neveltetésünk, a hallott és írott tradícióink megszabta „beszédmód” szólalna meg a bensőnkből, a hangszálainkon keresztül? Tehát mi csak edények lennénk (lehet, hogy a beszéd edényei?), akiken átfolyik a hagyomány korszakokon átívelő folyója. Persze, mint csészék, csuprok, mi is hozzáteszünk a mondottakhoz, a tartalomhoz, hisz más-más formájúak lévén, egyedi az öblösödésünk, hangszínünk, más a repedezettségünk, másként foszlanak bensőnkből az idő fonalszálai, másként pattog le a zománcunk (más-más a poharak íze.

Ha viszont keresztény hívő szemszögéből pillantunk erre a dilemmára, akkor az igei logoszt nem tekinthetjük edényfüggőnek, ahogy a világ nyelvét viszont igen.

Ő általa lett, ami lett, nélküle semmi nem lett, ami létrejött. Teremtőereje van, mert az Örökkévaló kinyilatkoztatta.(Mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik.)

Az Írás (a szó, a beszéd, a nyelv) hozza létre a formát és minden mást, dolgot és időt. (Az örökkévaló és teljes Ige / Logosz edénye maga az Úr.) A Biblia csak az Ige egy része írott formában, a többi még az Atyának a tulajdonában van, reméljük, később megosztja majd velünk.)

Ezzel szemben minden szöveg kimondása, megalkotása s leírása „esemény” vagy „történés”, amelynek időbeli jellegzetességei vannak. Jauss szerint a múltbeli esemény nem érthető meg következményei nélkül, a műalkotás pedig az általa kiváltott hatás nélkül.” Ami a kortársak számára még beláthatatlan volt, azt mi már a jelenben megpillanthatjuk. A múltbeli élet horizontját mindig körülveszi a jelen későbbi kontextusa. Másként látjuk most, mint a korabeli olvasók.

Az ige (önmagáról adott információi alapján) viszont örök, változhatatlan, lényegében mindig egyet jelent, ugyanazt akarja elérni. Isten jelenlétébe hív, megtisztít, erőt ad, átváltoztat, hitet közvetít. Megtérésre invitál. A metanoia ( görögben a megtérés kifejezése) persze nemcsak a gondolkodásmód megváltoztatását jelenti, hanem irányváltoztatást, váltót a vágányok között. A hívő a reménylett, de nem látható dolgokért cserébe lemond a nyílvánvaló tények okozta optikai „csalódásról”. (Frenetikus paradoxon, és a hitet részesíti előnyben a látható dolgokkal szemben.)

A recepcióelmélet azt tételezi fel a műalkotásról és minden szövegről, hogy lehetetlen maradéktalanul feltárni a jelentésrétegeit, olvasatát, értelmét, az ige viszont önmagát értve következik be. Ez egy kicsit személytelen, de abszolút spirituális.

A bibliai logosz tehát, nem utólagos természetű, mint ige, hanem mindig egyidejű. Bármikor olvassa a nyitott szívű olvasó, ugyanúgy hat és mindig célba talál. Persze kell hozzá a motivált befogadás, ami persze a prédikált igénél másképp működik. Ott hallás által hat a kijelentés és az üzenet. A hit hallásból van.

² Ezra Pound szerint a szó, mint emlék a fülben egészen más erőforrás, mint a szó, mint emléknyom a szemben. (Szerintem erre Jézus Krisztus is bólintana.)

A recepcióesztétika szerint minden szövegnek több olvasata van, amelyek között nincs kitűntetett, minden olvasó megalkotja a magáét és azokat illik elfogadnia a szerzőnek, mert az ő olvasata se szent. A szerző értelmezése szerinti változat is csak egy a sok mutáció közül. Nyilvánvaló, hogy ez a Bibliára csak korlátozottan érvényes.

Az olvasó konstituálja a kijelentés=kinyilatkoztatás értelmét, aktivitása, „hite” nélkülözhetetlen az olvasás folyamatában, de nem adhat „hamis” értelmezést, ami a szöveg szellemével ellenkezik. Csak olyan interpretáció fogadható tehát el, ami kompatíbilis az auktor szándékával? Márpedig a bibliai logosznál ez „adva van”, tehát konstans az „üzenet”(és a kódja is). Abszolút és végleges, de mégis folyamatosan gazdagodik. Feloldható ellentmondás, biztos vagyok benne. És minket is gazdagít. Mert az ige nem leleplezhetetlen és megragadhatatlan fenség, hanem benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy Tarszoszi Pál mondta Aerospagos dombján.

A Biblia szerzője Isten, a Szent Lélek (Károli Gáspár fordításában). Az eredeti textus szerint ott pneuma van. Így csak szellemben és igazságban tud az individuum hozzáférni az inspirált tanításokhoz, kizárólag. Az Örökkévaló átokkal sújtotta azokat, a Mózes könyve szerint, akik hozzátettek az Íráshoz vagy elvettek belőle.

Az értelmezés persze nem hozzá-vevés, sem adás. Ahogy Bagi Zsolt írja: „ A feltárás soha nem csupán valami ott lévőnek a megtalálása, hanem tevékenység (sajátos nézőponttal) ami maga is hatással van arra, amit föltár. Feltárni azt is jelenti: megváltoztatni.”³Az meg van/volt engedve, hogy értelmezze Isten igéjét, aki hisz benne, hiszen homíliáinak, reflexióinak szellemiségét jobbító, jelentés-bővítő szándék vezérli. A jelentés születik.

Ezért érdemes újraolvasni a Bibliát. Mindenképp közelebb kerülünk valamihez, ami eddig távolinak tűnt. A tapasztalat nyelvet ölt. A nyelv kőbe vési a tapasztalatot. A szöveg nyelvvé lesz. Nem betűvé. A betű öl. A szellem megelevenít.⁴

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-07-23 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.